interjú

A Magyar Tudományos Akadémiával történtekhez hasonlította esetét a Veritassal Ungváry Krisztián

Tanulmányt írt arról, milyen kapcsolatban volt új főnöke a kommunista állambiztonsággal, amit nélküle vitattak meg a munkahelyén, ezért távozott a Veritastól Ungváry Krisztián történész. Alig három hetet töltött el a Veritasnál, miután addigi munkahelyét, az 56-os Intézetet beolvasztották az állami történetkutatóba. Ungváry Krisztián az RTL Klub televíziónak vasárnap azt mondta, nem tehette meg, hogy elhallgatja a történelmi tényeket. 

Ungváry Krisztián jellemzően Magyarország 1956 utáni történelmét kutatja. A Terror Háza Múzeumot történelemhamisító propagandagyárnak tartja, többször kijelentette, hogy a jelenlegi hatalom emlékezetpolitikája számára vállalhatatlan. Az Átlátszón tegnap megjelent tanulmányában pedig új főnökének, a Veritas főigazgató-helyettesének állambiztonsági múltját tárja fel. Eszerint Marinovich Endre 1965-66-ban svájci ösztöndíjasként együttműködött a kommunista állambiztonsággal.

Ungváry Krisztián: A diktatúra banalitása – Marinovich Endre és az állambiztonság

Nem először és attól tartok nem is utoljára írom le ezt a mondatot: Magyarországon elmaradt a közszereplők kommunista múlttal kapcsolatos átvilágítása, közkeletű szakzsargonnal szólva a lusztráció.

Az RTL Klub vasárnap tudósítást és interjút is közölt a témáról: Ungváry azt nyilatkozta, hogy nélküle vitatták meg a Veritasnál a Marinovich Endréről szóló munkáját.

Az RTL Klub tudósítása

Az Ungváry Krisztiánnal készült beszélgetésből az RTL Klub online felületén egy hosszabb verziót is közzétettek. A történész a Magyar Tudományos Akadémiával történtekkel állította párhuzamba az ügyet:

„Ez a történet ami velünk történt ugyanarról szól, mint a Magyar Tudományos Akadémiáé. Tehát hogy a független tudományt megtapossák és megszüntetik.”

Az RTL Klub interjúja

Ungváry tanulmányára reagálva Marinovich Endre az Átlátszónak azt hangsúlyozta, hogy „ügynök, vagy szigorúan titkos tiszt nem voltam, beszervezési nyilatkozatot alá nem írtam”. Marinovich Endrét Boross Péter volt miniszterelnök is támogatásáról biztosította levelében:

Marinovich Endre: Észrevételek Ungváry Krisztián tanulmányához

 

Marinovich Endre szavahihetőségét gyengíti, hogy az Ungváry-tanulmány megjelenése előtt az Átlátszó újságírójának kitartó érdeklődésére többször is letagadta, hogy valaha is találkozott volna állambiztonsági tisztekkel a rendszerváltás előtt:

„Hazudni nem szabad” – letagadta a Veritas főigazgató-helyettese, hogy beszámoltatta az állambiztonság a rendszerváltás előtt

A Veritas Intézethez csatolja a kormány az 1956-os Intézetet, és a hozzá tartozó, visszaemlékezésekből álló interjúgyűjteményt (Oral History Archívum), ami 2010 óta az Országos Széchényi Könyvtáron belül működik.

Megosztás