„Elkészíthettem életem első interjúját egy ablakkal. A függöny mögött az elnök asszony, a telefonban a hangja” – így vezeti fel Moskovics Judit, az RTL Házon Kívül című műsorának riportere a 2018-as országgyűlési választások egyik legabszurdabb jelenetét. A riporter kamupártok vezetőitől akarta megtudni, hogy miből fizetik vissza százmilliós nagyságrendű kampánytámogatásaikat. A Családok Pártjának elnöke reagált a legfurcsábban.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
A műsor nem véltelenül kereste meg éppen ezt a formációt: a hvg.hu korábban megírta, hogy a 2018-as választásokon induló pártok között van 3 olyan, amely igen nagy valószínűséggel együttműködik a feltételezett kamupártos csalásban. Az egyik a Családok Pártja, a másik a MEDETE nevű formáció, a harmadik pedig a volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt formációja, az Összefogás Párt.
Az összejátszásra több jel utalt. Például az, hogy a Családok Pártja egyik jelöltje az elnök Bányai Ildikó helyett Szepessy Zsolthoz irányította a lapo. Nem sokkal később aztán az is kiderült, hogy nem csupán együttműködésről, hanem lényegében teljes összefonódásról van szó. A hvg.hu szerint erre utal, hogy a Medete egyik jelöltje egyszer saját koordinátorának akart kérdéseket feltenni, de ehelyett egy olyan eligazításra küldték el, ahol Bányai Ildikó és Szepessy Zsolt kapcsolattartója beszélt a jelölteknek.
Az érintett három pártnak összesen 609 millió forintot kellene visszafizetnie, miután nem érték el az 1 százalékot. A Házon Kívül a Családok Pártjának elnökétől azt kérdezte volna, hogy miből fogják megtéríteni a rájuk vonatkozó 152 milliós támogatást. Ennek érdekében lakcímén keresték az elnököt, akit otthon is találtak.
Bányai Ildikó először azt ígérte, hogy kijön és nyilatkozik, ám ezt végül tette meg, ehelyett elkérte a riporter telefonszámát, és telefonon adott interjút neki, az ablak mögül.
A Házon Kívül elérte a Rend és Elszámoltatás Párt listavezetőjét, Tóth Tamást is. Vele a következő beszélgetést folytatták le.
Tóth Tamás: Én kórházban vagyok, a választás napján is itt voltam, sajnos, nem tudom.
Moskovics Judit: Tehát nem tudja, hogy például mi lesz azzal a sok millióval, amit most majd vissza kell fizetni?
Tóth Tamás: Nem tudom.
A riporter ezután a párt elnökének elérhetőségét is hiába kérte:
– És akkor ki a pártnak az elnöke?
– Nem tudom.
– Nem tudja?
– Nem.
– Az, hogy lehet?! Kivel beszélte akkor meg, h Ön lesz a listavezeő?
– A szervezővel.
– És ki a szervező?
– Nem hatalmazott fel arra, hogy én ezt elmondjam.
Íme, a teljes anyag:
A kamupártoknak járó támogatásokkal az Átlátszó is foglalkozott. Arra jutottunk, hogy bizonyos formációk vezetői cégvagyonból biztosan nem fogják visszafizetni a kampánytámogatást. Összesen 6 pártelnök érdekeltségeit vizsgáltuk meg, így derült ki, hogy cégek nincsenek a nevükön, innen tehát biztosan nem lesznek százmillióik.
November 11-én került fel a YouTube-ra egy 24 perces videó, amely a koronavírusos betegeket ellátó Székelyudvarhelyi Városi Kórház egy napját mutatja...
Áprilisban kezdődtek a kormányellenes tüntetések, amelyeknek már 300-nál több halálos áldozata van. Daniel Ortega, a 2007 óta hatalmon lévő nicaraguai...