Bezárás
cikkünk nyomán

Tiborcz István az Átlátszó által felkutatott balatoni birtokánál akciózott a Momentum

A Momentum szerint magyar állami és uniós pénzből telt Tiborcz Istvánnak a panorámás telken álló medencés felsőörsi luxusingatlanra, amelyet az Átlátszó mutatott be először tavaly nyáron. Az utóbbi hetekben több ellenzéki párt is tiltakozott, amiért szerintük a kormányközeli gazdasági elit kisajátítja a Balaton környékét. Gulyás Gergely miniszter csütörtökön általánosságban elmarasztalta azt a gyakorlatot, hogy gazdasági épületet nyaralóként használjanak.

“Több Balaton, kevesebb Adria!” – adta ki a jelszót Orbán Viktor a minap. És hogy nem csak a levegőbe beszélt, azt egy szalmakalapos, napszemüveges képpel igyekezett bizonyítani a Facebookon – háttérben a Balatonnal. Ezután már csak órák kérdése volt, hogy kiderüljön: vejének, Tiborcz Istvánnak a felsőörsi nyaralójában pihenheti ki a miniszterelnök a brüsszeli csata fáradalmait.

Tiborcz István úszómedencés balatoni nyaralójában vendégeskedhet Orbán Viktor

“Több Balaton, kevesebb Adria!” – adta ki a jelszót Orbán Viktor a minap. És hogy nem csak a levegőbe beszélt, azt egy szalmakalapos, napszemüveges képpel igyekezett bizonyítani a Facebookon – háttérben a Balatonnal. Ezután már csak órák kérdése volt, hogy kiderüljön: vejének, Tiborcz Istvánnak a felsőörsi nyaralójában pihenheti ki a miniszterelnök a brüsszeli csata fáradalmait.

Ahogy arról tavaly nyáron beszámoltunk, a miniszterelnök veje március elején vett meg Felsőörsön két egymás melletti területet, amelyeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartás szerint mindkettő zártkert gazdasági épületekkel, házszámuk nincs, csak helyrajzi számuk.

Tiborcz István egyhektáros, úszómedencés birtokot vett a Balatonnál

A miniszterelnök veje március elején vett meg Felsőörsön két egymás melletti területet, melyeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter. A földhivatali nyilvántartás szerint mindkettő zártkert gazdasági épületekkel, házszámuk nincs, csak helyrajzi számuk, és a közútról nem észrevehetőek. A levegőből azonban jól látszik, hogy egy hatalmas úszómedencés villa rejtőzik a sűrű növényzet és a magas kerítés mögött.

A levegőből jól látható, hogy a területen egy kisebb nyaraló és egy hatalmas villa áll úszómedencével, borospincével és napelem-rendszerrel. Az egyhektáros nyaralókomplexum ára a terület nagysága és elhelyezkedése miatt a környékbeli ingatlanárak alapján több százmillió forintra becsülhető – írtuk tavaly júniusban.

Tiborcz István egyhektáros, úszómedencés birtokot vett a Balatonnál from atlatszo.hu on Vimeo.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pénteken ellátogatott a felsőörsi birtokhoz, és egy emléktáblával „megköszönte” Orbán Viktornak azt 14 milliárd forintot, melyet végül „a bizonyított korrupció miatt az EU helyett a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből fizetett ki Tiborcz Istvánnak” az Elios-ügy eredményeképpen, a pártelnök szerint részben ebből épülhetett a pazar nyaraló.

A rendőrség nem talált felelőst, Tiborczék helyett a magyar adófizetők bűnhődnek az Elios-ügyben

Hiába állapította meg az EU csalás elleni hivatala (OLAF), hogy Orbán Viktor miniszterelnök vejének volt cége, az Elios Zrt. súlyos szabálytalanságokat követett el több tucat uniós finanszírozású projektben, a magyar nyomozó hatóságok megszüntették a nyomozást az ügyben.

Fekete-Győr videójában a 9500 négyzetméteres birtokot egy luxus vadászleshez hasonlította: az Orbán család tagjai szerinte „innen néznek le a Balatonra, amit kiszemeltek maguknak, és napról napra magukévá tesznek, bekebeleznek”. Az RTL Klub összeállításában az Átlátszó által tavaly készített drónfelvételek is megjelennek:

Momentum: közpénzből telt Tiborcznak a luxusnyaralóra

Kattints még több RTL Híradó tartalomért!

Az utóbbi hetekben több ellenzéki párt is tiltakozott, amiért szerintük a kormányközeli gazdasági elit kisajátítja a Balaton környékét. Az Átlátszó legutóbb Szatmáry Kristóf fideszes képviselő és kormánybiztos pazar badacsonyi borászatát mutatta be, amelyhez szintén igénybe vettek uniós forrásokat:

Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon

Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő, a budapesti földutak leaszfaltozásáért felelős miniszteri biztos borászati cége 127,6 millió forint európai uniós támogatást kapott a kormánytól, hogy badacsonytomaji birtokán borászati épületet és panziót alakítson ki. Az épületek előtti mesterséges rézsűk annyira kiemelkednek a hegy oldalából, hogy már messziről is jól látható a projekt.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom