Bezárás
dokumentumfilm

Hogy kéred el a mentős fuvardíját a kórházba szállítás közben meghalt lány anyjától?

Aki várt már mentőre, tudja milyen kiszolgáltatottnak lenni ott, ahol az állam annyi mindent fontosabbnak tart az egészségnél. Aki Mexikóban várt már mentőre, az tudja csak igazán.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Mexikóváros 9 millió lakójára összesen 45 állami mentőautó jut. Lehetetlen ennyi kocsival kiszolgálni egy Magyarország lakosságú megapoliszt, ezért „magánvállalkozók” versengenek a balesetekben, bűnügyekben, bármiben bajba került emberek kórházba szállításáért járó pénzért. Szó szerint, akár egymást leszorítva az utakról.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon műsorra tűzött Család az éjszakában című film az ő életüket, munkájukat mutatja meg.

BIDF2020 – MIDNIGHT FAMILY – CSALÁD AZ ÉJSZAKÁBAN from BIDF on Vimeo.

Az Ochoa család egy rendszám és kellő felszerelés nélküli mentőautóval várja a „fogást” szinte minden éjszaka Mexikóváros utcáin. A 17 éves fiú, apja és más családtagok egymást váltják a vezetőülésben vagy vérző sérültek mellett, és ugyanők alkudoznak velük vagy hozzátartozóikkal a „fuvardíjon” is. Mindeközben a 10 éves forma kisöcsi is ott labdázik vagy mobilozik a mentőautóban.

Ochoáék a megfelelő rendszám megszerzésére gyűjtenek, amivel könnyebben dolgozhatnának. Az évente elszállított több száz ember ellenére sem biztos azonban, hogy legalább a mentőautó működtetését meg tudják téríteni a bevételükből. Ezért az utcán alszanak két fogás között, ételen spórolnak, és akár a hét minden napján kint vannak.

Még a baleset helyszínétől messzebbi, de biztosan fizető magánkórházba szállítás közben sérüléseibe belehaló lány anyjából is ki kell szedniük az fuvarköltséget.

Nekem ez logikus – mondja a 17 éves mentős, amikor valaki nem fizet. „Tacot sem ehetsz ingyen, miből vegye meg hozzá az árus a húst?”

Túlzottan persze nem lehetnek rámenősek, mert a közszolgáltatást helyettesítő féllegális mentősökre bármikor ráhívhatják a rendőrséget. Akik utaznak is rájuk, legalábbis a pénzükre, amiért cserébe elnézik az előírások megszegését, sőt akár friss baleseti információkkal is segítik őket. Nem is lehetne megtiltani a maszek mentőzést ott, ahol az állam az út szélén hagyja a vérző embereket.

Ki mentene, ha ők nem?

Luke Lorentzen díjnyertes dokumentumfilmjét január 28-án és február 2-án lehet megnézni a budapesti Cinema City Arénában. Részletek itt.

2020. január 27. és február 2.között a Cinema City Aréna moziban hatodik alkalommal rendezik meg BIDF-et, azaz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, a világ legfrissebb, nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi ünnepét és versenyét.

Az előző évek közönségsikerére alapozva a BIDF ismét elhozza azokat az egyedi, különleges, díjnyertes,  köztük 11 Oscarra nevezett, valamint Sundance -, Európa -, IDFA,-díjas,  és egyéb nagy hírű fesztiválok díjaira is jelölt alkotásokat, melyeket Magyarországon először, csak a BIDF-en láthatnak az emberi sorsok, valódi élettörténetek, társadalmi kérdések iránt nyitott nézők.

Halász Áron

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom