Bezárás
dokumentumfilm

Karaktergyilkosság, zaklatás, ámokfutás – az évtized amerikai fake news-botrányai

Az igazság nyomában – a félretájékoztatás és az álhírek ára című, nemrég az HBO műsorára került dokumentumfilm az utóbbi évek legnagyobb amerikai fake news-botrányait veszi sorra. Mindegyik esetnek komoly belpolitikai, sőt akár nemzetközi hatása lett, úgy, hogy valamennyiről kiderült: az alaphír, melyre hivatkozva az ügy felépült, hazugság, illetve semmiféle bizonyíték nem támasztja alá. A globális iparággá bővülő álhírgyártás nem csupán kampányokat befolyásolhat, vagy cégeket dönthet be, de emberéletekbe is kerülhet. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az egyik bemutatott fake news kis híján gyilkosságba torkolló önbíráskodáshoz vezetett. Egy másikban az álhír célpontjait vádolták minden alap nélkül gyilkossággal. Az effajta “sötét kampány” áldozatai életveszélyes fenyegetések, önjelölt igazságtevők céltáblái lettek. Az ilyen ügyekből kifolyólag tarthatjuk számon az álhíreket egy újfajta terrorveszély potenciális forrásaként.

2015 nyarán kezdődött Texasban az USA hadseregének Jade Helm nevű művelete. A belföldi katonai mozgások, hadgyakorlatok az Egyesült Államok politikai kultúrájában érzékeny téma az 1861-65 között zajló polgárháború után született Posse Comitatus Act elnevezésű jogszabály miatt. Ennek lényege: az USA hadserege békeidőben nem láthat el rendvédelmi, belbiztonsági feladatokat a volt konföderációs államok területén. (Ez alól egyetlen kivétel van, a Parti Őrség, amely viszont nem belföldi zavargások, hanem a külső migráció ellen védi az országot.)

Mint a dokumentumfilm bemutatja, az egykori lázadó, rabszolgatartó államok között lévő Texas bizonyos polgárai között villámsebességgel terjedtek álhírek a Jade Helm okán. Például az, hogy a katonaság megszállja ezeket a területeket, lefoglalja a civilek fegyvereit, táborokba zárja a kormány bírálóit. (Ezek a teóriák a hazai “konteó-szakirodalomba” is begyűrűztek, Drábik János blogja részletesen ismerteti őket.) A Pentagon illetékes tisztjei hiába próbálták lakossági fórumokon nyugtatni a kedélyeket, eloszlatni a gyanakvást.

Természetesen ilyenfajta rémhírek a korábbi évtizedekben is voltak. S nemcsak a rabszolgatartás egykori híveinek az Obama-kormánnyal szemben bizalmatlan, inkább a republikánusokra voksoló szegmensében burjánzottak.

A ’80-as években a Ronald Reagan vezette republikánus szövetségi kormányzatról terjedt olyan álhír, hogy szándékosan terjesztenek drogot, hogy ezzel gyengítsék, illetve irtsák ki a feketéket. Ez a konteó főként Los Angeles egyik, a demokratákhoz húzó afro-amerikai közösségében volt népszerű. A hoaxot megalapozó riportot publikáló Gery Webb újságíró esetéről részletesen írtunk korábban, s pont ez adja a két ügy viszonylatában lévő minőségi különbséget. A több mint negyedszázaddal ezelőtt bejegyzett helyi sajtótermék, a San Jose Mercury News röpítette világgá a fals hírt, s utána belső vizsgálat indult a lapnál, az újságírón pedig a sajtószakma számon kérte a megalapozatlan, gyenge lábakon álló sztorit.

Szintén lett következménye a New York Timesnál dolgozó Michael Finkel vagy a New Republic újságírója, David Glass riporthamisításainak is. Hasonlóképp magyarázkodásra kényszerült a CBS, amikor a 2004-es elnökválasztási kampányban a Dan Rather vezette 60 Minutes című műsor azt állította: az épp hivatalban lévő, s újraválasztásáért küldő elnök, George W. Bush “nem teljesítette kötelességeit a Nemzeti Gárdában. Az elnök a vietnami háború idején protekcióval került a víkendhadseregnek számító tartalékhaderőhöz, így elkerülte a frontszolgálatot.” Csakhogy kiderült: az ezt “bizonyító” irat hamis. Emiatt Rather személyesen kért bocsánatot, és lemondott a műsor vezetéséről.

A különbség ott van tehát, hogy itt még volt jónevű újságíró, illetve szerkesztőség, aki a nevével vállalta a felelősséget, s mikor a dolog valótlannak bizonyult, kénytelen volt elvinni a balhét. A fenti eseteket szakmai vizsgálat és meakulpa követte. A Jade Helm és a többi álhír botrányánál viszont már nincs egyértelmű, közvetlen felelős. A híresztelések online kezdtek terjedni, olyan platformokon, ahol névtelenül közzétehető gyakorlatilag bármi. Nagyon szakszerű elektronikus nyomozással, nemzetbiztonsági szintű felderítéssel sem biztos, hogy utólag rekonstruálható: ezek a hírek nemcsak úgy véletlenül, spontán módon kerültek oda, hanem bizonyos politikai, gazdasági, titkosszolgálati szereplők tudatosan indítottak el hamis állításokat.

A Jade Helm esetén is ugyanaz történt, ami a későbbi ügyeknél. Valakik megírtak egy álhírt, aztán terjeszteni kezdték, amikor pedig már százezrek beszéltek róla, egyszer csak megjelent a színen egy “felelős, aggódó politikus” azzal, hogy az emberek gyanakodva beszélnek egy témáról, tehát nem árt az óvatosság, jobb volna kivizsgálni, igaz-e?

Vagyis nem egy párt sajtótájékoztatóján vagy egy cégként bejegyzett újság riportjában hangzanak el a vádak. Ehelyett olyan felületeken veszi kezdetét a dolog, mint a 4chan vagy Reddit. Ezek a megosztó alkalmazások komoly szerephez jutottak a Comet Pingpong nevű washingtoni pizzabárt sújtó álhírözönben. Ez a washingtoni étterem közkedvelt hely, amely nyíltan vállalta a szexuális másság melletti kiállást. Mikor Hillary Clinton kabinetfőnöke, John Podesta elektronikus levelei kiszivárogtak, azokban szerepelt, hogy a demokrata kampány alatt sokszor rendeltek erről a helyről pizzát. Ebből lett a szürreális összeesküvés-elmélet, hogy a pizza csak fedőnév, valójában pedofilok “rendelnek” így gyerekeket. A képtelen híresztelés gyakorlatilag akadálytalanul terjedt. A hely tulajdonosa sorban kapta a halálos fenyegetéseket, amelyek egészen odáig folytatódtak, hogy az egyik álhírtől befolyásolt hívő fegyverrel ment az étterembe, sőt: használta is azt. Csak a véletlenen múlt, hogy nem talált el senkit.

Nem tudni, vajon a Trump-médiagépezet irányítói valóban elhiszik-e: Hillary Clinton emberei gyilkosok és erőszaktevők? De az biztos, hogy ezt minden eszközzel próbálják a szavazókkal elhitetni, s nem válogatnak az eszközökben.

A filmben is bemutatott Jerome C. Corsi az egyik legfőbb hirdetője a teóriának, mely szerint a választott Trump-adminisztráció háta mögött létezik az úgynevezett mélyállam, amely az elnök megbuktatására tör. Illiberális körökben népszerű ez a hipotézis.

Törökországban az Erdogan-rezsim melegítette fel a derin devlet városi legendakörét, miszerint a “népbarát, plebejus” kormányzatot egy titkos háttérhatalom próbálja aláásni. Ezzel indokolta a török elnök egy rendszere ellen irányuló állítólagos puccskísérlettel szembeni drákói fellépést, melynek során nemcsak katonatiszteket, de rendszerkritikus értelmiségieket tartóztattak le, illetve kényszerítettek száműzetésbe. Nagyon sanszos, hogy az államcsíny valószínűleg önmerénylet, az Erdogan-rezsim provokációja volt. Az illiberális rezsimekkel szembeni túlvezérelten kritikus attitűddel nehezen vádolható Nógrádi György is azt mondta erről, hogy “…nemigen hisz Erdogan puccsverziójában. Szerinte furcsa, hogy a rendőrök gyakorlatilag kézifegyverrel tették ártalmatlanná a nehézfegyverzetű hadsereget.”

Természetesen Amerikában sem elég egy ilyen sötét erőközpont létezéséről beszélni, azt “igazolni” is kell. A fake news stratégáinak remek alkalmat kínált erre Seth Rich 2016 júliusi meggyilkolása. A Demokrata Nemzeti Konvenció munkatársa fegyveres rablás áldozata lett. Minden jel köztörvényes bűncselekményre utalt, de altright berkekből híresztelni kezdték: a fiatal pártembert Hillary Clinton belső köre ölette meg, ugyanis valójában ő szivárogtatta ki a demokrata elnökjelölt kabinetfőnökének belső levelezését. Ezzel Trump háttéremberei két legyet üthettek egy csapásra: a látszat szintjén ráhúzhattak egy gyilkossági vádat az akkor még biztos győzelmi esélyesnek tartott Hillary Clintonra, ugyanakkor elterelhették a figyelmet az e-mail lopási ügy feltételezett tetteseiről, az orosz hírszerzésről. A konteóblogokról, közösségi oldalakról induló feltételezéseket átvette a hajdanán komoly csatornának indult Fox is. Aztán, mikor végképp kiderült, hogy az egészre semmi bizonyíték, Seth Rich családjának tiltakozása nyomán kénytelenek voltak leállítani a dolgot.

Az álhírgépezetnek nem ez volt az egyetlen próbálkozása a választásokon történt orosz beavatkozás vizsgálatának megzavarására. Jack Burkman republikánus lobbista és Jacob Wohl altright blogger álltak elő egy olyan történettel, hogy az orosz szálat vizsgáló korábbi FBI-igazgató, Mueller különleges ügyész szexuálisan zaklatott egy nőt. De hiába csődítettek újságírókat a sajtótájékoztatójukra: a vélelmezett áldozat nem nyilatkozott, és feljelentés sem történt. Az egész csak arról szólt, hogy néhány napig Trump felelőssége helyett erről beszéljenek.

Hozzáteendő: az álhír, mint politikai hullahegyeket eredményező mentális tömegpusztító fegyver a dokumentumfilm szerint sem csak a republikánusok arzenáljában szerepel. 2017 decemberében zajlott Alabamában egy szenátorválasztás, ahol a demokrata Doug Jones hívei fekete kampányt indítottak az ellenjelölt, Roy Moore tiszteletes ellen.

A LinkedIn-alapító Reid Hoffmann finanszírozta az Alabama Project nevű online műveletet, melynek lényege az volt, hogy álprofilokkal egy hamis weboldalt – fake site – hozzanak létre: a “Szárítsuk  ki Alabamát” nevű honlapot, mely alkoholtilalmat hirdetett, olyan látszatot keltve, mintha a republikánus jelölt is ezt támogatná.  Az álhírkampány emellett olyan gyanúba keverte a republikánus politikust, hogy Oroszországból támogatják. A piszkos trükk bejött: a demokrata politikus kis különbséggel felülkerekedett. (Erre az álhír-cáfolatra persze a NER-média is lecsapott.) Így a demokraták egy része is magáévá tette a felfogást, hogy az alternatív tények idején, a post truth korszakban muszáj idomulni a korszellemhez.  Mindezzel rendkívül veszélyes precedens teremtődött, hiszen így már két oldalról, két szekértáborból támadják az objektív valóságot.

Igaz, ebben jelenleg a republikánus oldal politikailag sikeresebb. A dokumentumfilm is bemutatja: a fegyverpárti “tényszimulátorban” képet hamisítottak arról, hogy a fegyverkorlátozást támogató, a parklandi lövöldözést túlélő, illetve Trumpot kritizáló Emma Gonzalez széttépi az alkotmányt (valójában egy papír céltáblát szakít ketté) vagy az egy 2018-as lövöldözést túlélő David Hoggról olyan álhírt röpítenek világgá, hogy ő valójában crisis actor.

Ez a jelzős szerkezet, illetve a hozzá kapcsolódó összeesküvés-elmélet ugyancsak mélyen gyökerezik az amerikai kultúrában. A fegyvertartás bigott hívei – akik igen komoly tömegbázissal rendelkeznek – a tűzfegyverek mindenfajta szigorúbb ellenőrzésre irányuló javaslatban az amerikaiakat lefegyverző rendőrállamot vizionálnak. Szerintük az iskolákban, munkahelyeken, bevásárlóközpontokban történt lövöldözések valójában csak megrendezett színjátékok, ahol előre betanított színészek játsszák a túlélőket és áldozatokat. (Ez a feltevés a párizsi terrormerényleteknél is előkerült.)

Az ilyen elméletek terjesztői remekül használják céljaikra a közösségi platformokat, a véleményszabadságra hivatkozva. Csakhogy tekinthető-e véleménynek, a szólásszabadság részének, amennyiben másokat tényhamisítással, álhírrel pedofilnak, gyilkosnak, összeesküvőnek vagy szélhámosnak neveznek, ezzel óriási morális és anyagi kárt okozva nekik, sőt az életüket is veszélybe sodorva? Végül Alex Jones, az egyik legnagyobb konteóterjesztő oldal, az Infowars vezetője is gyűlöletbeszéd és dezinformáció  miatt került letiltásra. Persze a Jones hívei által cenzúrának kikiáltott intézkedések aligha lehetnek önmagában hatékony gyógyír az álhírekre, melyek alkalmazása jóval régebbi az internetnél. Kérdés, hogyan lehet mindezt a kitalálói ellen fordítani úgy, hogy nem süllyedünk le az ő szintjükre?

Vannak erre természetesen korábbi precedens értékű külföldi és hazai ügyek is. Ismert például Léo Taxil esete. A korábban szabadkőműves francia újságíró egyszer csak sátánizmussal kezdte vádolni a szabadkőműveseket, összeesküvés-elméleteket terjesztve róluk. A katolikus egyház jóváhagyásával terjeszthette álhíreit. “1887-ben audiencián járt XIII. Leó pápánál, aki rendre utasította Charleston püspökét, amiért az koholmánynak titulálta a szabadkőműves-ellenes vallomásokat, és a szentatya áldását adta egy 1896-os trenti szabadkőművesek elleni kongresszushoz is.” Aztán 1897. április 19-én egy önleleplező sajtótájékoztatón Taxil feltárta: beugrató átverés volt az egész.

Ilyen csínyt hajtott végre Mink András is, aki Magyar ellenállás ’56 előtt címmel 2000 februárjában “…összeállított egy komoly történelmi tanulmánynak álcázott koholmánygyűjteményt, melynek forrásai “a Kádár-korszak leghírhedtebb, az 1956-os forradalmat mocskoló és meghamisító propagandakiadványai” voltak.” A Fidesz-holdudvari Napi Magyarország pedig leközölte, mint annak bizonyítékát, hogy az 1956-os forradalom “…annak az antibolsevista harcnak a folytatása, melyet a magyar nép 1944 őszén kezdett, amikor “Szálasi Ferenc és a Hungarista Mozgalom vette át a hatalmat és állt élére a bolsevizmus elleni nemzetvédő harcnak, ami egyben Európa védelmét, az európai kultúra védelmét is jelentette az ázsiai barbársággal szemben.” (Ahogy ezt Szalay Róbert: A forradalom igaz története című, a Napi Magyarország által méltatott könyve írta.)

S ide tartozik az Index által egy Chemtrail-pilótával közölt fiktív álinterjú. Ugyanakkor az ilyen álhír-hiteltelenítő próbálkozásoknak is lehet – mint az Index a koholt Chemtrail-interjúról megjegyzi – bumeránghatása. Ugyanis a viccnek szánt kamuinterjú továbbgyűrűzött, s önálló életre kelt.  “Az eredeti forrás és környezet már sehol nem tűnik fel, az egész interjúból az online közösség kollektív emlékezetének egy homályos darabkája lett, annyi, hogy “volt egy pilóta, aki bevallotta”. – állapítja meg a cikk “hatásvizsgálata.” Vagyis nincs a fake news-áfium ellen bombabiztos orvosság. Ami van, annak pedig jócskán lehetnek kockázatai és mellékhatásai.

Papp László Tamás

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom