Arany alól kivillan a bizsu – a régi alvilág haláltánca az HBO-n

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nemcsak oligarchák nincsenek, de maffia sincsen. Legalábbis úgy nincsen, ahogy korábban. Ehhez képest az Aranyélet egy régi vágású gengsztersorozat utcai lövöldözéssel, autós üldözéssel, belül üreges rönkfákban az ukrán határon átcsempészett cigarettaszállítmánnyal. Nem mintha ilyen dolgok ne fordulhatnának elő. Nagyon is előfordulnak, mondjuk az illegális dohányforgalmat fellendítő trafiktörvény egyenes következményeként. De ez akkor is a régi vágású maffia. Az új típusú maffia nem lő, nem robbant, és nem is csempész. Ehelyett törvényeket hoz. Ügyeit diszkréten és vértelenül bonyolítja. Mi több, igazából ez nem is maffia, hanem valami gyökeresen új és más. Sorozatkritika.

Az HBO hazai gyártású sorozatai jellemzően középosztályi miliőben annak is a felsőbb szegletében játszódnak. Ez volt a helyzet a korábban műsorra tűzött, izraeli formátumról adaptált Terápiával, illetve a Társas játékkal. Annak minden, a közeg által determinált korlátjával – mint azt a kritikus észrevételezte már. Ugyanez mondható a legújabb magyar HBO-termék, az Aranyélet esetén is.

 

 

Mivel a szerző atipikus, panellakó HBO-előfizetőként nem tartozik a középosztályhoz, nehezen tudná eldönteni, mennyire hiteles az ott ábrázolt felső középosztálybeli, fehérgalléros bűnöző család. A nála tipikusabb (az átlagnál jobban kereső, jobb helyen lakó) HBO-néző ezt bizonyára nagyobb biztonsággal fogja eldönteni. Valamiért (nyilván fókuszcsoportos piackutatások eredményei által befolyásolva) a magyar HBO többnyire az ő környezetükbe helyezi a cselekményt.

Lakótelepi prolisorozat nem rémlik, hogy lett volna. A román HBO merészebb a taxisofőr-verőember Reluval és a lepukkant kéróban éldegélő Puiu bácsival. Az ausztrál eredetiből készített Árnyakban feltűnő keresztapa, a Kapitány és a sörhasú, tokás korrupt rendőrtiszt is jóval plebejusabb, népibb és életszerűbb figura.

Ettől függetlenül a poszt írójának kedvence az HBO-sorozatok közül a lengyel gyártású, helyi ötletre épülő  – vagyis nem adaptált – Falka. Azon belül pedig az ügyész karaktere. Azt gondolnánk, ha a prolik a szépek, gazdagok és híresek álomvilágába kalauzoló szappanoperákat fogyasztanak, akkor a középosztály esetleg a gettós prolisorozatra gerjed, mivel a tőlünk idegen, számunkra kevésbé ismert közeg izgalmasabb. De a jelek szerint nem mindig és mindenütt van ez így.

Felső középosztálybeli gengsztereket hitelesen ábrázolni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében eleve kihívás. A szoclib érában mindez könnyebb lett volna. Az első posztkomcsi-liberális ciklus úgy indult, hogy a titokminiszter kijelentette: „a hidat már leverték a politika és a szervezett bűnözés közé.” S úgy ért véget, hogy ami itt van, az a miniszterelnök szerint sem közbiztonság. Közben pedig a privatizációs miniszter nyögte be, hogy a világ korrupt, nem az ÁPV Rt.

Az utcán pedig lőttek és robbantottak, ahogy illik. Igazából – mint a fenti példák láttatják – akkor a politika se nagyon tagadta, hogy nagyon is van itt maffia, korrupció, és azok politika irányába futó csatornái. Legfeljebb annyit dünnyögött kedélyesen vagy ingerülten, hogy mit tegyünk, kérem, ilyen ez a bitang világ! A későbbi ciklusokban se nagyon volt kétsége a balliberális érában senkinek, hogy ezek a jelenségek tagadhatatlanul léteznek.

Elég volt megnézni a Fekete Sereg akcióit, Ragyás Tóni kivégzését, a siófoki Ganxta Pride képsorait, vagy Magyar Róbert bíróságról való szökését ahhoz, hogy ne legyenek kétségeink. Igazából az 1998-2002 közötti első Orbán-kormány se nagyon lógott ki a sorból. Városi legenda csak, hogy akkor nem voltak alvilági kivégzések, leszámolások. Ekkor ölték meg Döchert, Serest, Reichardtot.

A maffia tekintetében a NER hozott döntő fordulatot. Nagyon trendi a maffiaállam kifejezés, és e sorok írója is használta (jóval a maffiaállam fogalmának születése előtt) például a rendőrmaffia fogalmát arra, hogy a bűnözés szerepét a legitim hatóság (a hatalom) veszi át. De igazából ez nem pontos kifejezés, legfeljebb azt szolgálja, hogy valami csúnyát akarunk mondani a hatalmon lévőkre, rá akarunk mutatni, hogy mennyire elvetemültek. A maffia fogalma pedig eléggé gonoszul borzongató ahhoz, hogy ezt a célt teljesítse.

Ezzel a problémával küszködik a társadalomkritikai szemléletű filmgyártás is.  Mit tud csinálni? Teheti azt, hogy a „rendes” maffiát ábrázolja, mint ez a sorozat is. Amelynek szereplői (tőrőlmetszett hazai bűnözőként) időnként lebuknak, bajba kerülnek, (mint Hollós, az Anger Zsolt által formált keresztapa is), cigit csempésznek, ahogy teszik a Kárpát-medencében azóta, hogy Amerika felfedezése után behozták a dohányt.

S közben annyira pitiánerek, hogy ámbár budai villasoron laknak, de még a kertben igazi középosztályos idillt sugárzó kutyát is lopták. Le is buknak miatta. Arannyal befuttatott életük „fedőrétege” alól kivillan az ócska, pitiáner bizsu. Hogy igazából kispályások.

A férj (Thuróczy Szabolcs) kisstílű ingatlancsaló, másodállásban pedig az alvilág árumozgató sofőrje, aki a gondtalan életük látszatát fedező bankhitelét nyögi. A budai luxusház sem az övé, hanem a keresztapától bérlik. Fia (Olasz Renátó) ész nélkül szórja a balul sikerült akció során véletlenül hozzá került, ebül szerzett pénzt. A feleség (Ónodi Eszter) pedig olyan, amilyennek a velejéig gonosz, lelketlen szociopatát ábrázolnák egy szovjet regényben.

Igazából lányuk, Mira (Döbrösi Laura) cselekményszála a legérdekesebb. Bemutatja a pesti romkocsma-kultúra sötét oldalát. Ami már csak azért is üdítő volt a romkocsma-világot belülről nemigen ismerő kritikusnak, mert eddig ezt csak valami szirupos, rózsaszín ködön átszűrve mutatta be az odalátogatók közege, hogy ez mennyire menő, laza, fiatalos dolog. Ami nyilván túl szép, hogy igaz legyen, még ha a romkocsma-fóbiás ifjúságvédelmi rohamosztagosok véleményének nem is hiszünk.

Egy kérdés merül fel az Aranyéletben „romkocsma-hostessként” dolgozó, a turistákat a pesti éjszakában idegenvezető Mira tapasztalatai láttán: a romkocsma-látogató külföldi srácok között tényleg ennyi a surmó?

Kíváncsiak lehetünk, a fentiekhez képest milyen volna a sorozat, amelyben az oly sokat emlegetett maffiaállam urait mutatnák be politikai családként? Nagyjából ugyanilyen, mint ez a családsorozat, persze kihangsúlyozva, hogy ezek is maffia, csak sokkal profibbak? Mert az államot megszállva, a cselekményeiket teljesen lepapírozva űzik a maffiaipart?

De ahogy az Aranyélet bizonyos értelemben elavult, a régi vágású maffiáról szól, úgy egy ilyen sorozat pedig tévedés lenne. Nem arról szól ez a rendszer, ami most van, hogy egy politikai maffia, uralomra jutván, legalizálja önmagát. Ez nem korrupt politikusok szimpla összeesküvése a romlatlan nép ellen.

A maffiózók nem szokták győzködni a lakosságot módszereik helyességéről. Itt viszont pont arról van szó, hogy a közvéleményt igyekeznek meggyőzni arról, hogy tevékenységük elfogadható. A maffia lényege mégiscsak az: tudjuk, hogy bűnözők vagyunk, hogy amit teszünk, az rossz, így aztán ezt próbáljuk titkolni.

A Lex Tiborcz után viszont nem lehetnek olyan illúzióink, hogy ez a szisztéma akár csak komolyan gondol olyasmire, hogy ez, amit csinál, az helytelen, elítélendő, s legalábbis hosszú távon számukra is rossz vége lehet. De még akik szóvá teszik ezt a mérsékeltebben kormánypárti orgánumokban, azok is relativizálva csinálják. Borókai Gábor a Heti Válasz 2015. december 10-i számába írt vezércikkében ezt bírta leírni:

„Az úgynevezett „állam vezérelte közpénzlopásnak” nem a választók a látványos vesztesei.”

Tudatosan lett kiemelve a fenti mondat, mert az eredetiben is ki van emelve – vagyis ez a cikk fő üzenete, lényege. De akkor ugyan kik a vesztesek Borókai szerint? „Sokkal inkább azok a körök, amelyek a korábbi – gazdasági erőre, monopóliumokra, pénzen szerzett befolyásra alapozott – piac vezérelte közpénzlopás kedvezményezettjei voltak. Meg is tesznek mindent Orbán ellen.”

Az állam vezérelte lopás úgynevezett és idézőjeles, nem a kisembereket károsítja, a régi lopás bezzeg nem idézőjeles, nem is úgynevezett – az a veszélyes igazán. Politikailag is, gyakorlatilag is. Így gondolkodnak mérvadó jobbos körökben. Ha erről csinálnánk sorozatot, az milyen hibridműfaj volna? Értelmiségi gengszterszéria? Vagy pont hogy a szellemi bűnelkövetés új minősége? Amit már ne hívjunk maffiának? De akkor minek nevezzük?

Papp László Tamás

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.