médiaszereplés

A győri „tenderkirályokról” beszélt az RTL-en és a Klubrádióban Katus Eszter

A budapesti Korrupciókutató Központ elemzése szerint van egy fideszes város, ahol 3 cég szinte minden közbeszerzést megnyert, amin indult, ráadásul verseny nélkül. Bár ők nem nevezték meg a települést, az Átlátszó egy közbeszerzési szakértő segítségével kiderítette, hogy melyik az. Erről beszélt a Klubrádió Esti gyors című műsorában és az RTL híradójában kollégánk, Katus Eszter.

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) 300 ezer közbeszerzési eljárás adatait feldolgozva többek között arra jutott, hogy van egy – meg nem nevezett –, stabilan fideszes vezetésű település, ahol 3 cég szinte képtelen volt veszíteni. Az egyik cég 556 közbeszerzési kiíráson indult és mindegyiket megnyerte, a második cég 598 tendert nyert és 7 alkalommal vesztett, míg a harmadik 297 eljáráson nyert és kettőn vesztett.

Az Átlátszó által megkeresett szakértő saját gyűjtése alapján az érintett város Győr, a cégek pedig a STRABAG Általános Építő Kft., a KIFÜ-KAR Zrt. és a VILL-KORR HUNGÁRIA Villamosipari Kft. Mindhárom cég tulajdonosai erős politikai hátszéllel rendelkeznek.

A STRABAG Általános Építő Kft. osztrák tulajdonú cég már a szocialista kormányok alatt is közkedvelt volt, a Fidesz pedig hasonlóan bőkezűen bánik a cégcsoporttal a hatalomra kerülése óta. A kft. számos állami közbeszerzést nyert el az elmúlt években is, és 2021-ben például 52 milliárdos forgalmat bonyolított 3,3 milliárdos eredmény mellett.

Megtaláltuk a „tenderkirály” cégeket és a várost, ahol több száz megbízást nyertek | atlatszo.hu

A szakértő szerint a „Company6″-ként megjelölt cég a KIFÜ-KAR Zrt. összesen 555 + 1 szerződéssel (a plusz 1 darab egy szerződésmódosítást takar). A Strabag a „Company4″ szintén 556 szerződéssel, amit a KIFÜ-KAR Zrt.-vel együtt nyert. Ugyanakkor ők a győri önkormányzattal (és nem az Útkezelő Szervezettel) további 42 szerződést kötöttek 2011 óta, így összesen 598 db nyertes tenderük van.

A KIFÜ-KAR Zrt. többségi tulajdonosai a Belfry Holding GmbH és a Themis Magántőkealap. Előbbi Aczél Zoltánhoz köthető, aki a Strabag regionális lobbistája, és apja, Aczél Tamás a magyar Belfry-cégek vezetője volt. A Themis Magántőkealap pedig a Szijjártó Péter külügyminisztert jachtoztató üzletember, Szíjj László érdekeltsége.

A VILL-KORR szintén sok közbeszerzést nyert, de akkor figyeltek fel rá igazán, amikor 2019-ben nyilvánosságra került az akkori győri polgármester, a fideszes Borkai Zsolt jachtozós szexvideója. A botrányt „Az ördög ügyvédje” nevű blog robbantotta ki, amelynek anonim szerzője szerint Borkai ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán, valamint a VILL-KORR résztulajdonosa, Gasztonyi László is gyakori vendég volt Borkai kiruccanásain, akárcsak Ackermann István, a Strabag területi igazgatója.

 

Erről beszélt a Klubrádió Esti gyors című műsorának február 15-i adásában Katus Eszter kollégánk. A beszélgetésben az is el hangzott, hogy a cégek valójában nem nyertek el több száz „megbundázott” közbeszerzést, hanem egy-egy nagy keretmegállapodást kötöttek velük. A keretmegállapodás nyertese pedig ezután mindent vitt, amit ennek a megbízásnak a részeként írtak ki a következő években.

A helyi ellenzék szerint szomorú, hogy Győr ismét a legkorruptabb város lett

Győr az a fideszes vezetésű település, ahol egy cég az összes közbeszerzést megnyerte, amin elindult – amit az Átlátszó derített ki. A lap szerint a vállalkozással és két másik céggel keretszerződést kötött az önkormányzat, és így az összes helyi útfelújítást és közvilágítási beruházást ők végezték. Az önkormányzatot és a cégeket hiába kerestük.

Szintén ez volt a téma az RTL esti híradójában is február 16-án, ahol arról kérdezték az Átlátszó újságíróját, hogyan sikerült megfejteni a talányt, és mi állhat az elnyert tenderek magas száma mögött.

Megosztás