Bezárás
dokumentumfilm

Közpénzzel és aláírásokkal csalnak, közben pedig a Fideszt segítik a kamupártok

Gulyás Márton és csapata, a Partizán másfél órás oknyomozó dokumentumfilmet forgatott egy hálózatról, amely a rendszerváltás óta forgolódik a választások körül, ezzel pedig egyrészt többmilliárd forintnyi közpénzhez jut, másrészt nagyban hozzájárul a Fidesz győzelméhez. 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A kamupártokról szóló film főszereplője Seres Mária és férje, Stekler Ottó. Seres 2009-ben lett ismert, amikor népszavazási kezdeményezésbe fogott az országgyűlési képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséért. Stekler egykor a Magyarországi Zöld Párt vezetője volt, ami megtévesztő neve ellenére nem környezetvédő, hanem nacionalista mozgalom volt.

2013-ban létrejött a Seres Mária Szövetségesei (SMS) párt, amely a 2014-es országgyűlési és EP-választáson is elindult. Mandátumot ugyan egyiken sem szerzett, de az EP-választáson bő 9 ezer, az OGY-választáson pedig 22 ezernél is több szavazatot kapott.

Gulyásék filmjének egyik legerősebb pillanata az, ahol bemutatják azokat a budapesti választókörzeteket, ahol nagyon csekély többséggel nyert a fideszes jelölt, s ezzel meglett a Fidesz kétharmados győzelme. Ezekben a körzetekben az SMS jelöltjei több szavazatot kaptak, mint amennyivel a baloldali pártok jelöltjei kikaptak a fideszestől, tehát a Fidesz tulajdonképpen a kamupártnak tűnő SMS segítségével nyert.

Szavazatok száma 2014-ben Budapest 15. számú választókörzetében

A dokumentumfilm szerint az SMS azért tudott egyáltalán elindulni a választáson, mert 2009-ben a népszavazási kezdeményezhez Seresék több mint 600 ezer aláírást gyűjtöttek össze, és ezeket használták fel évek múlva, vagyis csaltak az ajánlásokkal.

Hasonló esetek a 2018-as országgyűlési választással kapcsolatban is rengetegszer fordultak elő, mi is cikksorozatban foglalkoztunk a témával, és meg is mutattuk olvasóinknak, hogy tudják lebuktatni a kamupártokat.  Emlékezetes eset volt Judité, akinek az aláírásával 15 kamupárt élt vissza, Zuglóban pedig Lévai Katalin és a fideszes jelölt ajánlásai még sorrendre is megegyeztek. Tavaly országosan 111 büntetőeljárás indult a választási ajánlások hamisítása miatt, de novemberig csak egy vádemelés történt.

“Az enyém alatt ott volt az elhunyt férjem aláírása is” – országosan 111 büntetőeljárás indult a választási ajánlások hamisítása miatt

Miközben a GDPR miatt most magyar vállalkozások tízezrei pánikolnak, és naponta kérdezgetik az alkalmazottaikat, hogy “ugye semmilyen ügyfél személyes adatát nem tárolod az íróasztalodon?!”, addig a kamupártok még néhány héttel ezelőtt is úgy adták-vették a választók személyes adatait, mintha csak egy kiló kenyérért mentek volna le a boltba.

A választáson elinduló pártok az államtól szervezetenként százmilliós nagyságrendű kampánytámogatást kapnak, amit vissza kell fizetniük, ha nem érnek el 1%-os eredményt. A kamupártok azonban nem szokták visszafizetni a felvett közpénzt, mintha tényleg csak annak lenyúlása miatt indultak volna a választáson. A 2018-ban induló kamupártok például 2,6 milliárd forinttal tartoznak az államnak, amiből a NAV idén februárig 8169 (igen, nyolcezer-egyszázhatvankilenc) forintot tudott behajtani tőlük.

A Patreon dokumentumfilmje bemutatja a kamupártok mögött álló szövevényes szervezetet és céghálózatot, ahol eltüntetik a közpénzt. Seresék mellett szerepel benne az Összefogás Párt, amelynek elnöke, Szepessy Zsolt felfüggesztett börtönt kapott, mert nem tudott elszámolni 300 millió forint kampánytámogatással. Szepessy a riporter ezzel kapcsolatos kérdésére buzizással “válaszolt”, aztán elhajtott egy drága autóval.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom