ismeretterjesztés

Miért fizetnek több ezer eurót embercsempészeknek a menekültek?

Tájékozatlan vagy rosszabb esetben gyűlölködő kommentelők előszeretettel írják tele a netet azzal az állítással, hogy ha a menekültek több ezer eurót is ki tudnak fizetni az embercsempészeknek, akkor igazán jöhetnének repülővel is. Azt is le szeretik írni, hogy akinek ennyi pénze van az útra, annak talán nincs is annyi problémája otthon.

Hans Rosling világhírű svéd kutató egy rövid videóban összefoglalta, miért tévesek ezek az állítások. A fő ok Rosling szerint egy EU-s direktíva, ami miatt nem jutnak repülőjegyhez (és ide tartó hajókra sem szállhatnak). A direktíva ugyanis kimondja, hogy az EU-s országokba való belépéshez szükséges okmányok nélkül utazókat a társaságnak a saját költségén kell hazaszállítania. Ők pedig nem akarnak senkit ingyen hazavinni, így vízum nélkül nem is adnak el nekik jegyeket.

Ezen kívül persze számos ok játszik még közre a dokumentumok háborús helyzetben való elvesztésétől, a nem elérhető utazási szolgáltatásokon át egészen addig, hogy a menekülés nem úgy néz ki, hogy megvesszük a repjegyet egy divatos kávézó teraszáról a laptopunkon, majd fogjuk a gurulós bőröndöt, oszt cső. A fenti szabály, illetve az, hogy a konfliktuszónákban lévő nagykövetségeken sem lehet menekültstátuszért folyamodni, jelentős szerepet játszik abban, hogy ezrek fulladnak a Földközi-tengerbe, naponta több ezren akarnak átjutni a szerb-magyar határon, vagy épp abban, hogy ma például 50-en fulladtak meg egy Magyarországról Ausztriába tartó teherautó rakterében.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás