Fehér emberek, akikkel kínai szellemvárosokat reklámoznak

alombirodalom

 

A kínai ingatlanpiaci robbanásról legtöbbet már csak leszállóágában, a sivatagi szellemvárosokról szóló meghökkentő riportok kapcsán olvashattunk a magyar médiában. Az üres felhőkarcolók egy átfogó társadalmi, gazdasági, politikai folyamat jelképei lettek, mögöttük azonban a szürke betonnál sokkal színesebb történetek találhatóak. Ilyen sztorit ismerhettünk meg a Verzió filmfesztiválon múlt héten bemutatott Álombirodalom című filmből, ami a kommunista ország korrupcióval és jogsértésekkel egyengetett vadkapitalizmusát mutatja be. A film bevezet a „fehér majmok” világába, ahol fizetett nyugati statisztákkal adják el az előkelőség illúzióját a státuszszimbólumokra hajtó új középosztálynak. Mindeközben az ingatlanbummból gazdagságot remélő vállalkozó lány és alkalmazottja egymásra utalva találják meg küldetésüket a rohamosan átépülő országban.

 

 

Privatizált város

– hangzik el a kifejezés a múlt heti Verzió emberi jogi filmfesztiválon bemutatott Álombirodalom (China dreamland) című 2015-ös filmben.

Az egész város az enyém – mutat körbe autójából a vállalkozó, aki egy tengerparti várost akart építeni. A tenger viszont messze volt. Ezért épített egy várost, annak közepére egy óriási bevásárlóközpontot, a bevásárlóközpontban pedig elhelyezett egy igazi tengeri halakkal és állatokkal működő gigantikus akváriumot.

Miért is ne tehette volna meg? Elég pénze volt rá, a magánvállalkozásban felhúzott városban pedig nincsenek akadékoskodó urbanisták, zöldek és más civil szervezetek.

 

 

Az új kínai városokból hiányoznak a közösségi terek, az utak bevásárlóközpontokba vezetnek – ezt már az Álombirodalom c. filmet rendező David Borenstein mondja. Borenstein kulturális antropológusként került a 10 milliós Csungkingba, ahol testközelből tanulmányozhatta az urbanizációt: klarinétosként jól fizető statisztamunkát kapott egy lakásokat reklámozó cégnél. Nem volt más dolga, mint láthatóan fehérnek lenni és vásári komédiásként viselkedni.

„A fehér emberek előkelőséget sugároznak, de drágábbak. A feketék olcsók, viszont figyelemfelkeltőbbek. A vevők oda akarnak költözni, ahol az előkelő fehér emberek is laknak.”

Ezt a kulisszatitkot már az Álombirodalom főszereplője Jana, a fiatal rendezvényszervező árulja el. Jana egy modelleket, statisztákat, énekeseket és táncosokat közvetítő ügynökség társtulajdonosa volt. Az új városnegyedek eladására építő marketingszakma részeiként zenés-táncos eseményeket, olykor abszurd jelmezes statisztálásokat szerveztek Kínában élő, a nyelvet beszélő külföldieket alkalmazva. A “fehér majmok” munkája jól fizetett, egy helyi lakásbérleti díj többszörösét megkereshették így.

Bemutatnak egy reppernek vagy törzsi táncosnak is felbérelhető kongói férfit, találkozunk a biztonsági őrből lett holland zenésszel, nyugat-európai és amerikai szerencselovagokkal, akiket busszal szállítottak egy-egy „fellépésre”, hogy eljátsszák a kínai pusztába épített toronyházban élő fehér embert.

A Borenstein által csak „fehér majmok fellépéseként” emlegetett eseményeken nem volt szempont, hogy a szereplők zenélni, énekelni, vagy táncolni tudjanak. Simán lehetett egy teli stadion előtt cowboy-ruhában klarinétozni, miközben afrikainak öltözött táncosok ugráltak a színpadon. A vevők ujjongtak, a helyi pártvezetők elégedetten tapsoltak.

Itt a film New York Times számára készített összefoglalója:

 

Rent-a-Foreigner in China from The New York Times – Video on Vimeo.

 

Álmodozni bárkinek lehet, tiltakozni csak keveseknek

„A kínaiak többsége számára elérhetetlen a saját lakóház, mégis erről álmodoznak” – mondják a filmben. Házat csak kevesek fizethetnek meg, az új középosztály is inkább a toronyházakba költözött. Az elmúlt évtizedben ezerrel építették a lakásokat, a beruházók viszont nem mérték fel pénzszórásuk kockázatait.

Hiába növekedett ugyanis a kínai középosztály, még nem volt akkora, hogy meg is töltse az új városokat. A frissen épített felhőkarcolók egy idő után üresen meredtek az ég felé.

Amint a vevők számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a sivatagi toronyházaikban mégsem laknak a beígért európaiak, sőt nem is lakik senki, úgy érezték egyre többen átverve magukat.

Külön érdekessége az Álombirodalomnak, ahogy a diktatúra határainak feszegetését mutatja be. A gyakran megkent hivatalnokok segítségével épülő negyedek helyéről kilakoltatott falusiak tiltakozásait durván leverte a rezsim, a magukat átverve érző középosztálybeli lakástulajdonosok tüntetései azonban kevesebb retorzióval jártak.

„A helyi politikusoknak csak felfelé kell elszámolnia, a nép felé nem” – jellemezte a rendszert a Művész moziban tartott vetítés után a rendező.

Egyáltalán hogy forgathatott le egy hatalommal kritikus filmet egy amerikai – a konkurens nagyhatalomból érkező – diák? Hogy kerülhették el a retorziókat a stáb tagjai, a szereplők, miért nem tiltották be az Álombirodalmat?

David Borenstein szerint nem csak a társadalmi csoportok helyzete, a beruházások módja, hanem a hatalommal való visszaélés is kiegyensúlyozatlan Kínában. Ahogy az alsóbb osztályok kilakoltattjainak kevesebb szava van az új lakástulajdonosokhoz képest, úgy egy veszélyesnek tűnő kritika akár még jól is jöhet a rendszernek.

A Párt ugyanis örök, a politikája viszont változik.

A 2015-ben bemutatott film eseményei után pár évvel már más programot követett a Kínai Kommunista Párt, magyarázza az okokat a rendező. „Még a pártlap is őket igazoló álláspontként írt a filmemről” – mondta Borenstein.

Mikor a rendező egyetemistaként a „fehér majmok” között találta magát, még a – diktatúra keretein belül – csúcsra járatott kapitalista láz köré szerveződött a kínai élet. A gazdasági visszaesésre és a kiüresedett fogyasztói kultúrára adott válasz egy nacionalistább, nemzeti nagyságot előtérbe helyező körítés lett a párt részéről. A válságból már büszke, magára nagyhatalomként tekintő országként lábaltak ki – magyarázta az újra Kínában forgató rendező.

Éhezés már nincs, kultúra még nem volt

A gazdasági és társadalmi változás a filmben is követhető.

A statisztákkal ellentétben nem jövedelmezett jól a munka Janának, aki saját cégében másodrangú, kiszolgálatott női szerepben maradt tulajdonostársához képest. Vállalkozásuk gyarapodása ellenére sem volt lakása, irodájában élt, a célja az volt, hogy több ezer kilométerre élő szüleinek vehessen egy házat. Ez sosem sikerült, munkájából viszont egyre jobban kiábrándult.

Jana helykeresésének köszönhetően lett főszereplője a fehér majomként dolgozó amerikai diák filmjének. Felismerve, hogy véletlenszerű interjúiból egy igazi történet állhat össze, Borenstein producert és egy társoperatőrt keresett, hogy kint töltött második évétől tudatosan követhesse Jana ambíciótól kiábrándulásig vezető útját.

Az Álombirodalom szórakoztató másfél órájában végignézhetjük, ahogy a sikert nullahuszonnégyben hajszoló vállalkozólánynak elege lesz a munkájából és a rendszerből, az amerikai egyetemista klarinétosból filmrendező válik, a kínai gazdasági modell megbotlik, majd egy másik politikai körítésben újra fellendülésnek indul.

Azt már a rendezőtől tudtuk meg, hogy a film befejezése után – a politikai körítés nemzetivé válásával – a fehér majmok nagy részét felváltották a néptáncosok, Jana pedig visszatért a rendezvényszervezéshez.

 

 

Magyar hasonlóságok

Érdekes egybeesés, hogy verziós vetítés után egy nappal dobta fel a facebook a válság és offshore-ozások közben félbemaradt, abszurd biatorbágyi szellemváros felélesztéséről szóló tudósítást. Aztán beugrott, hogy az M1-es és M0-ás csomópontjába, minden városi funkciótól távol felépített Tópark projekt betonszarkofágja csak egy az értelmetlennek tűnő kínai ingatlanbizniszre emlékeztető hazai példák közül.

Eszembe jutottak az állami ingatlanok privatizációját követő nagykoalíciós bizniszek nyomán, minden modern várostervezési irányelvvel szembemenő lakó- és irodapark építések Budapesten és vidéken. A hirtelen engedélyezett felhőkarcolók, a városlakók számára átláthatatlan, befolyásolhatatlan városátalakítási módszerek, a kezeletlen dzsentrifikáció és végiggondolatlan környezeti hatások.

A hazug reklámok, az ideológiai köntössel eltakart tények, és az emberek helye a fogyasztás, a státusz és városhoz való jog tengelyén.

Halász Áron

 

tetszett_a_cikk3