ismeretterjesztés

Ezeket a fegyvereket fogják gyártani Kiskunfélegyházán – nem spóroltak az imázsvideókon

Huszonkétmilliárd forintból újraindul a magyar fegyvergyártás – írta meg múlt héten az Átlátszó. A HM Arzenál Kft. kiskunfélegyházi gyárában máris folynak összeszerelő munkálatok, januártól pedig – amint az összes gép megérkezik – teljes egészében ott gyártják majd a fegyvereket.

A licenszet a cseh Česká zbrojovka fegyvergyártól vette a magyar honvédség 4,6 milliárd forintért. A szerződés tíz évre, és kétszázezer darab fegyver legyártására szól.

A Česká zbrojovka gyárat 1936-ban alapították Brno-tól ötven kilométerre, Uherský Brod városában. Az egyébként is jelentős cseh fegyvergyártás egyik fontos vállalata a CZ rövidítésről ismert cég, ami főleg kézi lőfegyvereket gyárt. A termelés 70 százaléka exportra készül, a cég közel száz országban van jelen. Egyik legjelentősebb piaca az Egyesült Államok, ám a legutóbbi növekedést a cseh és szlovák hadsereg fegyveréhsége hozta számára.

A magyar gyár a CZ licensze alapján CZ BREN 2 típusú gépkarabélyokat, Scorpion Evo 3-as géppisztolyokat, és P-09-es pisztolyokat is gyárt majd. Mindegyikről csináltak promó- és tesztvideókat, ezeket mutatjuk.

CZ Bren 2

Scorpion Evo 3

P-09-es pisztoly tesztje

A HM Arzenál reklámvideója az új fegyverekről

 

Megosztás