
Oknyomozó újságírók a színpadon - itt az első hazai Reporter Slam
Különböző profilú újságírók tanulságos és szórakoztató történetein keresztül mutatják be, hogyan dolgozik egy újságíró.
Az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével és Dévényi István újságíróval beszélgetett a választás utáni apátiáról, a csökkenő olvasótáborról, az önkormányzatokat érintő elvonásokról vagy épp magyar üzletemberek dubaji ingatlanjairól.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorukba.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogyan árulkodott egy kiszivárgott adatbázis a dubaji ingatlanba fektető bűnözőkről és szankcionált politikusokról, hogy mely magyar vállalkozók érintettek, és miért nem tudja használni nyaralóját Nyerges Zsolt, akinek az itthoni lakcíme is egy olyan a luxusvillába van bejegyezve, amit Tiborcz István cége épített egy letarolt hegyvidéki erdő környékén. Emellett beszámolunk arról is, mennyit kaszált a védettségi igazolványokon az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., hova tűnt 1600 halott a koronavírus statisztikából, miért hívták fel a Fideszt Letkésről, amikor lapunk kérdéseket tett fel egy ottani útfelújítással kapcsolatban, és hogy miért nem tetszik sokaknak, hogy mezőgazdasági területen épít luxustanyát egy fogorvos Szentendrén.
A műsorban téma volt továbbá, hogyan érinti a Magyar Hangot a papír árának drasztikus emelkedése és a választás utána apátia, milyen következményekkel járhat, ha az önkormányzatok piaci áron vásárolnak majd áramot, mi történt pontosan a magyar-angol focimeccsen és ez miért baj, hogyan fogadták az emberek a Tankcsapda új számát, és hogy milyen érzés, ha újságíróként megtudod: a Külügyminisztérium jelentést kért rólad külföldön.
A teljes műsor itt visszanézhető:
Különböző profilú újságírók tanulságos és szórakoztató történetein keresztül mutatják be, hogyan dolgozik egy újságíró.
Szakmai kerekasztal-beszélgetésen vett részt Szopkó Zita átlátszós újságíró Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezetőjével, és Polyák Gáborral, a Mérték Médiaelemző...
A hétvégén Oroszország Ukrajna elleni háborúját támogató tüntetést tartottak Budapesten, egy időben egy másik háborúellenes tiltakozással, amelyet a Magyarországi Ukrán...
Az április 3-i választás előtt több európai médium tudósítója is beszámolt a magyarországi sajtó helyzetéről. Az Átlátszó szerkesztőségébe is eljött...