ismeretterjesztés

A szíriai polgárháború 5 percben

Látványos, mégis könnyen követhető és jól felépített animációs videóval jött ki pár napja a VOX. A kisfilm 5 percben meséli el a szíriai polgárháború történetét a 2011-es, Aszad-rezsim által vérbe fojtott első békés tüntetésektől a világhatalmi játszmák színterévé válásáig.

2011 tavaszán az Arab Tavasz hullámain Szíriában is felszínre került az évtizedek óta uralmon lévőkkel szembeni elégedetlenség. A diktatúra kegyetlenül torolta meg az első békés tüntetéseket is, melyekből aztán hamar fegyveres felkelés lett. Ezen sokat segített a katonaságból dezertálók által alapított Szabad Szír Hadsereg nevű csoport megalakulása, valamint az, hogy a rezsim maga engedett el iszlamista foglyokat, akik szintén a felkeléshez csatlakoztak.

A filmből kiderül, hogy helyi iszlamisták mellett milyen hamar kezdtek el külföldi szélsőségesek csatlakozni a harcoló felekhez, mikor jött létre az Al-Kaida helyi szervezeteként számon tartott An-Núszra front és mi vezetett az ISIS 2014-es hirtelen főszereplővé válásához.

A film azt is bemutatja, hogy melyik világhatalmi szereplők és milyen módon állnak a 4 fő harcoló fél (Aszad-rezsim, mérsékeltebbnek mondott felkelők, önálló államiságért harcoló kurdok, ISIS) mögé pénzzel, fegyverrel és kiképzéssel. Kiderül, hogyan érvényesülnek a felekezeti kapcsolatok a sííta erők (Irán és a libanoni Hezbollah) esetében, ha Aszadot kell támogatni, illetve mi vezette az öböl-menti olajhatalmakat, valamint Törökországot a beavatkozáshoz.

Az is jól érhető a videóból, mikor és milyen eszközökkel állt a kurdok és a mérsékeltebbnek mondott lázadók mögé az USA, és ezzel szinte egyidőben hogyan Aszad mögé Oroszország, valamint miért a kurdokat bombázza az USA-val szövetséges Törökország és nem mondjuk az iszlamistákat. És hogy mindeközben ki mindenki harcol a másik nagyhatalmi fél alakulatai ellen, és hogyan nem jutnak semmire a nagyhatalmak az ISIS-szel szembeni fellépésben (ami elvileg az oroszoktól az amerikaiakig mindenkinek nagyon fontos).

 

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás