Vasárnap délután több száz tiltakozó szólította fel a Fővárosi Közgyűlést, hogy vonják vissza a Római-partra tervezett mobilgát engedélyeztetését, és dolgozzanak ki új nyomvonalat a Csillaghegyi-öböl árvízvédelmére.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Több független szakértő és civil szervezet is felhívta már a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat által a Római-partra tervezett mobilgát tönkretenné Budapest utolsó természetes Duna-partját, hiszen a tervek szerint rengeteg fát kéne kivágni a létesítmény miatt. A tiltakozók azt szorgalmazzák, hogy az árvízvédelmi rendszer ne közvetlenül a parton, hanem a Nánási úton épüljön meg.
A Fővárosi Közgyűlés szeptember 27-i ülése előtt három nappal, vasárnap délután a Greenpeace szervezett tüntetést az ügy érdekében a Madách téren.
„Szerintünk a Római-part a főváros egyik legjobb helye, ahová rengeteg budapesti jár kikapcsolódni. Őrizzük meg ilyennek és követeljük együtt a Fővárostól, hogy úgy oldja meg a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét, hogy a lakosság is megfelelő védelmet kapjon, és közben a fák is megmaradhassanak!”
Az eseményen beszédet mondott Kaprinyák Szilvia római-parti lakos/aktivista, Lányi András filozófus/környezetvédő, Tosics Iván városszociológus, és Gadó György Pál, a Greenpeace Magyarország zöldterületkampány-felelőse.
A beszédek után a mintegy 2-300 résztvevő élőképpel üzent a főváros vezetésének.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...