
Ha szereted a híreket, (ne) nézd meg, hogy készülnek - miért nincs jó sorozat a médiáról?
Kíváncsi vagyok, mikor fogja valaki elkészíteni a Drót című bűnügyi kultsorozat médiában játszódó verzióját? Mert az HBO Sajtó című produkciójának...
Folytatódik a téli tüntetéshullám. Az ország több mint 40 pontján és 11 külföldi városban tiltakoznak a rabszolgatörvénynek nevezett Munkatörvénykönyv-módosítás ellen január 19-én. Budapesten a Várkert bazárnál tartanak beszédeket, ahová a város 4 teréről vonulnak a tüntetők. Ezután estig kivetítőn nézik a vidéki útlezárásokat és demonstrációkat, beszédeket és koncerteket tartanak, ellenzéki pártok, szakszervezetek és civilek sátrakkal, programokkal és aláírásgyűjtéssel várták a tüntetőket.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
A tüntetésen felszólalt a kormánymédia által kipécézett Nagy Blanka gimnazista, Molnár Áron a noÁr rapformáció alapítója, több szakszervezeti csoport képviselője és civilek is. Ezúttal is elutasították a „rabszolgatörvényt”, felszólaltak a kormánypropaganda ellen és a szakszervezetekbe való belépésre bíztatták a dolgozókat.
Élő közvetítésünket itt nézheti vissza:
Fotók az Instagram csatornánkon.
Kíváncsi vagyok, mikor fogja valaki elkészíteni a Drót című bűnügyi kultsorozat médiában játszódó verzióját? Mert az HBO Sajtó című produkciójának...
Az HBO és az Axios médiavállalat közös politikai riportsorozatának első négy része Donald Trump elnökségére, valamint a közösségi oldalakat, mobilalkalmazásokat...
A Mérték Médiaelemző Műhely, Jávor Benedek EP-képviselő, és a Klubrádió panaszbeadvánnyal fordult az Európai Bizottsághoz a magyar állami hirdetések miatt,...
Kikértük a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy melyik kormányközeli sajtótermék mennyi közpénzt kapott ősszel a Sargentini-ellenes kormányhirdetések közléséért, de nem jártunk sikerrel....