Koldusokból királyok – betekintés a kínai újgazdagok életébe

Az Ultra Rich Asian Girls szereplői, bal szélen Diana, jobb szélen Chelsea, fotó: Al Jazeera
Az Ultra Rich Asian Girls szereplői, bal szélen Diana, jobb szélen Chelsea, fotó: Al Jazeera

 

Fuerdai – így hívják azokat a második generációs, újgazdag kínai fiatalokat, akik a szüleik vagyonának köszönhetően pontosan úgy élnek, mint nyugati multimilliomos társaik. Extravagánsak, sportkocsikkal száguldanak és nem győzik költeni a pénzüket.

 

800x500_
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
18516641-1-42

 

Az Al Jazeera (AJ) 2016-ban készített egy félórás riportfilmet három fiatal kínai nőről, akik a kanadai Vancouverben élnek. Chelsea, Pam és Diana amellett, hogy a város egyik luxusnegyedében él és dizájnerboltokban vásárol, egy valóság show szereplője is. A riportban felbukkan Kevin K Li, az Ultra Rich Asian Girls rendezője is. Láthatjuk forgatás közben, de egy külön interjú is készült vele az AJ honlapjára.

Li elmondta, hogy ő már Kanadában született, és három évtized alatt három bevándorlási hullámot figyelt meg. Az első csoport Kína Kuangtung tartományából érkezett munkásokból állt, akik aztán konyhákban dolgoztak, mosodákat és boltokat nyitottak. A legtöbben tanulatlanok és képzetlenek voltak. A második hullámban, az 1980-as és 90-es években hongkongi kínaiak telepedtek le Vancouverben. Ők már egyetemet végeztek, irodában dolgoztak, a gyerekeik pedig Mercedesszel és BMW-vel jártak iskolába. A mostani hullámban Kína szárazföldi részén élő nagyvállalkozók gyerekei választják a kanadai nagyvárost, akik luxusautókat vezetnek és dizájnercuccokban járnak.

A fiatalok nagyszülei még ugyanúgy nyomorban éltek, mint a kommunista ország többi lakója, ám amikor Kína elkezdett nyitni a kapitalizmus felé, jókor és jó ütemmel ragadták meg a kínálkozó lehetőségeket. Az újgazdagok fokozatosan egyre nagyobb házakba költöztek, egyre több mindent engedhettek meg maguknak. Azt is, hogy külföldre küldjék a gyerekeiket. Bár ez nem csak arra szolgál, hogy a fiúk és lányok világot lássanak: velük együtt a pénz is külföldi bankszámlákra vándorol, mert biztonságosabb ott tartani, mint egy kínai bankban.

Nem mindenki örül azonban a kínai gazdagok felbukkanásának Vancouverben. A #DontHave1Million (#Nincs1Millióm) kampány aktivistái szerint a fuerdai nyomulása felsrófolja az ingatlanárakat, nehezítve a megélhetést azoknak, akik kevesebb pénzből élnek. Li szerint másban kell keresni az okokat: az alacsony jelzálogban, a kanadai dollár alacsony árfolyamában, és abban, hogy Vancouvert rendszeresen a világ legjobb helyének választják meg. Li úgy véli, hogy az aktivisták könnyű célpontot keresnek és a gazdag kínaiak megfelelnek erre a célra.

A lányok is szeretnek Vancouverben élni, mert ott sokkal tisztább a levegő, mint Kínában, ráadásul a luxusruhamárkák boltjaiban az eladók beszélnek kínaiul, így nem is kell az angollal próbálkozniuk. Ha pedig mégis ráunnak a városra, könnyen át tudnak repülni Los Angelesbe bulizni.

A kínai nőkről kialakított kép nagyot változott az utóbbi időben, véli a 37 éves rendező. Még az ő generációjában is az volt a mondás, hogy a lányok találjanak egy rendes, gazdag férjet és akkor minden jó lesz. A Li műsorának szereplői már maguk irányítják a sorsukat: Pam PR-és modellügynökséget vezet, Chelsea elindított egy gyerekruha webshopot, Diana még egyetemista, de Kínába hazatérve ő is dolgozni szeretne. Arra azonban Li nem tér ki, hogy abban, hogy ezek a lányok azt csinálnak, amit akarnak, nagy szerepe van a szülők által biztosított jólétnek. Hiszen egyikük sincs rákényszerítve a munkára, inkább azért csinálják, hogy ne unatkozzanak – a shoppingolás nem tölti ki az életüket. És ugyan megválaszthatják, hogy kihez mennek feleségül, ez sem olyan egyszerű: Chelsea például, akinek van egy kisfia, a riport forgatása idején egy válás közepén volt.

A film angol nyelven itt megnézhető:

 

 

D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.