Bezárás
war machine

Bűnhődjenek-e szüleik hibás döntéseiért az Iszlám Állam dzsihadistáinak gyermekei?

Több száz olyan gyermek található az egykori kalifátus területén, akiket szüleik magukkal hurcoltak nyugati országokból, amikor a dzsihádista szervezethez csatlakoztak, vagy pedig már az Iraki és Szíriai Iszlám Állam területén születtek.

Fizess elő az Átlátszóra!

Fizess elő az Átlátszóra: atlatszo.hu/tamogatom

Ötvenes éveikben járó, középosztálybeli férfiak és nők olvassák a híreket, bújják az internetre feltöltött fotókat és videókat, tartják a kapcsolatot azzal a néhány emberrel, aki a frontról megbízható híreket tud hozni, hallgatják újra és újra utolsó telefonbeszélgetéseiket gyermekeikkel: ők a szülei azoknak az európai fiataloknak, akik néhány éve csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és akik jelenleg is valahol Irakban vagy Szíriában vannak – vagy tán már meg is haltak.

A szülők igazából le is tettek arról, hogy gyermekeikkel találkozzanak: ha a nyomukra is bukkannának, nem valószínű, hogy élve kikerülnek az Iszlám Állam köré font, szoros ostromgyűrűből. De ha valamilyen csoda folytán meg is ússzák, kicsi az esélye annak, hogy valaha visszatérhetnek az Európai Unióba, ahol terrorista szervezethez való csatlakozásért a legjobb esetben is súlyos börtönbüntetés vár rájuk, és nem lehet reménykedni abban, hogy valamilyen módon jóvá tudják tenni azt, hogy a dzsihadistákkal harcoltak.

Mintegy 10 ezer nő és gyermek csatlakozhatott az Iszlám Államhoz

Rudi Vranckx „For the sins of the fathers” című dokumentumfilmje nem a radikalizálódott és az Iszlám Állam oldalán háborús bűnökbe keveredett belga fiatalokra, hanem azok gyermekeire fókuszál: azokra a gyermekekre, akiket egészen kiskorukban szüleik magukkal hurcoltak, amikor a dzsihádista szervezethez csatlakoztak, vagy pedig már az Iraki és Szíriai Iszlám Állam területén születtek.

Az International Centre for the Study of Radicalisation (ICSR) szerint mintegy 41 ezer külföldi csatlakozott az Iszlám Államhoz, közülük 7 ezren lehetnek európaiak. A külföldiek mintegy háromnegyede férfi volt, a nők és gyermekek teszik ki a fennmaradó 25 százalékot – tehát számuk 10 ezerre tehető. Az ICSR becslése szerint további 730 olyan gyermek születhetett Szíriában és Irakban, akiknek a külföldi állampolgár apja az Iszlám Állam kötelékében harcolt.

A film belga anyák egy csoportját követi, amint megpróbálják felkutatni unokáikat. De hogyan lehet a 400 belga állampolgár gyermekeit felkutatni a háború káoszában, ha a nagyszülők sokszor az egykori Iszlám Állam területén született gyermekek pontos számát és nevét sem tudják, születési iratokat a kalifátus nem bocsátott ki, szüleik pedig nagy eséllyel meghaltak vagy eltűntek?

Ráadásul a belga hatóságok sem túlságosan közreműködőek: ez érthető is annyiban, hogy Európában senki nem kívánja azt, hogy a hazatérő fiatalok közé vegyülve az Iszlám Állam alvó sejtjei is beszivárogjanak.

És bár senki nem vonja kétségbe azt hogy a gyermekek nem bűnhődhetnek a szüleik által elkövetett bűncselekményekért, így tehát az ők helyzetüket rendezni kell, a megoldás politikai, diplomáciai és morális szempontból is nagyon bonyolult. A külföldi állampolgár ISIS-foglyokat a kurdok például családjukkal együtt szívesen hazaküldenék – csakhogy jelen esetben Belgium nem kívánja, hogy a férfiak hazatérjenek.

Mit több, a nők közül sokan speciális női brigádokban szolgáltak, és mivel ők is elkövethettek háborús bűnöket, Belgiumban súlyos börtönbüntetésre kell számítaniuk. Gyermekeik mindannyian pszichológiai sérüléseket hordoznak, alultápláltak és betegek, a nagyobb gyermekek között pedig gyermekkatonák is vannak – a 10-11 éves, gyilkolásra kiképzett fiúk rendkívül súlyos traumákkal küzdenek. Ki döntheti el, hogy ki térhet vissza, és ki nem?

Szét lehet-e szakítani ezeket a családokat?

A korábban az ISIS kötelékeiben harcoló, de hazatérni kívánó belga állampolgárok és családjuk számára a visszaút már csak a bürokratikus akadályok miatt sem egyszerű: ahhoz hogy bármit tehessen a belga állam az érdekükben, el kell jutni egy belga nagykövetségre – csakhogy nagykövetség sem Szíriában, sem Irakban nincs, legközelebb Törökországban vagy Jordániában lehet próbálkozni. Frontvonalakon, majd országhatáron átjutni papírok nélkül, kisgyermekekkel nem egy túlságosan reményteljes vállalkozás.

Ha a szülők nem élnek vagy eltűntek, a szíriai és iraki káoszban végképp nehéz megtalálni, és azonosítani a gyermekeket. A nagyszülők közül sokan abban sem lehetnek bizonyosak, hogy gyermekeik, unokáik meghaltak: a visszafoglalt területeken sem idő, sem pedig energia nincsen a romok között megtalált holttestekről DNS-mintákat venni, kilétük után érdeklődni. Civilek, katonák maradványait egyaránt jelöletlen tömegsírokban földelik el.

Most már csak napok kérdése, mikor lesz vége a kalifátusnak. A kurdok, valamint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) offenzívája után egykor kiterjedt területet magáénak tudó Iszlám Állam mára csak néhány falunyi területet tudhat magukénak a szír-iraki határ mellett, az Eufrátesz mentén.

A harctéri eseményeket követő syria.liveuamap.com szerint a kalifátus utolsó egységei egy Baguz nevű településre szorultak vissza, civileket használva emberi pajzsként. Mintegy 30 kamion távozott nemrég a településről – férfiak, nők és gyermekek vegyesen. A Baguzban maradók a végsőkig terveznek kitartani.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom