
Mi lesz az 1600 forintos vajjal a hűtőben? - erről is beszélt a Flaszterben Katus Eszter
Kollégánk Farkas Melinda lapszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélgetett a Magyar Hang hetilap közéleti műsorában.
Az Átlátszó újságírója, Bodnár Zsuzsa meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol Csécsi László és Dévényi István újságíróval beszélgetett az utóbbi hetek nagy sajtóvisszhangot kapott eseményeiről. Szó esett többek között az akkumulátor-gyárak elleni tiltakozásról és a gödi Samsung-gyár betemetett mérőkútjáról, a kormánypárti politikusok repüléseinek megdöbbentő költségeiről és a háziorvosok munkaterheinek tervezett emelése elleni tiltakozásról.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Bodnár Zsuzsát a Flaszter című műsorba.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogy az Átlátszó adatigényléséből kiderült: nem voltak tömeges adócsalók a katások, pert nyertünk a gödi akkumulátorgyár titkolni kívánt vízmonitoring-adatainak kiadása ügyében, és megtaláltuk azt a svájci alapítványt, amiről a titkosszolgálat azt állítja, hogy közel 900 millió forintot küldött az Ezalényeg portál kiadójának a tavalyi választási kampány során.
Megfejtettük a titkosszolgálat svájci rejtvényét dollárbaloldal-ügyben | atlatszo.hu
A Fondation Pluralisme és a kuratóriumi tagok esetében nem sikerült fellelnünk semmilyen magyar kötődést, vagy kapcsolódási pontot. A NIK prezentációja szerint a svájci bejegyzésű alapítvány mégis 1,8 millió eurót utalt az Ezalényeg portált kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek 2021 szeptembere és 2022 februárja között, öt részletben.
Megírtuk azt is, hogy az Agrárminisztérium tűzifa-kiviteli tilalomról szóló közleménye valójában álhír: a valóságban továbbra is folyik a tűzifa exportja az illetékes hivatalok tudtával. Beszámoltunk arról is, hogy a Szeged-Rókus állomás felújítása során a 650 millióból nem futotta az összes váltó kicserélésére és emiatt kisiklott egy vonat, s hogy a fogyasztói árak magyarországi növekedése példátlan az Európai Unióban.
Ezen cikkeink apropóján hívta meg a Magyar Hang kollégánkat, Bodnár Zsuzsát a Flaszter című műsorba, ahol Csécsi László és Dévényi István újságíróval beszélgettek.
A fenti témák mellett szó volt a Flaszterben arról a cikkünkről is, amely a kormánytagok katonai repülővel történő útjainak megdöbbentő költségeiről számolt be, és szó esett a háziorvosok megemelt terhei elleni tiltakozásról is.
Kollégánk Farkas Melinda lapszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélgetett a Magyar Hang hetilap közéleti műsorában.
Az 1983 című lengyel sorozat egy fikciós múltba repíti a nézőt.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége tartott konferenciát az álhírekről, az eseményen kollégánk volt az egyik meghívott előadó.
A boltok pénztárgépe máshogy számolja az inflációt, mint a kormány nyugdíjemelése. Bevásároltunk és nyugdíjasokat kérdeztünk tapasztalataikról.