Bezárás
dokumentumfilm

A magyar állam foglyul ejtése 1988-2018 – Youtube-on a teljes dokumentumfilm

Carl Rowlands rendező filmje arról szól, hogy a politikai és üzleti körök összefonódása hogyan sajátította ki magának a magyar állam erőforrásait a saját gazdagodására és hatalomban maradására. A filmben megszólal az Átlátszó újságírója, Bátorfy Attila is. 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Szerdán a Diem25 szervezésében az Aurórában is levetítették Carl Rowlands brit rendező State Capture: The Story of Hungary 1988-2018 (Az állam foglyul ejtése: Magyarország története 1988-2018) dokumentumfilmjét, pontosabban annak harmadik, jelenről szóló 45 perces részét. Most a teljes film elérhetővé vált a Youtube-on, három részben. Az első rész a Transition (Átmenet) címet kapta és a rendszerváltás utáni évekről szól. A második, Deconstruction (Szétesés) rész főként a 2010-ig tartó időszakot dolgozza fel, míg az utolsó, System of Chaos (A káosz rendszere) Orbán Viktor és a Fidesz 2010-es hatalomra jutásának éveit mutatja be napjainkig. Ez a rész a leghosszabb.

A dokumentumfilmben többek közt megszólal Tamás Gáspár Miklós, Krekó Péter (Political Capital), Bozóki András, Szelényi Zsuzsanna, Andor László, Márky-Zay Péter és az Átlátszó újságírója, Bátorfy Attila is. A rendező szeretett volna konzervatív, illetve Fidesz-párti politikai szakértőket, újságírókat is megszólaltatni a filmben, de azok vagy nem reagáltak a megkeresésre, vagy nem vállalták a megszólalást.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom