riport

Nicaraguában az életüket kockáztatják a kormányellenes tüntetők, de nem adják fel

Áprilisban kezdődtek a kormányellenes tüntetések, amelyeknek már 300-nál több halálos áldozata van. Daniel Ortega, a 2007 óta hatalmon lévő nicaraguai elnök békére szólítja fel az ellene demonstrálókat, miközben a kormányerők éles lőszerrel lőnek rájuk. A New York Times riportja.

Nicaraguában a Nemzeti Felszabadítás Sandinista Frontja (spanyolul Frente Sandinista de la Liberación Nacional, röviden FSLN) mozgalom 1979-ben egy felkeléssel megbuktatta a korábbi elnököt, Anastasio Somoza Debayle-t. Ezt követően az országot egy öttagú junta irányította, melynek egyik tagja Daniel Ortega volt.

Ezután 1984-ben tartották az első elnökválasztást, amit az FSLN nyert meg, és Ortega lett Nicaragua elnöke. 1990-ben, 1996-ban és 2001-ben a sandinisták elbukták a választást, de a 2006-ost megnyerték, így 2007 óta ismét Daniel Ortega az ország elnöke. 2011-ben ismét Ortega nyert, és azóta nem volt választás Nicaraguában.

A Magyarországnál másfélszer nagyobb, ám csak 6 millió lakosú közép-amerikai országban 2018 áprilisában kezdődtek tüntetések a kormány akkor bejelentett adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei miatt. Daniel Ortega erőszakkal válaszolt: a rendőrség szétverte a tüntetéseket. Ezután a tiltakozók már az elnök távozását, és új választások kiírását kezdték követelni, mert szerintük Ortega könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, a közvagyont pedig saját maga és családja gazdagítására használja.

Április óta a kormányerők és a tüntetők közti összecsapásokban már 300-nál többen haltak meg.

A kormányerőket a rendőrség, a speciális egységek, a félkatonai szervezetek, és kormánypárti aktivisták alkotják. A polgárháború-közeli helyzet durvaságát jól jelzi, hogy áprilisban egy riportert élő adás közben lőttek le, júniusban egy másfél éves kisgyereket ért halálos lövés, nemrég pedig kormánypártiak papokat vertek meg.

A New York Times két riportere, Brent McDonald és Neil Collier néhány napja készített riportot a kormányellenes tiltakozások egyik központjában, Masaya városban.

A videó elején Ortega támogatói vonulnak a kormánypárt FSLN zászlóival, majd az elnök beszél stabilitásról, biztonságról, békéről, és kéri a tüntetőket, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. Közben a golyóálló sisakba és mellénybe öltözött riporterek közelében a rendőrök lőnek a tüntetőkre.

Az emberek bontják az utcaköveket, és barikádokat építenek belőlük. A háborús övezetre hajazó környéken a kormányellenes tüntetők többsége kendővel takarja el az arcát, és egyikük nyilatkozik: úgy érzik, hogy Ortega becsapta és kirabolta őket. A férfi egy lövedéket mutat, állítása szerint ilyenekkel lőnek rájuk, majd megmutatja a házilag készített bombákat is, amilyenekkel ők válaszolnak, és amik állítása szerint nem ölik meg a rendőröket.

Ezután látjuk a kormányellenes felvonulásokat, és ahogy a kormányerők a tüntetőkre lőnek, a narrátor pedig elmondja, hogy áprilisban kezdődtek az összecsapások, és már rég a demokráciáról szól az egész.

A tüntetők között sok a fiatal, akiknek egy csoportja Managuában, az ország fővárosában elfoglalta a Nemzeti Autonómia Egyetemet. Július közepén a kormányerők megrohamozták az épületet, a diákok ekkor átmenekültek a közeli katolikus templomba. A rendőrség és a paramilitáris egységek akkor azt vették ostrom alá: a 15 óra hosszú támadásban két diákot megöltek, többeket megsebesítettek, és végül csak az egyház vezetőinek közbenjárására távozhatott a templomból a csapdába esett 200 egyetemista.

„Hogy adhatnánk fel, amikor mi vagyunk az ország jövője?” – kérdezi egy fiatal lány, majd hozzáteszi: „Megölnek minket.”

A New York Times riporterei ezután visszamentek Masayába, ahol egy gyászoló anyával beszéltek. A felravatolozott férfival mesterlövész végzett: egy lövést kapott a szívébe, azonnal meghalt. A városban jelenleg afféle állóháború van, bizonyos területeit elfoglalta a rendőrség, a többi egyelőre a tüntetők fennhatósága alatt áll.

Senki sem tudja, hogy mi fog még történni Nicaraguában, de most úgy tűnik, hogy Ortega legyőzi a kritikusait – tűzerővel.

Megosztás