Bezárás
sorozatkritika

A mi kis agyunk – tényleg ennyire hülye a nép?

A Mi kis falunk című sorozat évadnyitó epizódját megnézve a Holt lelkekből Szobakevics ugrik be.  Mikor azt mondja Csicsikovnak  a város előkelőségeiről: “Jól ismerem én őket, valamennyien gazemberek, az egész város csupa gazember, egyik olyan, mint a másik.” – jellemzi őket. Aztán hozzáteszi: “Mindössze egy tisztességes ember van köztük: az ügyész, de őszintén szólva, még az is nagy disznó.” Én pedig a sorozatot nézve arra gondoltam: ebben a faluban mindenki hülye. Fárasztóan buta, korlátolt idióta. A polgármester, a rendőr, a postás, a kocsmáros, a pap, a közmunkás és a többi. De valahogy nem is életszerűen hülyék. Hanem úgy, mint amikor valaki próbálja eljátszani a nép egyszerű, lassú, nehéz felfogású gyermekét.  S bonyolult színészi játék, method acting helyett szimplán fullba nyomja a kretént. Ez az USA-ban – legalábbis a Trópusi vihar című című film halhatatlan jelenete szerint – nem elég az Oscar díjhoz. Ám a csúcsnézettséghez elég. Nemcsak Magyarországon, de a nyugati világban is egyre több helyen. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Engem igazából nem az érdekel a legjobban, miért készülnek ilyen filmek. Azt nagyjából úgyis tudjuk. Hanem, hogy az úgynevezett hétköznapi, normális átlagemberek miért szeretik, ha szellemileg leépült, rémítően ostoba figuraként ábrázolják őket? Miért tapsolnak annak a falusi, vidéki emberek, hogy már nem egyszerűen hülyének tartják őket, de ezt a pofájukba is mondják? Hogy nem velük, hanem rajtuk röhögnek. Egész közelről, bele a pacekba.

Fontos volna erre választ találni. Mert akkor a tömegeket sikerrel becsatornázó a “mindig van lejjebb” elvére alapozott populista stratégiát is megfejtenénk. Mely ama (egyre kevésbé titkolt) okból butítja le egyre jobban az üzeneteket, hogy “a Zemberek” nem értik a bonyolult összefüggéseket, de még a kevésbé bonyolultakat se, egy általánosból negyedik osztályban kibukott, kannás bortól agykárosodott funkcionális analfabéta szintjén kell beszélni hozzájuk. És bejön. Kereskedelmileg éppúgy, mint politikailag. De miért? Lehet, hogy az emberek jelentős részben hülyék, de azért nem ennyien és nem ennyire. Mégis elviselik, hogy ilyennek ábrázolják őket, sőt. Azokra szavaznak, azokat nézik, akik ezt teszik.

A cselekményről nehéz bármit mondani, de egy ilyen végletekig lebutított szappanoperánál nem is az a lényeg, szólhatna bármiről. Hanem, ahogy a környezetet, az embert láttatja. Gogolon kívül egy fiatalkori emlék jut eszembe. A ’90-es évek derekán a szegedi bölcsészkar padjait koptattam. Volt akkor valami felsőoktatási botrány, amiben a minisztérium és az egyetem is érintett volt valahogyan. Lejött a tv2-től egy riporter, s próbált nyilatkozó egyetemistákat találni. De senki se állt meg. Akkor még nem volt Fidesz-holdudvari (inkább szoci-közeliként emlegették) de a “csigatévét”  az akkori és leendő értelmiségiek többsége már akkor is  a főáramú kereskedelmi televíziózás legaljának tartotta.

Meg persze nyilván az is benne volt, hogy sokan féltek a zűrös ügyben megszólalni. Olyan elveszetten állt ott a nálam nem sokkal idősebb vidéki tudósító, hogy megsajnáltam. Odamentem, hogy majd én nyilatkozom neki. Megcsinálta a felvételt, meg is köszönte. Hozzátéve, hogy a nagyvárosban, az elitebb környékeken úgy kell lepkehálóval találni valakit, aki hajlandó velük szóba állni. Bezzeg a falvakban, rögtön körénk gyűlik a nép! – mondta.

És valahogy benne volt ebben a mondatban, hogy azoknak ott a falvakban mi, a tömegmédia vagyunk az Isten. Olyan hülyék, hogy bármire rá tudjuk venni őket. Még akkor is, ha az elemi létérdekük azt diktálná, hogy ne nyilatkozzanak. Mert csak lejáratják, önveszélyesen kiadják magukat. A mainstream televíziózás és politika ezen szegletének “főszereplője” ugyanaz. A vidéki levegőtől (vagy az alkoholtól) pirospozsgás, kicsit (vagy nem is kicsit) lassú észjárású “egyszerű ember.” Aki mindig nyilatkozik, ha kamerát lát: olyankor is, mikor nem kéne, mert csak ront a helyzetén, nevetségessé teszi magát. Aki ott áll, jámboran hunyorogva a politikusi kampányvideóban, és meg is szólal, döcögősen birkózva nemcsak az összetett, de az egyszerű mondatokkal is.

Mert aki akárcsak egy szimpla mondatot képes hibátlanul végigmondani, leírni, az már nem akar ilyen lenni, ilyen helyzetben maradni. Ki akarna úgy leélni egy életet, hogy soha nincs egy eredeti gondolata, egy értelmes mondata? S arra ítéltetett, hogy egy reménytelen, sivár falu lepukkant kocsmájában közmunkásként agyonbagózza a tüdejét, és szétigya az agyát? Ez nem vicces.

Miért tartják mégis annak? Miért röhögnek egy olyan sorozaton, amelyben gyakorlatilag egy leépült, írástudatlan alkoholista humorérzékéhez van igazítva? Ahol olyan sztereotip módon akarják “jópofa” szituációkban ábrázolni a melegeket, (a konkrét epizódban két szereplőt tévedésből melegnek néznek) aminél már egy igényesebb homofób is jobbat csinálna. S amely sorozat ügyel rá, hogy egy pillanatra se haladja meg a legiskolázatlanabbak szellemi hívóját. Amit kínszenvedés végignézni bárkinek, aki egy kicsit is művelt, egy kicsit is vinni akarja valamire. Mert olyan kínos az egész. Nézni ezeket a figurákat, hogy tényleg ezek egy országnak a hősei? Hát pont ezek. Ami ezek helyett lehetne, azt egyre kevésbé csinálják.

Ismerik a telefonokosítót? Nem? Hát, nem csoda. Néhány éve volt egy ilyen próbálkozás. Az okostelefonok épp csak kezdtek elterjedni, a legtöbb ember még butát használt, drágállva az okosat, idegenkedve attól. Na, ezeknek a rétegeknek lett kitalálva, hogy egy szoftverrel felokosítják a régi készüléküket. Nem lett belőle átütő siker. Egy nem okosnak tervezett eszközt utólag okítani nem túl hatékony. Egyszerűen nem olyanok a paraméterei. Valamit dob rajta, ám soha nem lesz olyan, mint egy született okos.

Nagyjából így van (s úgy tűnik: egyre inkább így lesz) a főáramú politika és piac a buta, iskolázatlan, műveletlen, tájékozatlan nézők okosításával. Úgy vélik, egyszerűen nem éri meg pénzt költeni egy kicsit igényesebb műsorra, amitől a buta ember kicsit okosabb lesz, kicsit magasabb szinten érzi jól magát. Mert akármilyen kicsi a többletköltség, a rizikó így is hatalmas. Ha csak tíz-húsz százalékkal a nézőtömeg értelmi szintje fölé lövik be a főműsoridős produkció nívóját, a kockázat akkor is óriásinak tűnik.  Hogy a rivális párt vagy csatorna majd jól “aláígér”. Olyat nyújtva, mellyel kiszolgálja az átlagot, sőt: mélyen az alá megy. Az ilyen “mindig van lentebb” koncepciónak a sikere egy pofonegyszerű lélektani alapigazságon nyugszik.

Az átlaghülye szívesen nézi a jópofáskodni próbáló többi hülyét és/vagy hülyét játszó ripacsot a tévében. Mert ha butaság ilyen trendi és vicces, akkor az sem olyan gáz, hogy én buta maradok, sőt. Még a tévébe is bekerülhetek. De az okosabbak közül is sokan nézik. Ők azért, mert megkapják a fölénytudat megnyugtató érzését. Hogy ezeknél azért én is különb vagyok. Ugye, mindenki találkozott olyan értelmiségivel, értelmesebb emberrel, aki a Mi kis falunkhoz hasonló vérciki, legalja sorozatot néz? S mivel szokta ezt kidumálni? “Jaj, nem veszem én ezt komolyan, csak azért nézem, hogy röhögjek rajtuk.” Hát nem ugyanez van a politikában? A buta azért szavaz a demagóg, idióta szövegre, mert elhiszi. Az okos rászavazó meg összekacsint veled: “Tudom én, hogy baromság, de mit tegyünk, ha ezeknek ez kell? Ilyen a politika!”

És mindenki meg tudja magyarázni ezzel, hogy miért adja a nevét ehhez. A politikus, a producer, a rendező, a színész.  A nép ilyen, nekem is élni kell valamiből, mit tegyek? A “független”, az “ellenzéki” RTL Klub ezen a szinten ugyanúgy toboroz nézőket, ahogy a Fidesz választókat.  Haragszunk a NER-re?  Ők csak azt koppintották le, amit a legalja bulvár mindig is csinált. Mozgósítani az emberben lappangó legalantasabb ösztönöket. Az irigységet, a frusztrációt, a gyűlöletet, az álszentséget, a primitív ösztönvilágban való dagonyázást, a primitívség menőként való eladását. És akinek ez nem tetszik, annak mindig a pofájába lehet vágni, hogy a népet úgysem lehet leváltani.

A nép ebben az analógiában olyan, mint egy leépült, ön-és közveszélyes szenvedélybeteg. Akivel jobb jóban lenni, és szó nélkül kiszolgálni. Mert ha megpróbálod elvenni tőle a kedvenc drogját, (ami lehet politika, vallás, bulvár, akármi) elvágja a torkod.

“A fogyasztó fogyasztani akar, testvérkém. Ha megzavarod a fogyasztásában, harap, mint a kutya, amelyiknek ki akarod venni a fogai közül a csontot. […] A fogyasztó elvárja tőlem, hogy ne csak kielégítsem, de még meg is fogalmazzam helyette az igényeit. Hogy mit akarjon fogyasztani. A fogyasztó, a te korosztályod elvárja, hogy manipulálják.” – oktatja a cinikus rocksztár, Lestár Aurél az öccsét Szilvási Lajos A Néma című regényében a showbiznisz mibenlétére.

Ne legyenek illúzióink: nagyjából mindenki hasonló okításban részesül, aki belép a bulvártévék és bulvárpártok világába. Ne okoskodj, ne oszd az észt, add azt nekik, amit kapni akarnak. Az értelmes dolgok a tematikus rétegműsorokba, rétegportálokra, az éjszakai műsorsávba, a belvárosi vitaklubokba vannak száműzve. A tömegfogyasztás szintjén a döntéshozók egyre inkább meg vannak róla győződve, hogy a néphez így kell, és csak így lehet beszélni. Megfelelési kényszertől remegve görcsösen óvakodnak tőle, hogy bármi olyat tegyenek, amitől elvesztenék a tömegek kegyeit. A nép pedig újra és újra őket választja, ők pedig ettől újra és újra megerősítést kapnak, hogy igazuk van.

Tényleg igazuk volna? Hogy lehet ezt cáfolni? S mit lehet tenni ez ellen? Működő csodareceptet se én, sem más nem fog elővillantani. A népet nem lehet leváltani, és a helyére újat választani. A hülyeséggel nem lehet (és nem is szabad) úgy szembeszállni, hogy egy okos kormány majd betiltja a bulvárt, és rendeletben előírja az embereknek, hogy ahelyett milyen hasznos dolgokat fogyasszanak. Igazából (míg jobbat ki nem talál valaki) annyit lehet tenni, hogy a jó öreg telefonokosító mintájára bevetjük a népokosítót. Ismerve annak minden korlátját, gyenge pontját, alacsony hatékonyságát.

Próbálva érvelni, meggyőzni. Bevállalva annak következményeit, hogy a népszerű hazugság helyett a kellemetlen igazságot mondjuk. Például elmondjuk a népnek, ha szerintünk hülyén viselkedik vagy hülyeséget néz. Akkor is elmondjuk egy politikáról vagy műsorról, hogy vállalhatatlan, ha a többség rajong érte. Nem megyünk le a buták szintjére, pláne nem süllyedünk az alá. Próbálunk mindenkit rábeszélni: a saját képességeihez viszonyítva próbáljon legalább egy tíz-húsz százalékkal magasabb szintet becélozni. Olvasson könyveket, kezdjen tanulni legalább egy idegen nyelvet.

Akkor is próbáljon igényesebb műsorokat nézni, ha kezdetben nem érti azokat, és nem tud rajtuk szórakozni. Ne attól elégüljön ki, hogy a tévében magánál hülyébbeket néz, és ne legyen frusztrált attól, hogy sokan vannak nála okosabbak. Akkor is művelődjön, okosodjon, ha nincs belőle közvetlen és azonnali haszna, ha nem fog tőle jó fizetést kapni.  Egyáltalán: próbáljon meg írni, olvasni, gondolkodni. Ne csak a tévét bámulja, használja a képzelőerejét, a fantáziáját. Írjon naplót, verset, novellát, fessen, rajzoljon. Tudomásul véve, hogy aki ilyen tanácsokat osztogat, soha nem lesz olyan népszerű, mint a Mi kis falunk. De inkább ez, mint az agyhalál.

Papp László Tamás

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom