Himmlers Hirn heisst Heydrich – milyen ember volt a náci titkosrendőrség agya?

heydrich

 

A Reinhard Heydrich életéről szóló, az HBO GO-n megtekinthető filmből éppen az nem derül ki, miért is volt igaz a mondás, amely a film magyar változatának, illetve az alapjául szolgáló regénynek a címét adja? A kérdés, amire a mozialkotásnak választ kellett volna adnia: miért vált szállóigévé Németországban, hogy az SS Reichsführer, Heinrich Himmler agya valójában az SS titkosszolgálati munkáját irányító Heydrich? Akit, ha nincs az ellene végrehajtott 1942-es merénylet, illetve nem bízzák meg a náci megszállás alá került Cseh-Morva Protektorátus irányításával, jóval kevesebben ismernének. Mert ő inkább a háttérben tevékenykedett.

 

 

1939-ben nevezték ki a náci diktatúra biztonsági apparátusát csúcsszervként összefogó és felügyelő RSHA (Reichssicherheitshauptamt vagyis Birodalmi Biztonsági Főhivatal) élére, de már a háborút megelőzően, sőt nemzetiszocialista hatalomátvétel előtt is ő volt az NSDAP legfőbb illetékese titkosszolgálati ügyekben – a politikus Himmler mögött a kompetens szakmai hírszerzőmunkát biztosító ész. Az igazi rejtély nem Heydrich megölése, s nem is a hitleri rezsim idején elkövetett tettei, amelyek miatt célponttá vált (bár ezek pontos részletei is máig fejtörést okoznak a történészeknek.) Hanem az: miként vált ez a zenekedvelő, gyakran hegedülő, zenészcsaládból származó, rendszeresen sportoló, a nőket imádó, bohém fiatalember (aki szenvedélyes természete miatt a haditengerészeti tisztkarrierjét is odadobta) machiavellista szörnyeteggé?

 

A vélelmezhető származása aligha predesztinálta ilyen karrierre. Karsai László Holokauszt című kötetének életrajzi szócikke írja róla: “Apja ismert muzsikus volt, akiről egy 1916-ban megjelent lexikon azt állította, hogy eredeti neve “Süss” volt.” (A rendszer egyik leghírhedtebb uszító propagandafilmje, a zsidó származású Joseph Süss Oppenheimer életét feldolgozó – vagyis kiforgatva meghamisító – alkotás címe: Jud Süss.) Heydrich személyisége, pályafutása eltért a náci birodalom többi irányítójáétól. A filmnek viszont épp ezt a különbséget nem sikerült bemutatni.

Ehelyett lett belőle egy, tizenkettő egy tucat sztereotip nácis-ellenállós akciómozi. A filmben jórészt csak kínzásokat és kivégzéseket látunk, illetve azok előkészületeit. Meg lövöldözős jeleneteket. Heydrichet, ahogy brutálisan leszámol a nácik politikai riválisaival, a hatalomátvétel után pedig a Hosszú Kések Éjszakáján, Hitler és Himmler parancsára végrehajtja a párton belüli tisztogatást, a II. világháború éveiben tömeggyilkosságokat felügyel a keleti fronton, illetve kidolgozza a zsidókérdés végső megoldását. Valamint Prágában a Cseh-Morva Protektorátus de facto fejeként képviseli a megszállókat. Ami persze mind igaz: a gond azzal van, ami a fentiek túlhangsúlyozása miatt kimaradt a filmből.

Ha kegyetlen SS-tábornokokat, náci minisztereket vagy gauleitereket akarunk találni, bőséges merítésből válogathatunk. Jó néhány brutális, durva figura szolgálta Hitler faji totalitarizmusát. Heydrich nem azáltal vált különlegessé, hogy feltétlenül erőszakosabb lett volna, szívesebben használta a tortúrát és agressziót, mint a többiek. Heydrich elsősorban nem kegyetlenebb, hanem okosabb volt a diktatúra többi vezetőjénél. Nincs rá egyéb magyarázat, hogy ez a haditengerészetből 1931-ben elbocsátott tiszt hogyan válhatott a 30-as évek elején, mindössze 28 évesen az NSDAP, majd aztán a náci diktatúra elhárításának vezetőjévé.

Heydrichet nem az erőszakossága, (erőszakos nácikból meglehetősen nagy volt a kínálat) hanem az intelligenciája emelte a náci átlagpolitikus, sőt bizonyos tekintetben a csúcsvezetés fölé. Annak dacára lett végül, 35 évesen a Gestapo, (Geheime Staatspolizei, politikai rendőrség) a Kripo, (Kriminalpolizei, bűnügyi rendőrség) az SD (Sicherheitsdienst, biztonsági szolgálat) és a SIPO (Sicherhaitspolizei, biztonsági rendőrség) felügyeletével megbízott RSHA vezetője is (úgy, hogy már évekkel korábban is hozzá tartoztak e szervek) hogy nem volt – már csak koránál, 1904-es születésénél fogva sem lehetett – alter kämpfer. Nem tartozott az 1919-es pártalapítókhoz, sem pedig a Hitler körül az 1923-as sörpuccs idején összeállt pártbajtársi körhöz. Gyakorlatilag, mint profi hírszerző múlttal nem rendelkező, állástalan outsider vette át 1932 júliusában a provokátorok, rendőrügynökök kiszűrésére létrehozott NSDAP-részleg, az SD vezetését.

A náci párttal, illetve az SS-t vezető Himmlerrel felesége, az akkor még csak 20 éves Lina von Osten és annak a nácikat támogató családja révén került kapcsolatba. Karrierje azonban nem magyarázható pusztán ezzel. Heydrich pontosan tudta, vagy inkább ösztönösen felismerte, hogy a totalitárius tömegdiktatúrák (s általában a modern kor) valutája nem a fegyveres erőszak, a lumpenprolik ökle, hanem a higanyszerűen áramló információ. “Himmlert folyamatosan el tudta látni gondolatokkal és ötletekkel, amelyeket aztán a Führerének mint saját ötleteit adhatott elő. Heydrich emellett eléggé dörzsölt volt, saját gondolatait úgy tudta tálalni, hogy Himmlernek el kellett hinnie, csak ő, kizárólag a birodalmi vezető képes ilyen eszméket szülni. Pontosan tájékozott volt mind Himmler, mind Hitler magánélete felől. Példának okáért a legapróbb részletekig ismerte a Hitlerről készült orvosi diagnózisokat.” – említi a Heydrich által felügyelt SD külföldi hírszerzésért felelős vezetője, Walter Schellenberg a háború után írt emlékiratában. (Walter Schellenberg emlékiratai. TÉKA Könyvkiadó Zrínyi Kiadó. Budapest, 1989. 28.o.) Vezetése alatt az SD-nél gépesített, automatizált kartotékkezelő rendszert dolgoztak ki.

Heydrich szenvtelen nyugalmára jó példa egy, már a világháború kitörése után történt eset. Az 1934-es (részben Heydrich által levezényelt) belső tisztogatásnak a náci utcai rohamosztagok, az SA vezetői mellett a náci párt korábbi második embere, Hitler riválisa, Gregor Strasser is áldozatul esett. Fivére, Otto Strasser külföldi emigrációban, a Fekete Front nevű, disszidens nácikból álló szervezete élén – egyebek között Csehszlovákia területéről sugárzott rádióadásokban – harcolt a rezsim ellen. Több sikertelen merényletkísérlet után (amelynek járulékos részeként a titkos rádióadót üzemeltető mérnököt, Rudolf Formist is megölték) 1941 tavaszán Hitler újra kiadja a parancsot, hogy a másik Strasser-fivért is likvidálni kell. A hírek szerint az emigráns a semleges Portugáliában tartózkodik. Himmler, Heydrich és Schellenberg összeülnek tanácskozni, miként kivitelezzék a parancsot.

A helyiségbe lép egy bakterológiára szakosodott kutató, aki előadást tart: egy olyan cseppfolyós szérumról, amelynek egyetlen cseppje is végez a célszeméllyel. Aztán elő is veszi a táskájából a két kis üvegcsébe zárt folyékony halált. Himmler és Schellenberg rémülettel vegyes borzongással nézik az asztalon lévő biológiai fegyvert. Heydrich azonban teljesen érzéketlen maradt. Nem rázta meg a látvány. (Az akció végül kudarcba fulladt. Schellenberg hermetikusan zárt, leszigetelt acéltokba rakatta, és egyik ügynökével a tengerbe dobatta a fertőző szert.) Utólag a kritikus már hiába ad tippet a rendezőnek, de ez a jelenet igencsak feldobhatta volna a dramaturgiailag laposra sikeredett alkotást.  Mert tökéletesen illusztrálja: Heydrich azok közé tartozott, akit szinte soha nem vakított el az indulat, félelem vagy gyűlölet. Pont ezért volt félelmetes – nem tudták manipulálni.  “Csak egy valaki van akitől félek […] és ez Heydrich. Veszedelmesebb, mint egy vadmacska.” – mondta Schellenbergnek a veterán hírszerző Jahnke, aki Hess titkosszolgálati referenseként Hitlernek sem félt elmondani a véleményét. (I. m. 35.o.)

A filmben Heydrich magánélete csak elnagyoltan van jelen. Pedig szexuális élete akkor lesz különösen figyelemre méltó, ha összevetjük Hitlerével. Gátlások nélkül teremtett alkalmi viszonyokat.  “…lokálról lokálra vándorolt velem, miközben nem fogyott ki a társalognivalóból – társalgása pedig kizárólag obszcenitások körül forgott -, gátlástalan szexuális élete volt talán az egyetlen gyöngéje, amit nem volt képes eltitkolni.”  – idézi fel egyik “kalandjukat” Heydrich beosztottja, Schellenberg. (Uo. 29.o.) Ehhez képest Hitler: “Háziorvosa, Morell szerint zavarba jött, ha a vizsgálatokhoz le kellett vetkőznie. Soha nem látták nyilvánosan fürdeni vagy kirándulásokon fürdőruhára vetkőzni. Mindez az akkori bécsi középosztály prüdériáját tükrözte. Fiatalon a szexualitást is mélységesen undorítónak és visszataszítónak tartotta.” (Arany Éva – Németh István: Hitler és a nők. Rubicon. 2005/10 – 2006/1. 61.o.)

Összevetve keleti okkultizmusban és germán miszticizmusban elmerülő Himmlerrel, a korrupt, morfinista Göringgel, az értelmiségi komplexusaikat és náci politikával szembeni fenntartásaikat a Hitler iránti sírig tartó, kritikátlan rajongásban feloldó (s ezért Hitler által bármikor manipulálható) Goebbelssel és Rosenberggel, a hisztériás lelkivilágú Hessel, a visszataszító személyiségű, udvaronc mentalitású  Bormannal, még valóban Heydrich tűnik ebből a “csapatból” a legemberibbnek. A Schellenberg által különös, elbűvölő emberként leírt Heydrich tényleg olyan “laza figurának” tűnt, (s részben olyan is volt) akivel el lehet menni kötetlenül mulatni.

S tán itt van az, amire a film képtelen volt: a Heydrich-rejtély egyik lehetséges megfejtése. Az ellene 1942. május 27-én végrehajtott merénylet esetén történészek generációi keresték a választ: miért nem őrizték Heydrichet jobban? Egy sofőrrel, szinte mindig azonos útvonalon, nyitott gépkocsin furikázott, mindenki tudta, mikor és merre jár. A vele azonos szintű emberek jórészt testőrséggel, népes kísérettel járkáltak. A náci hatalmasságokra komoly SS-őrség vigyázott (az SS-t eredetileg a pártvezetők, leginkább Hitler védelmére hozták létre.) Nyilvánvaló: hogyha akarja, a cseh bábkormányt és a náci titkosszolgálatot párhuzamosan irányító Heydrich is kaphatott volna ilyen biztonsági gyűrűt. De talán ugyanazért nem akart, amiért szívesen járkált éjszakai mulatóhelyekre. Tudhatta: a testőrség, az udvartartás nemcsak véd, de elszigetel és elárul is egyben. Az üvegbúra alatt élő vezető előbb-utóbb elveszíti realitásérzékét. (Ez történt a bunkerjébe zárkózó Hitlerrel is.)

Ráadásul minél nagyobb a slepp, annál nagyobb eséllyel akad benne a riválisoknak árulkodó “tégla.” Tudta ezt, hisz ő is így szerezte kompromittáló információit a náci fejesekről. Akik ugyanannyira (vagy talán még jobban) gyűlölték, mint a náciellenes ellenállók. “Semmi kétségem nem volt, a Himmler- és Bormann-féle jellemek nehezen tudják megemészteni annak a Heydrichnek a sikereit, aki mind szellemi képesség dolgában, mind ötletgazdagságban jóval felettük állt. Hitler legszűkebb vezető köre, amelyik állandóan úgy kormányzott, hogy a különböző erőket egymás ellen kijátszotta, pontosan tudta, ez a taktika Heydrichnél nem lesz alkalmazható. Heydrichet egyszerűen nem lehetett kijátszani, ő mindig magánál tartogatta a megfelelő eszközt, amellyel minden helyzetben villámgyorsan vissza tudott vágni.” – vélte Schellenberg. (Uo. 235.o.)

A filmből az sem derül ki: mi lehetett a  brit kormány által ejtőernyőn ledobott ellenállók által végrehajtott merénylet igazi oka? Benes és köre motivációja világos. 1918-ban Csehszlovákiát nagyhatalmi akarat rakta össze, s húsz évvel később ugyanazon nagyhatalmi akarat dobta oda a náciknak. Az emigránsként a londoni kormány jóindulatának kiszolgáltatott Benes demonstrálni akarta: méltók rá, hogy a győzelem után a nagyhatalmi akarat restaurálja az államukat. A müncheni konferencia engedményeit is túlhaladó cinikus nyugati tétlenség, a színtiszta cseh területek 1939 márciusi elfoglalása után a kiábrándult cseh átlagember csendben együttműködött a protektorátusi hatóságokkal. (“Ha ti nem harcoltatok értem, akkor én miért kockáztassak értetek?”) Különösen azután, hogy Heydrich Prágában első intézkedéseként “rezsicsökkentést”, pontosabban béremelést jelentett be.

Benesék pontosan tudhatták: Heydrich megölésével tömeges megtorlást provokálnak ki – nyilván épp ez volt a céljuk, hogy így – Lidice beáldozásával – szítsák fel az ellenállást. S lélektanilag megágyazzanak a Lidicében alkalmazott kollektív bűnösség és büntetés elvének a németeken való (persze enyhébb és korlátozottabb formájú) végrehajtásának. Más kérdés, hogy a cseh lakosság többségének belenyugvó, kollaboráns hozzáállásán a merénylet se változtatott. A Protektorátus a náci birodalom egyik legnyugodtabb tartománya maradt azután is.

De a brit hírszerzés vajon mit akart ezzel? Lehet, Heydrich személyében nem is a “prágai hóhért” akarták likvidálni? Hanem a már akkor mérsékeltebb, a britek felé tapogatózó, az SD-vel rivalizáló katonai hírszerzést, az Abwehr-t vezető Canaris admirálisra gyanakvó kémelhárítót? “Érzésem szerint Canaris a nyugati hadjárat kezdetét jelentő támadás időpontját, 1940. május 10-ét elárulta az ellenségnek. De egyelőre még nem akarok a Führernél fellépni ellene, még nincs itt az ideje. De eljön a nap, amikor mindenért, amit a rezsim kárára elkövetett, megkapja büntetését. Addig várni kell, és adatokat gyűjteni.” – mondta Schellenberg-emlékirat szerint Heydrich. (122. o.)

Canaris valószínűleg lenézte a tengerészettől egy szexuális viszonya miatt fegyelmileg eltávolított Heydrichet, ugyanakkor veszélyes riválist látott benne. Nem alaptalanul, hisz Canarist (aki vélhetően tudott a Hitler ellen készülő 1944. július 20-i bombamerényletről) végül letartóztatták és kivégezték. Nem kizárt, hogy Canaris és Heydrich próbálták egymást kompromittálni és zsarolni. Előbbit feltételezett árulásával, utóbbit a vélt zsidó származással. Schellenberg szerint, ha Heydrich életben marad, Canaris sorsa jóval hamarabb megpecsételődik. Kettőjük párharcába szólt volna bele Canaris védelmében az MI6?

S ha már alternatív történelmes “mi lett volna ha”: simán elképzelhető, ha túléli vagy elkerüli a merénylők golyóit, Heydrich is kettős játszmába fog. Látva hogy a háború vesztésre áll (amit 1942 májusában még nem lehetett biztosra venni) netán ő maga áll a háttérből a Hitlert láb alól eltenni akarók mögé. S ha neki köszönhetően, a profibb kivitelezésnek hála esetleg sikerül a bombamerénylet, a szövetségesek talán éppúgy megbocsátottak volna neki, ahogy a keresztapa, John Gotti jobbkeze, a keresztapát “feldobó” Sammy Gravano is megúszta tanúvédelemmel.

S Gehlen tábornok helyett ő lehetett volna a nyugatnémet hírszerzés feje, vívhattak volna kémcsatákat az állítólag (Schellemberg szerint legalábbis) a szovjetek oldalára átálló Heinrich Müller Gestapo-főnökkel. (Akinek túléléséről, életben maradásáról, tisztázatlan haláláról 1945 után legendák születettek.)  Nem életszerű, hogy Heydrich fanatikus, hívő náci lett volna: ő inkább Berija-típusú szexmániás, cinikus figura, aki pragmatikusan lebontotta vagy fellazította volna a rendszert, ha az áll érdekében.

Papp László Tamás

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Tankos

    Köszi, jó cikk, csak megtanulhatnál fogalmazni! :)

  • Péter István

    Van forrás, amely szerint, valószínűleg apai ágon, Reinhard Heydrich fél zsidó származású volt.