dokumentumfilm

Kollégájuk gyilkosának nyomába eredtek ukrán újságírók

 

Pavel Seremet, Ukrajna egyik legismertebb tényfeltáró újságírója 2016. június 20-án reggel beszállt az autójába és szokás szerint munkába indult. Ám néhány sarokkal arrébb kocsija felrobbant. Minden bizonnyal az alvázra szerelt, távirányítású bombát hozta működésbe valaki, aki a közelből figyelt.

A 44 éves korában elhunyt, Fehéroroszországban született és Moszkva érintésével Kijevbe költözött Seremet ugyanannál az Ukrajnszka Pravda lapnál dolgozott, amelynek alapítóját, Girogi Gongadzét 2000 szeptemberében meggyilkolták.

A Committee to Protect Journalist nevű, amerikai székhelyű szervezet szerint 2016-ban 18 újságírót öltek meg amiatt, hogy végezte a munkáját, feltehetően politikai okok miatt. Ezen gyilkosságok esetében nagyon ritka, hogy a tettes megkerül és felelősségre is vonják. Seremet gyilkosait sem találták meg az ukrán hatóságok.

Ám a térségben működő nemzetközi tényfeltáró szervezet, az OCCRP és az ukrán Slidstvo.info munkatársai maguk is nyomozásba kezdtek, amiből dokumentumfilmet készítettek Killing Pavel címmel.

 

 

Az újságírók megtalálták olyan térfigyelő kamerák felvételeit, amelyet a rendőrségnek nem sikerült, és felkutattak a hatóságok által ki sem hallgatott szemtanúkat. A film végére felmerül a kérdés: lehet, hogy a szálak egészen az ukrán titkosszolgálatig vezetnek?

Megosztás