élő közvetítés

„Mutassuk meg, hogy nem adjuk a jövőnket!” – Több ezren tüntettek a CEU mellett péntek este

A Momentum szervezett demonstrációt a Közép-európai Egyetem (angolul Central European University, röviden CEU) épületéhez azért, mert a magyar kormány gyakorlatilag elüldözi az országból az intézményt.

2017 márciusában indított támadást a magyar kormány a CEU ellen. Eleinte arra hivatkozott az Oktatási Hivatal és maga Orbán Viktor miniszterelnök is, hogy az nem felel meg a magyarországi szabályozásnak, hogy a CEU amerikai diplomát is ad a hallgatóinak.

Utána viszont gyorsan előbújt a szög a zsákból, mert a kormánypárti politikusok és sajtótermékek is egész egyszerűen Soros-egyetemnek nevezték – és nevezik azóta is – az intézményt, amit valóban Soros György alapított.

Őt pedig már három éve főellenségnek és a „bevándorláspárti háttérhatalom” főparancsnokának állítja be a magyar kormány, ezért teljesen kézenfekvő volt, hogy az „egyetemét” elüldözzék az országból.

A CEU egy világhírű intézmény, ami nagyon magas színvonalú képzést nyújt a hallgatóinak, így az ellehetetlenítése ellen széleskörű nemzetközi tiltakozás indult tudományos körökben is. Diplomáciailag is elszámolta magát a magyar kormány, mert az USA sem hagyja szó nélkül a CEU elleni támadást. Ennek oka teljesen érthető annak ellenére is, hogy újabban már Donald Trump amerikai elnök köreiben is előkerült kampányfogásként a sorosozás.

Az USA híres a patriotizmusáról, a világon pedig számos országban rengeteg amerikai (diplomát is adó) egyetem működik. Ha egy aprócska területű, sem gazdaságilag, sem más értelemben világpolitikailag nem jelentős ország elüldöz egy amerikai egyetemet, akkor ennek a példa nyomán könnyedén meglépheti ezt Kína, Egyiptom, Libanon vagy Vietnám is. Az pedig óriási tekintélyvesztés lenne az Egyesült Államoknak, ezért igyekeznek megakadályozni.

A CEU eleinte próbált megfelelni a magyar kormány által támasztott elvárásoknak, mondhatni próbálták teljesíteni a zsaroló feltételeket, és az USA új magyarországi nagykövete, David Cornstein is beavatkozott az ügybe. Cornstein eleinte finomabb, majd egyre határozottabb diplomáciai eszközökkel igyekezett nyomást gyakorolni a magyar kormányra, ám az nem hajlandó engedni a CEU-val szembeni álláspontjából.

Csütörtök este az egyetem rektora, Michael Ignatieff bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új évfolyam hallgatói a 2019-20-as tanévtől a CEU új bécsi kampuszán fognak tanulni. A Kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New York-ban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten.

A sajtóközleményben azt írták, hogy a CEU szándéka mindig is az volt, hogy Budapesten maradjon, ahol több mint 25 éve van az otthona. A magyar kormányzat azonban 2017. áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt.

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Felelőtlenek lennénk, ha nem készültünk volna fel a CEU hosszútávú működésének biztosítására. Sajnálatos módon a magyar kormányzat elzárkózása attól, hogy egy számunkra is elfogadható megoldást kínáljon, erre a döntésre kényszerített minket.”

A bejelentés nyomán a Momentum péntek este 6 órára tüntetést szervezett a CEU Nádor utcai épülete elé. A felhívásban azt írták, hogy

„Ott, ahol a kormány egyetemeket üldöz el az országból, egyetemi szakokat tilt be, oktatókat lehetetlenít el, ott semmi és senki nincs biztonságban. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, mert bárhol utolérhetnek, bárhova utánunk nyúlhatnak. Bármit lerombolhatnak, ami az útjukba kerül.

Nekünk, magyar fiataloknak választanunk kell: hagyjuk magunkat elüldözni, vagy kezünkbe vesszük a sorsunkat, megszervezzük magunkat, és a történelem szemétdombjára száműzzük ezt a rezsimet.

Mutassunk meg, hogy nem félünk. Mutassuk meg, hogy nem adjuk a CEU-t. Mutassuk meg, hogy nem adjuk a jövőnket, és mutassuk meg, hogy nem vehetik el az országunkat!”

A demonstráción több ezren gyűltek össze, hogy meghallgassák a felszólalókat, köztük volt és leendő CEU-s diákokat, valamint Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, aki november 16-ra újabb tüntetést hirdetett.

Az eseményt élőben közvetítettük a Facebookon, a videók itt visszanézhetők.

Facebook live videók: Kőműves Anita

Megosztás