Az a legijesztőbb a netes megfigyelésről szóló 2016-os filmben, hogy már a bemutatásakor elavult

blackcode_03

 

2015-ben forgatták, tavaly jelent meg, pár napja a Verzió Emberi Jogi Filmfesztiválon debütált hazánkban a Fekete Kód (Black code) című dokumentumfilm. A film az internetes szólásszabadság határait, az emberek megfigyelésének egyre kifinomultabb eszközeit, és az elnyomással szembeszállók lehetőségeit vizsgálja 5 földrész tüntetésein, forradalmain és technológiai újításain keresztül. Paranoiásak is lehetnénk tőle, mégis az benne a legijesztőbb, hogy a két éves film világánál mennyivel durvább a mai valóság.

 

 

A Fekete kód című film elején benézhetünk a svéd titkosszolgálatok zsarolása ellenére a Wikileaks-et bújtató stockholmi szerverbunkerbe, és a világméretű internetes megfigyeléseket lebuktató Edward Snowden is többször megszólal. Hiába változott meg hatásukra a magánszféráról alkotott világkép, kicsit olyan érzés pár évvel ezelőtti szivárogtatókra emlékezni, mint a korszakra, amikor még voltak punkok a Sziget fesztiválon. Mintha nem 5, hanem 15 éve lett volna.

Ennek ellenére nem lebeszélni akarunk senkit a film megnézéséről, sőt! A Fekete kód – amellett, hogy izgalmas és érdekes – azért félelmetes film, mert csak két éve forgatták, de máris kicsit elavultnak érezzük. Mindjárt mondjuk, miért.

 

 

Lehallgatott telefonok, leskelődő webkamerák

Minden kormány turkálni szeretne az állampolgárok gondolataiban. Svédországban, Kínában, Szíriában, Brazíliában, Pakisztánban, Etiópiában is így van ez, a szerencsétlenebb helyeken viszont bebörtönzés, kínzás, gyilkosság jár egy facebook posztért.

A Fekete kód feszes másfél órájának sztorijait szakértők, internetes aktivisták és kutatók helyezik globális kontextusba. A filmet a kanadai Torontói Egyetemen működő a Citizen Lab igazgatója narrálja, a bemutatott történetek egy része is hozzájuk tartozik.

Ilyen például a Ghostnet eset, ami a kínai elnyomás elől Indiába menekülő tibetiek telefonjainak lehallgatásáról, webkamerák bekapcsolásáról, chat appok olvasásáról vált ismertté. A megfigyeltek akár egy Dalai Lámát ábrázoló kép elküldésével is büntettet követtek el.

Maga a Dalai Láma gépe is fertőzött lehetett, de ahogy a Ghostnet-et leleplező Citizen Lab kutatója elmeséli, az amerikai és kanadai hatóságokat is megtalálta az emberi jogi szervezetek mellett 103 ország cégeit és hivatalait is megcélzó rendszerben.

A filmben Tadesse Kharmo etióp aktivistát is bemutatják, az ő megfigyelésével kapcsolatban a magyar kormány által is megvásárolt FinFisher kémprogram neve is feltűnik a filmben.

Kapcsolódó cikkünk

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is használja a FinFisher kormányzati kémprogramot

Technológia: hatalom, szabadság, elnyomás?

Az internet-cenzúra klasszikusa, amikor honlapok, közösségi felületek elérését blokkolják a kormányok. Pakisztán is megépítette a maga tűzfalát, de nehéz eldönteni, hogy a szabad vagy a tiltott közösségi médiahasználat veszélyeztette jobban a demokrácia pártján állókat.

Sabeen Mahmud pakisztáni békeaktivista hitte, hogy az internet lebonthatja a diktatúrákat. Optimista volt: szerinte az információkhoz való hozzáférés és a könnyebbé váló közösségépítés elősegíti a demokratikus átalakulást. Hiába volt igaza, arra nem számított, „az interneten bűnbandák is könnyebben gyülekeznek”.

A Youtube-on és Twitteren megmaradó beszédei, szereplései nem csak a vele egyetértőkhöz jutottak el. Először csak mocskolódó kommenteket kapott, később már nemi erőszakkal, gyilkossággal fenyegették. A felgerjesztett gyűlölet életre kelt, az internet demokratizáló erejében hívő pakisztáni aktivistanőt egy étterem előtt lőtték agyon.

Mit várjunk a Snowden utáni korszakban internetezni kezdő több milliárd embertől? – teszi fel a kérdést Ron Deibert, a Citizen Lab igazgatója.

„A facebook egy játék”

Nem csak Mahmud gondolta demokratizáló eszköznek az internetet, az Arab Tavaszt is a közösségi médiák forradalmának nevezték – amíg káoszba nem fulladt a Közel-Kelet. Szíriában is optimistán indultak a dolgok, hiába kapcsolta le Aszad rezsime az internetet és elektromosságot, egyszerű eszközökkel mégis a világ tudtára lehetett adni a tüntetők elleni jogsértéseket, gyilkosságokat.

A közösségi média egyszerre vált a kormány és ellenzék második csataterévé, ahol valódi és hamis felvételek egyszerre jelentek meg minden oldalról. A polgárháborús felvételeket sokszor nehezen hitelesítették az újságírók, a szír kormány pedig rájött, hogy – miközben ellenzékieket kínoz meg facebook-os bejegyzéseikért – harctéri mozgásokat befolyásolhat egy-egy jó helyre posztolt álhírrel.

A szír csatatérről ma már nemzetközi politikát befolyásoló, választásokat eldöntő információs hadviseléssé nőtte ki magát a jelenség, ami a két éve forgatott filmben még csak kis színesként jelenik meg. Ez nem a film hibája, a világ változik ilyen gyorsan.

„Ha gyűlölöd a médiát, legyél te a média!”

A technológia fenyegetheti, és lehetőséget is adhat a polgároknak – mondják. A 2014-es brazíliai foci vébé elleni riói tüntetéseken újfajta tudósításokkal, a mára megkerülhetetlenné vált internetes élőzéssel alakította az eseményeket egy csapat.

A filmben szereplő Mídia Ninja rájött, hogy a twitcasting nevű – addig unatkozó japán tinik körömfestegetésének élőzésére használt – telefonos appal kiválthatják a kézikamerákra kapcsolt, házi építésű, 50 kilós, bevásárlókocsiban cipelt szerkezetüket.

Műsorukat annak ellenére nézték több ezren, hogy tudták: a hatalom mobil adótornyokkal azonosítja a tiltakozások résztvevőit, belehallgatnak a beszélgetéseikbe, olvassák az üzeneteiket. A Mídia Ninja kezében lévő technológia erősebb volt a lehallgatásoknál.

Bemutatták a FIFA ellenes tüntetéseken tomboló rendőri erőszakot, élőben közvetített bebörtönzésükkel azonnal 5000 fős tüntetést rántottak a rendőrség nyakára. Miközben a fogda előtt értük tüntettek, a kihallgatószobában is filmező mobiljukkal bizonyították, hogy a hatalomközeli tévéadón egy rendőrök által szervezett provokációt mutattak be a tüntetők lejáratásának, a tiltakozók elleni erőszak legitimációjának céljából.

„Nem bízhatsz meg a technológiában”

A Fekete kód szereplői még a titkosításban látták a megoldást, bár tudták, hogy az eszközök bonyolultsága miatt sosem fognak igazán elterjedni. És nem is biztos, hogy szükség lesz rájuk. 2017-ben már nem a titkos lehallgatás a legijesztőbb dolog a neten.

A Fekete kód című filmben pont az a félelmetes, hogy elkészülése után milyen hamar került máshová az internetes biztonságról szóló közbeszéd súlypontja, és a film egyes részletei mennyivel fontosabbak lettek mára.

„Elszámoltathatóvá kell tenni a kormányokat és informatikai vállalatokat, hogy ne rombolhassák le az emberi jogokat – mondják a Fekete kód szereplői. Enélkül annyi lesz a demokráciának. „

Mintha előre látták volna, hogy keresőmotorok algoritmusai, közösségi oldalak személyre szabott hirdetései választásokat dönthetnek el, mindezt a felhasználók által boldogan átadott személyes adatok segítik. Elismerésért cserébe a világ elé tárjuk életünk menőnek tartott részleteit, de még reggeltől estig tartó posztolgatás nélkül is adatmilliókat továbbítunk érdeklődési, étkezési, munkahelyi, szabadidős szokásainkról.

Az ingyen és mindig elérhető információk ára, hogy minden eddiginél kifinomultabban manipulált valóságról hisszük el, hogy ebben a világban élünk. Hogy hitelesebbnek tartjuk, amit facebook-on látunk, mint ami a szemünk előtt van. A szomszédunktól már nem csak a fal, hanem a mienkével teljesen ellentétes médiabuborék valóságérzékelése választ el.

”Nem kell NSA-nek lenned ahhoz, hogy megtudd ki, kivel beszélget. Elég kihasználnod a kommunikáció iránti vágyat.”

A Fekete kód világa még az orwelli világ, ahol diktatúrák erőszakkal nyomják el az alattvalóikat. A nemzetbiztonsággal magyarázott megfigyelés eszközei egyre kifinomultabbak, de közben algoritmusokkal előre tervezhetővé vált a politika. A gondolatrendőrség helyét átveszi gondolatgyár. Adatok keverőpultján állítgatható az elégedettség, a félelem, a szeretet, a gyűlölet. Adatelemzéssel nem csak a bűnözés, hanem a felháborodás, a lázadás és az erre adott reakció is előre sejthető. Ha pedig sejthető, akkor tervezhető is.

Már vághatták a Fekete kódot, amikor a digitális lábnyomokra célzott hirdetéseknek és álhíreknek köszönhetően a britek kiszavazták magukat az EU-ból. A film bemutatása után két hónappal hasonló módszerekkel lett Donald Trump az USA elnöke. Klasszikus közvélemény-kutatók mindkét választáson fordított eredményt jósoltak.

Pakisztán után nemrég Oroszországban kelt életre az ellenzékieket támadó internetes gyűlölet, de a netes zaklatás már magyar iskolák mindennapos – olykor halálos – problémája is lett.

Kedves nagyik véresszájú webhóhérokká váltak a kommentszekcióban, a piacon rákellenszernek veszik a citromot, csak mert az ismerős által megosztott hülyeség hitelesebbnek tűnik a tudománynál. A választási kampány közpénzek helyett közönséges hazugságokról szól, miközben Kínában soha nem látott megfigyelést építenek, a rendszernek való megfelelést pedig lájkokban mérik. Szerbiában és Szlovákiában a facebook épp társadalmi kísérletet végez idővonalának átalakításával.

„A megfigyeltség tudata öncenzúrára késztet” – kommentálta a verziós filmvetítést Lám István, az adatvédelemmel foglalkozó Tresorit cég alapítója. De mit kezdünk a megfigyeltség tudatosításával? Mikor tudjuk meg, hogy kik, milyen személyes adatunk alapján, milyen célból építik a valóságunkat? Fel tudjuk-e használni a technológiát saját érdekeink védelmében?

A Fekete kódban minden technopesszimizmusunk oka jelen van már. A legfélelmetesebb mégis az, hogy 1-2 évvel a forgatás után mit látunk felépülni ezekből az építőkockákból.

Ha ma forgatnának egy hasonló filmet, vajon meddig maradna aktuális?

A Fekete kód című angolul beszélő magyar feliratos filmet még szombaton is meg lehet nézni a Művész moziban. További infók itt.

Halász Áron

 

tetszett_a_cikk3