Bezárás
tudósítás

Illés: a fák védői az erkölcsi győztesek – a kopaszok agya újra eldurrant (videó)

Szerda este tüntetés volt a Városliget védelmében, miután napközben a Rendőrség és a Liget Budapest biztonsági őrei kiürítették a Ligetvédők táborát. A békésen induló tüntetésen kisebb dulakodások is történtek, a kormányzati kopaszok megint hamar elvesztették türelmüket. Több embert meg akartak ütni, egy békés tiltakozót arcon vertek. A Rendőrség több embert, köztük egy vak férfit emelt ki a tömegből.

tamogatoi_banner_cikkbe

Tegnap reggel egy sokak szerint jogszerűtlen birtokvédelmi eljárás keretében a Rendőrség és a Liget Budapest biztonsági őrei kirakták a több mint 100 napja az Olof Palme sétányon lévő Hungexpo telep, a volt Kertem területén demonstráló ligetvédőket. A tüntetők még a személyes tárgyaikat sem vihették ki a területről, erre csak este, egyesével kaptak engedélyt.

A Ligetvédők szervezete tüntetést jelentett be a Magyar Zene Házának kiszemelt terület elé, amin nagyjából ezren vettek részt. A tüntetésen Bródy János zenélt, Puzsér Róbert műsorvezető pedig arról beszélt, hogy az amúgy is kevés zöldterülettel rendelkező Budapesten meg kell védenünk a fákat. Lukács András a Levegő Munkacsoport elnöke ismertette a Greenpeace pár napja megjelent reprezentatív közvélemény-kutatását, mely szerint a budapestiek 86%-a elutasítja a Városliget beépítését. Ez azért is érdekes, mert az LMCS januári mérése még 75%-os elutasítottságot mért. Lukács kiemelte, hogy a a Ligetet új épületek emelése nélkül is fel lehet újítani.


Lányi András elmesélte, hogy Lázár János egy nekik írt levélben védte meg a Liget-projektet. Lányi szerint a demokratikus értékek is veszélyben vannak, mivel a kormány nem engedett beleszólást a tervekbe, viszont több százmillióért hirdetik a beruházást. Megkérdeztük Karácsony Gergely zuglói PM-es polgármestert, mit tudnak tenni, de ő Csárdi Antal fővárosi LMP-s fővárosi képviselőhöz hasonlóan arról beszélt, hogy a kormány még az önkormányzatoktól is minden beleszólást biztosító jogi lehetőséget elvett. Karácsony szerint azonban a projekt meg fog bukni.

Feltűnt Illés Zoltán is, aki kiállt a tiltakozók mellett, és azt mondta, hogy a Fideszen belül is lát ellenkezést a beruházás ellen. Illés szerint a beruházók erkölcsi nullák, és felháborodott a rendőri fellépésen.

Schmidt Hajnalka, a Greenpeace ügyvezetője beszéde közben a beruházó cég biztonsági őrei kinyitottak egy kaput, majd amikor páran be akartak menni, dulakodás kezdődött. A tüntetés itt hivatalosan véget ért. Éles szóváltások alakultak ki a biztonsági őrök és a tiltakozók között, többször a kerítés akadályozta meg, hogy a kopaszok nekimenjenek a tüntetőknek. Több tiltakozót rendőrök emeltek ki a tömegből. Köztük egy vak férfi és egy olyan békés ligetvédő is volt, akit a kopaszok arcon ütöttek. A biztonsági őröket – és egyes tiltakozók szerint néha a rendőröket is – a focimeccsekről ismert Tóth Csaba irányította. Videónkon hallható, hogy munkatársa azzal nyugtatja a verekedni akaró őröket, hogy “ha bejön, akkor”.

Őszi drónvideónk a tervezett épületek várható méretéről:

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom