
A sajtószabadság határairól beszélgetett a MÚOSZ fórumán Sepsi Tibor jogi szakértőnk
Kollégánk György Zsomborral, Rosta Mártonnal, Rózsa Péterrel és Stock Richárddal vitatta meg a magyar sajtóban fellelhető anomáliákat.
Központi propaganda az állami médiában, megfigyelés, zaklatás, börtön, ellehetetlenítés a független újságoknál. Az új technológiák lehetőséget jelenthetnek a hatalmat ellenőrizni akaróknak, de ez még mindig nem jelent igazi veszélyt az elnyomókra.
Bár a nyugati szankciók enyhülni látszanak, a demokráciától azért még nagyon messze van a szovjet időkre legjobban emlékeztető, 22 éve uraló Alekszender Lukasenkó által vezetett kelet-európai ország. 2010-ben az ellenzékiekkel való széleskörű és durva leszámolásról számolt be a nemzetközi média, enyhülés ma is csak legfeljebb a politikai foglyok számának csökkenésében látszik. A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet szerint Európában itt számít a legkevésbé szabadnak a média. A fehérorosz sajtó helyzetét mutatja be a Vice télen forgatott, három hete megjelent dokumentumfilmje.
A hatalmat ellenőrizni és nem kiszolgálni akarók feketelistákra kerülnek, lehallgatják, zaklatják, sőt eljárások alá is vonhatják őket – mondja a riport. Újságírók bebörtönzéséről, eltűnéséről is hallani lehetett az országban, ahol a tiltott tüntetésekről beszámoló újságírókat a hatóságok szabályszegő tüntetők közé sorolják. A videóban láthatunk egy orosz nagykövetség elé szervezett illegális tüntetést, ahol a rendőrségi igazoltatás közben egy demonstráló elmondja, az élő Youtube-os közvetítést végzők jelenléte nélkül valószínűleg börtönben kötnének ki. Így csak pénzbüntetésre számíthatnak.
A filmben megszólal Egor Khrustalev, az állami kettes csatorna volt alelnöke. A jelenleg műsorvezetőként dolgozó Khrustalev is elismeri, hogy Fehéroroszországban nem értelmezhető negyedik hatalmi ágként a média. A tv csatornák működését a hatalom engedélyezi, a felületek mögött pedig valamilyen szinten mindig ott van az állam, és moszkvai befolyás is felfedezhető.
A média feletti ellenőrzés nem csak engedélyek kiadásával érvényesül, akár utcai zaklatásnak is ki vannak téve az újságírók. A Vice filmesei elkísérték Rogachev városának ügyeiről blogolni próbáló Dzianis Daskevich-et egy riport helyszínére. Az újságíró egy drága, de el nem készült beruházás helyszínén készített fotókat, amikor először ismeretlen autósok kötöttek belé, majd a város propagandafelelőse akarta lebeszélni a képek publikálásáról, végül rendőrök ellenőrizték őt és a kocsiját.
Vannak azért az állam megkerülésére alkalmas módszerek, de kérdéses, ezekkel mennyi embert lehet elérni. A webes eszközöket használó filmesek, bloggerek, vagy művészek mellett nemrég indult egy illegális tévécsatorna is. A Belsat TV nem kapta meg az állami regisztrációt, ennek ellenére titkos irodát működtet a fővárosban. A minszki tudósítók weben küldik el anyagaikat a Lengyelországba áthelyezett központjukba, ahonnan műholdon keresztül sugároznak vissza Fehéroroszországba.
Halász Áron
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Kollégánk György Zsomborral, Rosta Mártonnal, Rózsa Péterrel és Stock Richárddal vitatta meg a magyar sajtóban fellelhető anomáliákat.
A múlt héten a tulajdonos felmondott a főszerkesztőnek az Indexnél, mert szerinte ok nélkül hirdette meg, hogy veszélyben van a...
Az osztrák ORF 1 közszogálati tévécsatorna „Gute Nacht Österreich” (Jó estét Ausztria) című talkshowja csütörtök este 16 perces összeállítást szentelt...
A Süddeutsche Zeitung és a Spiegel rejtett kamerás felvételeket tett közzé egy 2017-es megbeszélésről, amin a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt vezetője, Heinz-Cristian...