tudósítás

A diáktüntetés volt az ünnep legmárciustizenötösebb eseménye

Miközben a pártok elmondták a magukét, Orbán Viktor minden eddiginél uszítóbb beszédét több tízezer békemenetelő ünnepelte, a Kétfarkú Kutyák pedig kiparodizálták a kormánypropagandát, volt egy igazi március 15-i tüntetés is: a diákoké. Nézd vissza élő adásunkat!

A Független Diákparlament harmadszorra szervezett idén tüntetés az oktatási rendszer megváltoztatásáért. Januárban 12 pontban foglalták össze, hogyan modernizálnák és tennék élvezhetőbbé az iskolákat, majd a kormánnyal való sikertelen kapcsolatfelvételeik miatt újra utcára vonultak. Így tettek most is, viszont ezúttal már a diákvagyok mozgalom neve alatt, és a választásokon való részvételre buzdítottak mindenkit.

A felszólalók ezúttal is a gyerekközpontúbb, modernebb és kevésbé felülről irányított oktatásért emeltek szót, különös hangsúllyal az elvándorlás kérdésére. Megkérdezték a tömegtől, hogy szeretnének-e külföldön továbbtanulni, vagy ismernek-e elvándorlókat, mire a több ezres közönségben nagyon sokan feltették a kezüket. A szónokok azt mondták, hogy az elvándorlás ellen, egy élhetőbb és jobb Magyarországért tüntetnek, aminek alapja a jó oktatás.

„Megbuktak, megbuktak!” – skandálta a tömeg, amikor a kormány követeléseikre tett reakcióit iskolai érdemjegyek osztásával értékelték a tüntetés szónokai.

A tüntetésen említették, hogy a parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz miniszterelnök-jelöltje nem ment el az általuk szervezett vitára, és többször utaltak rá, hogy csak a kormányzó pártnak nincs választási programja. Szavazz.info.hu címmel indítottak egy honlapot, amin össze lehet hasonlítani a pártok oktatási programjait. Arra bíztatták a résztvevőket, hogy menjen el szavazni április 8-án, és válassz a neki szimpatikus programmal rendelkező pártot.

Az Operánál rendezett tüntetés vonulással folytatódott, és a Nemzeti Múzeum előtt ért véget. Páran innen még átvonultak a közrádió épületéhez, majd a Rendőrség körbevette és igazoltatta a tiltakozókat.

Itt vannak a beszédek, a végén Gyetvai Viktor igazán megindító szónoklatával és a vonulás kezdetével:

Vonulás a Nemzeti Múzeumhoz:

Nemzeti Dal, beszédek a múzeumnál:

Spontán demonstráció a közrádió épületénél:

Halász Áron

Megosztás