Amennyiben igaz, amit jelenlegi kormányunk is mondogat, hogy a visegrádi országokat a sorsközösség láthatatlan szálai fűzik össze, tehát nemzetkarakterológiailag is közel vagyunk egymáshoz, akkor joggal várhatnánk, hogy az HBO műsorán először cseh, aztán lengyel adaptációban futó norvég politikai thrillersorozatnak a magyar változatával is előrukkoljon a mozicsatorna. (Már megint ezek a norvégok korrupcióznak! – mondhatná Németh Szilárd.) Kérdés, mi lenne a címe a Csehországban Mammon, Lengyelországban Paktum „márkanéven” futó szériának? Talán Leviatán. Szörnyeteggé vált állam, amely – mint Szaturnusz – felfalja saját gyermekeit, az általa nevelt oligarchákat. A szülő által gyerekére emelt kéz amúgy is eme alkotás legfőbb motívuma. Sorozatajánló kritika.
Spoiler nélkül összefoglalva a cselekményt: rejtélyes öngyilkosságok tizedelik a gazdasági elitet. Topmenedzserek, nagyvállalkozók végzik be életüket – látszólag önkezűen. Az első áldozat egy nagyvállalat vezetője, akiről súlyos visszaélés gyanúja látszik beigazolódni, melynek bizonyítékát egy titokzatos – az érintett cégen belüli – forrás juttatta el a leleplezést közlő újsághoz. Hogy a szituáció még összetettebb legyen: a szerkesztőségben dolgozik az érintett vállalatvezető fivére is. A botrányt követően a megbukott fejes beszélgetésre hívja testvérét. Azt mondja nem haragszik rá, aztán váratlanul öngyilkos lesz. Halála után kiderül: saját maga juttatta el az őt kompromittáló dokumentumot a lapnak. Röviddel ezután újabb titokzatos haláleset következik be.
Nem akarom lelőni a poént, de az egész egy bizonyos Ábrahám-paktumhoz kötődik, amiről eleinte maga az újságíró sem tudja, hogy micsoda. Ábrahám a zsidó-keresztény kultúrkör talán legmegosztóbb figurája, aki még a hívőknek is komoly dilemmát, etikai fejtörést okoz. Ugyebár ő volt az, akinek az Úr – próbára téve a hitét – megparancsolta, hogy ölje meg a fiát, Izsákot. Végül aztán Isten lefogta Ábrahám döfésre emelt karját. De így azzal a tudattal kellett leélnie az életét, hogy az Urat imádva a gyereke torkát is elvágta volna. Sok buzgó hívő szokta volt mondani, hogy ő az Istent még a családjánál, a gyerekeinél is jobban szereti. Ritkán gondolunk bele, hogy ez mit jelent. A nyugati civilizáció hívő tömegeinek Istene arra kényszerített valakit, hogy elszánja magát a gyereke megölésére, majd (hogy jó példát mutasson) ő is feláldozta az egyetlen fiát, a legkegyetlenebb módon. „Nem kell olyan Isten, aki megöli egy fiát!” – üvölti Koppány az István, a királyban. Nos, mindenki döntse el, hogy neki kell-e egy ilyen Isten, illetve, hogy támadt-e kedve a sorozathoz?
Nehezen lehet persze elképzelni, hogyan működne a hazai adaptáció. Aligha tudom megítélni: a cseh és a lengyel verzióban mennyire élesek (vagy épp mennyire vannak letompítva) a valós idejű belpolitikai áthallások. Vajon mennyire lehetne például egy, Magyarországon játszódó, s oknyomozásokkal foglalkozó szerkesztőség életét is bemutató sorozatot függetleníteni a regnáló autokratikus hatalomtól és korrupciótrendjeitől? A civilek prés alá tételétől, a CEU-ügytől, meg a többitől. Mellesleg engem is nagyon érdekelne, milyen egy szerkesztőség belső ökológiája. Szívesen megnézném az ilyet egy hiteles sorozatban vagy akár dokureality-szériában. Húsz éve vagyok újságíró, de még soha nem dolgoztam szerkesztőségben. Nem is nagyon jártam sokkal többször ilyen helyen, mint bármelyik átlagértelmiségi.
Az online újságírás terjedésével pedig egyre többen leszünk ilyenek, s egyre kevesebb az olyan „rendes” sajtómunkahely, ahová bejárnak az emberek. Fura amúgy, hogy a filmek többségében (így e sorozatokban is) nagyjából ugyanúgy ábrázolják a szerkesztőségeket, mint harminc-negyven éve. Úgy tűnik, a rendezőknek még nem esett le, hogy manapság már nem kell ahhoz egy irodaépületben reggel 8-tól délután 4-ig fizikailag is ott lenni, hogy az ember tartalmat szerkesszen. Vagy nagyon is tudják, csak a filmvilág főáramát az (elő)fizetős print sajtó utolsó hírmondóival összefűzi a szabad, „ingyenes” web iránti averzió? Nem tudni, így van-e? De tény: ama mondás, hogy „Az internet megölte az igazi újságírást!” nem áll távol attól, hogy „A torrentezés megöli a filmgyártást!”
További érdekesség, hogy a cseh változat múltba vezető szálai, illetve a jelenkori nyomozás is Budapestre vezeti a főhőst. Itt köttetett ugyanis a titokzatos Ábrahám-paktum. Nyilván nem véletlen, hogy a HBO e két visegrádi országba adaptálta a licencet. A cseh és a lengyel belpolitikát is megrázta bizonyos korrupciógyanús ügyek – dokumentumok és felvételek képében való – nyilvánosságra jutása pár évvel korábban. Ugyebár a lengyel felvételeknek volt némi magyar szála is, amelyben szerepelt a Hernádi-ügy, valamint a Putyin és Orbán közti orális szex. A Csehországi korrupciós botrány után pedig jó néhányan így sóhajtottak fel hazánkban: Jöjjön el a Csehországod! Mely persze kiváltotta a legnagyobb háttérhatalom-leleplező specialista, Bogár László haragját. S Bogár ki is mondta a konteós frankót:
„Bár ezek a történések csak apró hullámok azoknak a hasonló forgatókönyvekre épülő, globális hatalmi szökőáraknak az oldalvizén, mint amilyen a Reichstag felgyújtása, a Kennedy-gyilkosság vagy 2001. szeptember 11. volt, de azért »ütni« ezekkel is lehet. Hogy pontosan mi, miért és hogyan történt ezekben az esetekben, azt soha nem fogjuk megtudni, de azt pontosan tudhatjuk, hogy úgy biztosan nem történhetett, ahogyan a mindenkori »hivatalos változat« állítja.”
Tényleg, van akkora hatalmuk a korrupciót leleplező filmalkotásoknak, hogy valóra váltsák Bogár László rémálmát, megdöntve a szeretett NER-t? Ha van is, ez a veszély még jó darabig nem fenyeget. Én magam feltettem már a kérdést: hol a magyar Aaron Sorkin és Patty Hewes? A NER szemétdombra tételében esetleg valóban nem kis segítség volna, amennyiben Hollywood a kitiltási botránytól, a Lex CEU-tól, s egyéb dolgoktól megihletve csinálna egy magyar témájú, egész estés politikai krimit. Még elképzelni is vicces, hogyan reagálna erre az Andy Vajna dirigálta NER-filmadminisztráció.
Fenyegetnék-e vajon a produkcióban részt vállalni akaró színészeket, forgatókönyvírókat, szakértőket, hogy amennyiben ezt teszik, soha többé nem kapnak felkérést állami támogatású filmekre? Vagy amennyiben forgatási helyszínt akarnának bérelni, hirtelen rájuk szállna a Közterület Felügyelet, a NAV, az ÁNTSZ, és több tucat más hivatal? Kellékeiket pedig lefoglalná a TEK? De akár maga Andy Vajna is lehetne egy ilyen hollywoodi alkotás ihletője. Ez a hamisítatlan amerikai sikergyáros, a jobbos kultúrpápák által nemzetrontó mocsokként ezerszer kiátkozott globalista tömegfilmek gyártója, aki egyszer csak az illiberális vadkeleti autokrácia udvari propagandistája és kaszinómágnása lett. Szóval téma van bőven, mindössze le kell rá csapni.
Ehhez képest a foglyul ejtett állam mozgóképes témakörében immár a románok is leköröznek bennünket. Egy másik HBO-produkció, a szintén korrupciós témájú minisorozat, a Néma völgy is bátrabban nyúl a témához, mint akármilyen itthoni alkotás. Olyan tabukat is bemutatva, mint a kamaszkori homoszexualitás vagy bizonyos roma klánok szervezett bűnözésben játszott szerepe. Mindezt úgy, hogy nem általánosít, nem előítéletes, nem ad muníciót a gyűlölködőknek, de nem is szégyenlősen titkolózó.
Hogy nálunk miért nem lett ilyen? Ennek oka nyilván nem választható el a hatalmon lévők egyre fenyegetőbb nyilatkozataitól. Természetesen nincs olyan kormány és kormánypárt, amely magát korruptnak tartaná. Minden politikus cáfolni szokta, hogy megvesztegethető lenne. Az viszont már a nyugatitól elütő szokás, hogy a korrupcióról való beszédet, illetve az ellene való – államtól független – küzdelmet is az ellenség művének nevezik. Ahol a témával foglalkozó szinte összes NGO külföldi ügynöknek lesz minősítve, ott el lehet képzelni, mit kapna egy olyan producer, aki hajlandó volna ilyenfélét finanszírozni.
Ráadásul egy korrupciós témájú film (ha igazán jó) paradox módon beigazolja a Habony-média propagandakliséit. Nem szó szerint persze, de azért van valami abban, hogy egy ilyen alkotás nemcsak a hatalom, a kormány, de bizony az ország ellen is irányul. Annyiban, hogy a kíméletlen igazsága a „Zországot” is keményen pofon üti. Sokan, milliónyian szeretnék elhinni ugyanis azt, amit az MSZP „Fizessenek a gazdagok!” meg a Jobbik „Ti dolgoztok – Ők lopnak” plakátjai üzennek. Hogy ez itt korrupt politikusok összeesküvése, amihez a „romlatlan népnek” semmi köze.
Valójában nagyon is sokaknak jut a lopott uniós pénzből, meg a keletről jövő letelepedési kötvénybizniszből. Ezek alapozzák meg, hogy a nép jelentős része is érdekeltté válik a struktúra fenntartásában. Mert a nép is lehet korrupt – mondjuk, amikor rezsicsökkentéssel és a postás által hozott utalvánnyal hagyja magát lefizetni. Engedi fenntartani a hosszútávon fenntarthatatlan rendszert, amíg ő is kap belőle egy kis hangulatjavító kenőpénzt. És persze ő is veszteget – ha mást nem, hálapénzt ad. Egy igazán jó film ezekről sem hallgathat – nem is volna olyan népszerű, mint az ilyen plakátok, amelyek a Szíriuszról jött gonosz ufó-politikusok kártéteményeként mutatják be azt, amiben az istenadta plebs is nyakig benne van. Minden ilyen rezsim annyira sikeres, amilyen arányban sikerül neki a lakosságot bűnrészessé tenni. A mienknek eléggé jól sikerült. Ki örülne hát egy olyan filmnek, ami ezt vágja a Zemberek képébe?
Az Áldozatok 2006 premierjén megjelentek alappal feltételezhették, hogy az alkotók nem propagandaterméket készítenek, hanem a számukra más-más okból, de egyaránt...
