ismeretterjesztés

Amerikai vlogger nyomja arcunkba Katar brutalitását

Johnny Harris két félórás filmben meséli el, hogyan kapta meg Katar a foci világbajnokság rendezési jogát, és hogyan dolgoztatott halálra több ezer munkást, hogy időben elkészüljenek a stadionok és kiszolgáló intézmények. 

A foci vb kellett ahhoz, hogy rengeteg ember egyáltalán rájöjjön, hol van Katar, bár legtöbben még most sem tudják, mi történik ott a mindennapokban. Az arab ország, amiről főként az olaj és a mérhetetlen gazdagság jut eszünkbe, finoman szólva is furcsa körülmények közt nyerte el a futball világbajnokság rendezési jogát. Ezt már sokan boncolgatták tényfeltáró cikkeken, sőt most a Netflixen –hol máshol – Fifa Uncovered/ A FIFA titkai címmel dokumentumfilmet is készítettek a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség botrányoktól egyáltalán nem mentes történetéből.

Johnny Harris amerikai filmrendező, újságíró és youtuber hasonlóra vállalkozott. Két, egyenként félórás filmben mutatja be, kiket és hogyan kellett lefizetni ahhoz, hogy az esélytelenként nyilvántartott Katar elorozza a rendezés jogát olyan országoktól, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Japán.

A jó érzékkel összerakott videó összegyűjti azokat az információkat, melyek már sok helyen megjelentek, megmutatva, hogy kiket és milyen módszerrel kellett vagy lehetett korrumpálni a végső győzelemhez.

 

Bár ez is elég megdöbbentő, de egyáltalán nem meglepő, sokkal gyomorba vágóbb Harris másik filmje, amelyben azt mutatja be, hogyan élnek – vagy halnak – azok az Afrikából és Ázsiából érkező munkások, akik a stadionokat, hoteleket és egyéb létesitményeket húzták fel a foci vb-re. Az országban 1,7 millió külföldi dolgozik, a munkaerő 90 százaléka bevándorló.

A történet nagyon mai, és nagyon szomorú is egyben. A munkások, akik főleg Nepálból, Bangladesből és Nyugat-Afrikából érkeztek az országba, 1000-4000 dollár toborzásidíj-fizetéssel, és ezzel együtt jelentős hitellel kezdik az életüket, hogy egyáltalán munkát kapjanak az országban. A városon kívül, egy iparnegyedben szállásolják el őket, ahonnan Dohába jutni szinte lehetetlen.

 

Bár erős eufémizmussal az az indok, hogy a family zone-ban (családos részek) nem élhetnek egyedülálló emberek, könnyen látható, hogy a munkások egy helyre való zsúfolása volt a sikeresen megvalósított cél. A 6-8 ágyas szobák minimális komfortfokozattal rendelkeznek, az útlevelük nélkül pedig a munkások gyakorlatilag teljesen meg vannak fosztva emberi jogaiktól.

Harris szeretett volna felvételeket készíteni a helyszínen, végül erről kénytelen volt letenni a helyiek tanácsára, akik túl veszélyesnek ítélték azt. Ehelyett nepáli és katari közvetítőkön keresztül keresett olyanokat, akik dolgoztak építkezéseken, és megtapasztalták az ottani körülményeket.

A filmek nem boncolgatnak nagyobb összefüggéseket: részben az Amnesty International jelentésére épülnek, mely szintén azt mutatja be, hogyan élnek a jogaiktól megfosztott munkavállalók az országban, különös tekintettel a fizikai munkát végzőkre.

Zimre Zsuzsa

Megosztás