Telefonokkal az éles lőszer ellen: élőzve mentik a forradalmukat a szudániak

Kora hajnalban rendezett tömegmészárlást a szudáni puccs után a hatalmat magához ragadó fegyveres csoport, hogy ne legyen sajtó a helyszínen. A fegyvertelen tüntetők telefonjukkal rögzítették a vérengzést, a BBC ezekből rakta össze, mi történt Kartúmban június 3-án.

Több mint 300, mobillal élőben felvett és közvetített videót vetettek össze a BBC Africa Eye munkatársai, hogy rekonstruálják annak a tömegmészárlásnak az eseményeit és helyszíneit, amellyel a szudáni hatalom új birtokosai akarták eltüntetni a főváros utcáiról a hetek óta ott demonstrálókat.

A korábbi diktátort puccsal megbuktató paramilitáris szervezet vezetője tagadja, hogy őt és szervezetét terhelné a felelősség, a felvételek mellett azonban két tisztje is elismerte a BBC-nek, hogy tőle érkezett az utasítás, és hetekkel korábban eltervezték a mészárlást.

Miközben a tüntetők táncoltak, a sivatagban gyülekeztek a különleges alakulatok

Szudán korábbi elnöke, Omar al-Bashir idén áprilisban bukott ki a hatalomból: miután hetekig tüntettek ellene, az a hadsereg tartóztatta le, amelyet 30 évig irányított. A hatalmat a Felső Katonai Tanács vette át saját bejelentése szerint két évre, a szudániak azonban demokratikus választásokat és polgári kormányzatot sürgettek, emiatt újraindultak a tömegtüntetések Kartúmban.

Békés, időnként már-már fesztiválhangulatú utcai megmozdulásokat szerveztek, amelyeket katonák felügyeltek, a BBC tudósítása szerint alkalmanként bele is vegyültek az ünnepelve tüntetők tömegébe, velük zenéltek, táncoltak.

Eközben a sivatagban már bevetésre készültek – nem a reguláris hadsereg, hanem – az RSF (Rapid Support Forces – Gyorsreagálású Egységek) főként törzsi milíciákból rekrutált katonái. Az RSF paramilitáris szervezetnek számít, de szintén a kormányzó Felső Katonai Tanács parancsnoksága alatt áll.

Al-Bashir kormányzata korábban is bevetette már a törzsi milíciákat lázadások elfojtására, a Janjaweed néven ismert zsoldos egységek hírhedtek a darfuri falvakban elkövetett népirtásról és kegyetlenkedésekről is. A Janjaweedről bővebben itt olvashat.

Hajnali támadás, Facebook live-on közvetítve

A ramadán utolsó napján, június 3-án hajnalban a tüntetők azt vették észre és adták hírül közösségi hálókon, hogy a hadsereg visszavonult az utcákról, viszont az RSF-nek egyre több egysége jelent meg. Napkeltére a tüntetők is az utcákra sereglettek, barikádokat improvizáltak a rendőrség és az RSF felsorakozott egységei és maguk közé.

A fegyveres egységek reggel 5-kor támadtak, a támadás első óráját a tüntetők közül legalább hárman élőben közvetítették. A BBC ezeknek a videóknak az alapján rekonstruálta a tömegmészárlás kibontakozását. A kék egyenruhás rendőrök és a sivatagi terepruhás RSF-katonák a tüntetések szokásos helyszínétől, a Buri úttól 600 méterre sorakoztak fel.

Amikor megindultak, a tüntetők egy része elmenekült, majd újra csoportosult, és fegyvertelenül szembefordult az RSF egységeivel, amelyek 5:12-kor lőtték ki az első sorozatot. A tüntetők egyből érzékelték, hogy éles töltényt használnak velük szemben.

Menekülni kezdtek, de azokat is, akik kisebb utcákba futottak be, sarokba szorították az RSF vagy a rendőrség egységei, és ütlegelni kezdték. Akik a főúton maradtak, attól a katonai parancsnokságtól reméltek védelmet, amely előtt hetekig tüntettek, a parancsnokság azonban nem nyitotta ki a kapuit előttük, miközben az RSF továbbra is éles lőszerrel lőtt rájuk.

Mindezt a hadsereg orra előtt

Szemtanúk beszámolói szerint a hadsereg hagyta, hogy az RSF katonái üldözőbe vegyék a tüntetőket. Az RSF nem kímélte a sebesülteket, nőket és férfiakat erőszakoltak meg, rátámadtak a sérülteket kórházban ellátó egészségügyi személyzetre. A kórházakat azonnal túlterhelte a sérültek és halottak tömege, de több sebesült kórházba se jutott. A tüntetések központi helyszíne egy óra alatt kiürült.

A túlélők napokkal később kezték elmesélni, mi történt, sokan akkor is csak a félelem miatt eltakart arccal. A támadó egységek válogatás nélkül lőtték a tömeget, a holttestek egy részét a Nílusba dobták. Egyre több bizonyíték látott napvilágot, ahogy több holttestet is kiemeltek a folyóból: néhányuknak betontömb volt a lábára kötve.

A BBC-hez másnap, június 4-én kezdtek befutni az első videók, de az ideiglenes katonai tanács kikapcsoltatta az internetet az országban több mint egy hónapra, így a felvételek csak július elején kerültek nyilvánosságra. A katonai tanács közben elismerte, hogy legalább 61 embert megöltek, a Szudáni Orvosok Bizottsága viszont 128 holttestet azonosított, sokat pedig – főként gyerekeket – nem is tudtak azonosítani. A mészárlás tanúi nem kételkedtek abban, kit terhel ezért a felelősség: az RSF Hemetiként ismert vezetőjét, hivatalos nevén Mohamed Hamdan Dagalót.

Hemeti a kormányzó katonai tanács második embere, de sokak szerint ő hatalom valódi birtokosa Omar al-Basir megbuktatása óta. Hemeti maga tagadja, hogy ő lenne felelős a június 3-i gyilkosságokért, szerinte azokat gazemberek és csalók követték el. Azt állítja, bárki mondhatja, hogy az RSF tagja, egyenruhájuk megvehető a piacon, és ők maguk is tartóztattak le olyanokat még a tüntetések szétverése előtt, akik azt állították magukról, hogy az RSF tagjai.

Mészárlás a béke és az ország előrehaladás érdekében

A BBC Africa Eye munkatársai viszont a Hemeti vezette RSF két olyan tisztjével is beszéltek, akik elismerték, hogy részt vettek a támadásban, illetve hogy a parancs a tüntetés szétverésére legfelülről érkezett. A ramadán közepétől ismerték a tervet, tíz napig riadókészültségben vártak a kezdésre, mondta egyikük, míg a másikuk meg is nevezte, hogy az instrukciókat közvetlenül Hemeti tábornoktól kapták május 20-án. Azt mondták nekik, hogy a béke és az ország előrehaladása érdekében meg kell tisztítaniuk a helyszínt, ők pedig megtiszították.

A BBC hiába szembesítette Hemetit és a kormányzó katonai tanácsot ezekkel a vádakkal, választ nem kapott. A New York Times-nak Hemeti azt mondta, megvárja a mészárlás kivizsgálásának végét, ugyanabban az interjúban később azt állította, a tüntetők „elmondhatatlan provokációnak” tették ki a katonákat: egyikük a nemi szervét mutatta a fegyvereseknek, másikuk szétszedett egy katonai járművet, és közben filmezte. Hemeti azt ígérte, mindenkit felelősségre vonnak az RSF-ben, akiről kiderült, hogy részt vett a bántalmazásban.

Hemetinek nem sikerült elriasztania a tüntetőket: június 30-án ismét tízezrek lepték el Kartúm és más városok utcáit, ahol újra éles lövedékkel és könnygázzal támadtak rájuk. Az újabb tüntetéseken polgári kormányzatot, az erőszakos paramilitáris szervezetek visszavonását követelték, illetve segítséget a korábban megtámadt civileknek és az internetszolgáltatás újraindítását. Az újabb összecsapásokban heten haltak meg, százakat sebesítettek meg.

Július elején a katonai tanács beleegyezett, hogy új kormányzó tanács alakuljon, megossza a hatalmat a tüntetőket képviselő civilekkel, és három éven belül előkészítse a demokratikus választásokat.

Az emberek továbbra is filmezik a katonai egységeket a tüntetéseken, mert tudják, hogy a felvételek ugyan nem állítják meg a golyókat, de lehetetlenné teszik, hogy a katonai tanács eltussolja az esetleges további vérontásokat.

Szabó Tünde