
Az értelmes beszéd kis szigetei - a helyi nyilvánosságról beszélgetett kollégánk
A helyi és az országos médiumok szerepe és feladata, együttműködés, közös médiaalap, szabályozott állami reklámköltések, kritikus gondolkodásra nevelés – többek...
Az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol R. Kiss Kornéliával és Dévényi Istvánnal, a Magyar Hang újságíróival beszélgetett többek között arról, mennyit keres ma egy kezdő pedagógus és ez miért „nemzeti tragédia”, szexista-e a mentőszolgálat egyik új videója, és hogy mit tudunk kezdeni azzal a hírrel, ha egy orvos agresszív.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogyan játszott ki a kormány ezermilliárdos állami vagyont alapítványi kézbe, hogyan akadályozott meg a bíróság – átmenetileg – egy természetkárosító beruházást Tihanyban, és hogy milyen – gyakran értelmetlennek tűnő – projektekre folynak el az uniós támogatások a tokaji régióban.
Ezen kívül bemutatjuk, milyen drámai hatása van a rezsicsökkentésnek a hazai ivóvízrendszerre, hány településen szűnt meg az állandó háziorvosi szolgálat mindössze 2 hónap alatt, és hogy pert indítunk azért, hogy megtudjuk, mi áll a tram-train 10 évre titkosított megvalósíthatósági tanulmányában.
A Flaszter 169. adásában téma volt továbbá, miért káros az, ha alulfizetett pedagógusok vannak az oktatásban, hogya járulhat hozzá egy viccesnek szánt, de szexista videó a férfiak negatív énképéhez, mihez kezdünk azzal a hírrel, ha egy orvos agresszív, és hogy hova vezetett a koronavírussal kapcsolatos zűrzavaros kommunikáció.
A teljes műsor itt visszanézhető:
A helyi és az országos médiumok szerepe és feladata, együttműködés, közös médiaalap, szabályozott állami reklámköltések, kritikus gondolkodásra nevelés – többek...
Bár Magyarország leggazdagabb emberei (köztük Mészáros Lőrinc) fejlesztenek birtokokat az Alcsútdoboz melletti Göböljárás közelében, az ott lakó, szegénységben élő közösség...
A Magyar Helsinki Bizottság dokumentumfilmet forgatott a 2006-os, jórészt megtorlatlanul maradt tömeges rendőri erőszakról, valamint annak máig ható következményeiről. A...
Prágában élő tudósítónk, Bőtös Botond a Napi Téma című műsorban beszélt arról, hogy mi vezethetett Andrej Babiš miniszterelnök bukásához, és...