
A magyar mezőgazdaság jövőjét jelentheti az Afrikából származó cirok
A mezőgazdaság múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökét.
Több mint hét hónapja éli mindennapjait egy budapesti börtönben Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki számos botrányáról ismert. Korábban konfliktusba került a rendőrökkel, veszélyeztetett egy TEK-es konvojt, a Covid idején pedig elállta a villamosok útját. A börtönben most hitelességi kérdésekről, családjáról, állítólagos elrablásáról, lehetséges szabadulásának időpontjáról és a terveiről beszélt az Átlátszónak közel egy órán keresztül. Videóinterjú.
Tavaly novemberben tartóztatták le Szabó Bálintot, azóta börtönben van. A szegedi politikust közúti veszélyeztetéssel és hatóság elleni erőszakkal vádolják, miután besorolt egy TEK-konvojba Budapesten, majd inzultálta a rendőröket.
Szabó Bálint ismert figurája a közéletnek, 2019-ig a kormány kedvencének is nevezhettük. Amit mondott, azt kormánypárti politikusok és a kormánymédia harsogta utána. Többször írtunk róla mi is az Átlátszón, csak néhány cím az elmúlt évekből:
A szegedi önkormányzati képviselő a börtönben adott interjút az Átlátszónak. A Büntetés-végrehajtástól egy órát kaptunk, amit igyekeztünk kihasználni, így közel 45 perces lett az interjú. Szabó az alábbi témákról beszélt a videóban jelölt időpontoknál:
Segesvári Csaba – Bodoky Bence
A mezőgazdaság múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökét.
Az Európai Parlament által finanszírozott Untold Stories projekt Szabó Krisztiánnal, az Átlátszó és az Átló adatújságírójával is készített interjút a...
Tanulmányt írt arról, milyen kapcsolatban volt új főnöke a kommunista állambiztonsággal, amit nélküle vitattak meg a munkahelyén, ezért távozott a...
A John Oliver babérjaira törő műsorvezető civil szervezetekben is aktív, kajakkal tiltakozik a környezetszennyezés ellen, és kamerás drónt adott kölcsön...