
A NER-lovagok állami megbízásairól készített összeállítást a HírTV Célpont
A Hír TV oknyomozó műsora összeállítást készített a Fidesz-közeli nagyvállalkozók által elnyert közbeszerzésekről, a riportban munkatársunk is nyilatkozott. A Célpont...
Az országban elsőként az Átlátszó tette közzé, hogy mely cégek adtak TAO-támogatást öt Fidesz-közeli focicsapat, a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd és a Videoton részére. Erdélyi Katalin a Klubrádiónak és a HírTV-nek is nyilatkozott a részletekről.
Szerdán írtuk meg, hogy fél év után sikerült kiszednünk a Magyar Labdarúgó-szövetségből (MLSZ), hogy az elmúlt három évben mely cégek nyújtottak TAO-támogatást egyes kormánykedvenc futballkluboknak. Most először került nyilvánosságra, mely cégeken keresztül dől a közpénz a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd, és a Videoton kasszájába.
Nagy meglepetés nincs az adatokban, csak a korábbi sejtések igazolódtak be: főként a közbeszerzésekkel kitömött vállalkozások öntik a közpénzt a NER-közeli csapatokba. Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Kuna Tibor és Orbán Győző cégei mellett az OTP, a MOL és a Telekom is nagy összegeket adott a vizsgált focikluboknak.
Erdélyi Katalin, az Átlátszó újságírója a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában csütörtökön beszélgetett a részletekről a műsorvezetőkkel.
Munkatársunk csütörtökön nyilatkozott a HírTV-nek is, ami aznap esti Híradójában dolgozta fel az Átlátszó cikkét.
A Hír TV oknyomozó műsora összeállítást készített a Fidesz-közeli nagyvállalkozók által elnyert közbeszerzésekről, a riportban munkatársunk is nyilatkozott. A Célpont...
Homlok Zsolt 2017-ben vette feleségül Mészáros Lőrinc egyik lányát, Ágnest, és Homlok cégei azóta sorra nyerik az állami megbízásokat. Erről...
Orbán Viktor barátja lemondott polgármesteri posztjáról, így a továbbiakban nem kell testületi ülésekre járnia, és vagyonnyilatkozatot sem kell leadnia....
Az Európai Unió csalás elleni hivatala januárban vádemelési javaslattal zárta le az Elios közvilágítási projektjeivel kapcsolatos vizsgálatát. Később kiderült, hogy...