Megindítóan személyes, mégis távolságtartó dráma az otthonszülésről és a gyászról

Geréb Ágnes a nyolcvanas évek végén kezdett otthonszüléseket kísérni Magyarországon. Állítása szerint 2010-ig több mint 3500 szülésben segédkezett kórházon kívül. A 2010-es években a magyar sajtó hangos volt Geréb büntetőügyeitől, az ítéletektől, a fellebbezésektől, a tüntetőktől és a 2011-ben legalizált otthonszülés ellenzőitől. Erről azonban valószínűleg egyáltalán nem tud egy külföldi tévéző, aki megnézi a Pieces of a Woman című drámát, amit Geréb története ihletett. 

 

És valójában nem is kell róla tudnia. Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró január hetedikétől a Netflixen streamelhető filmje nem a Geréb-ügyet mutatja be, de a bába története inspirálta.

A Pieces of a Woman („Egy nő darabjai”) elsősorban a gyászról szól: egy újszülött elveszítéséről, a bába és a szülők felelősségéről, az otthonszülésről és arról, ha valami rosszul sül el. De ez csak a kezdet. 

A film Bostonban játszódik. A két főszereplőt, Marthát (Vanessa Kirby) és Seant (Shia LaBeouf) a szülést megelőző napokban ismerjük meg, és az azt követő hónapokban kísérjük őket. Sean egy híd építésén dolgozik, munkásosztálybeli családból származik, de sem rokonait, sem múltját nem mutatja be a film. Az irodista Martha családja annál nagyobb szerepet kap. Anyja, Elizabeth (Ellen Burstyn) – akivel kapcsolatban több kritikus is megjegyezte, hogy akár nagymama is lehetne – a második világháború környékén született Magyarországon. Amerikában él, jólétben és egyedül. Megismerjük (érintőlegesen) Martha unokatestvérét és testvérét is, illetve annak párját. Betekintést nyerünk a családi dinamikákba és a családi házba is.

A film alapvető mozzanata az, hogy az otthonszülés nem alakul jól. A pár által korábban megismert bába nem ér rá, ezért egy helyettes, Eva (Molly Parker) érkezik a lakásba, amikor megindul a szülés. Miközben a kamera körbe-körbe jár a szobákban és vágás vagy cenzúra nélkül mutatja be a szülést, a néző érzi, hogy valami nincs rendben. A film első 25 perce gyönyörűen megkomponált és remekül kivitelezett, közben mégis hátborzongató és brutális.

A szülés után a néző kap egy pillanat levegőt, de a vihar előtti rövid csendet követi az igazán kegyetlen rész. A film azonban nem áll meg itt, sőt: a szülés csak a bemelegítés. Innentől a tettek és a döntések helyett a szavak és érzések kerülnek előtérbe.

A körkörös kameramozgás és a hosszú, vágatlan jelenetek visszatérnek. Ahogy a szimbólumok is gyakran visszaköszönnek: a növények, a híd, a konyhai mosogató. Elsősorban a pár gyászát és elhidegülését mutatja be a film, de más mély témák is előkerülnek: intergenerációs traumák az anya-lánya kapcsolatban, az USA-ba kivándorolt magyar család emlékezete, hűség, a gazdasági rétegek közötti ellenszenv. Tehetetlenség. Lezárás. Segítségkérés és segítségnyújtás. És igazságszolgáltatás egy olyan helyzetben, ami a 2010-es években Magyarországot is megosztotta.

Nem a szülés az egyetlen őszinte és kendőzetlen része a filmnek: a gyász folyamatát is ugyanolyan valósághűen kíséri a kamera. A főszereplőt nem próbálja összetört nőként vagy kemény vasemberként beállítani, hanem a valahol a kettő között, lepattogzott körömlakkal és kócos hajjal mutatják be rajta a továbblépést. Krokodilkönnyek helyett kapunk érzelmi kirohanásokat, ölelések helyett egy megkeseredett kapcsolatot, kedves szavak helyett brutálisan őszinte beszélgetéseket.

Mindezt elbírja a film anélkül, hogy összeroppanna a melankolikus jelenetek és a depresszív metaforák súlya alatt.

Ugyanakkor spórol az információval: például a néző jóval a szülés után tudja csak meg a baba nevét. A főszereplők lelki állapotáról nem árulkodnak belső monológok, nem fed fel a kamera rejtett pillanatokat. Múltjuk nem szivárog be a filmbe, ahogy barátaik sem, de még a munkájuk is csak alig. Mivel töltik a napjaikat? Van hobbijuk? Kivel beszélnek telefonon vagy üzenetben, ha rossz kedvük van? Nem derül ki.  Talán a tudatlanság az oka annak, hogy a néző egy pillanatig sem érzi azt, hogy a film része lenne. Ez azonban nem szünteti meg a “velem is megtörténhetne” érzést, sőt.

Wéber forgatókönyvét Lengyelországban, színpadon játszották, mielőtt nemzetközi sikermozi lett volna belőle. A filmen a világsztár főszereplők és Martin Scorsese mellett olyanok dolgoztak, mint Petrányi Viktória (Remélem legközelebb sikerült meghalnod:) és Viharsarok) és Jancsó Dávid (Remélem legközelebb sikerült meghalnod:) és Jupiter holdja).

Alig három héttel az online premier és egy hónappal az évkezdés után a magyar és a külföldi sajtó is azt találgatja, hogy hány nemzetközi díjra jelölik majd a kanadai-magyar-amerikai filmdrámát. Vanessa Kirby a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon már szeptemberben megkapta érte a legjobb színésznőnek járó díjat, illetve ugyanitt a film a 30 fiatalból álló zsűritől megkapta a legjobb filmnek járó díjat, az ARCA CinemaGiovani-t.

Negatív reklámot jelentett viszont az alkotásnak, hogy Shia LaBeouf-t, az egyik főszereplőt alakító színészt a közelmúltban párkapcsolaton belüli erőszakkal vádolta meg exbarátnője, az énekes FKA Twigs. A színész beismerte, hogy erőszakos viselkedésre hajlamos, így nem csoda, hogy a Netflix szinte kiradírozta a film előzeteséből.

Rutai Lili

Címlapkép: Netflix.