riport

Így utaznak Szerbiában a menekültek, majd a MÁV bevagonírozza őket

Míg mi a szerb-magyar zöldhatáron mentünk át, a határ előtti utolsó állomásukon interjúztunk, illetve a Magyarországra frissen érkezett menekülteket fogadó szegedi hangulatról és az őket a határrendészeten váró körülményekről készítettünk videóriportokat, a NOL stábja megörökítette, ahogy Belgrádból a magyar határ előtti utolsó településekre érkeznek a migránsok. Magyarországon pedig – bár két hete még nem így volt – lezárt vasúti kocsikba ültetik a máshonnan érkezetteket, hogy ne tudjanak útközben leszállni. Ez már a legfrissebb anyagukból derül ki, de érdemes megnézni mindkét videót.

 

Kézenfekvő volt, hogy kipróbáljuk, hogyan jutnak egyik helyről a másikra a Magyarországra érkező migránsok, ezért megtettük azt az utat, amit közülük oly sokan: a szerbiai Martonosról indulva átkeltünk a szerb-magyar zöldhatáron. Videoriport.

 

 

 

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1077 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás