riport

Újra felfűtötte Paks2 témáját az RTL Klub

Egy évvel a paksi atomerőmű bővítéséről szóló hitelmegállapodás titokban történt aláírása után az RTL Klub Házon kívül című műsora újra foglalkozott az erőműbővítés átláthatatlanságával és korrupciós kockázataival.

Velti László riportja feleleveníti, hogy az erőmű bővítéséhez – lemondása előtt nem sokkal – a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP kormány adta elvi hozzájárulását, ami ellen akkor a Fidesz tiltakozott. Orbán Viktor akkor puccsnak nevezte a döntést.

2014 elején mégis Orbán volt az, aki Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel titokban aláírta a hitelszerződést. Ma Orbán amerikai beavatkozásnak nevezi az ezzel kapcsolatos kritikák felvetését.

A beruházás korrupciós kockázatai a 400 milliárd forintot is elérhetik, hangzik el a riportban a Korrupciókutató Központ Budapest számításaira hivatkozva. A kockázat azért lehet ilyen magas, mert a bővítés döntés-előkészítő dokumentumai, hatástanulmányai nem nyilvánosak. A hitelszerződést is az orosz kormány tette fel a honlapjára.

A megismerhető adatok szerint az új erőmű blokkok megépítésének árát 20%-ban a magyar fél, 80%-át pedig az oroszoktól felvett hitel fedezi. Ezt a devizahitelt „unokáink is kamatostul fizetni fogják” – hangzik el a riportban, melyben felhívják a figyelmet arra, hogy az árfolyamváltozások miatt ma már – az eredeti 3750 milliárd forintos ár helyett – 4000 milliárdot kell fizessünk. A beruházás emellett egyéb hálózatfejlesztési költségekkel is járni fog, mondják.

Az RTL Klub felkereste Aszódi Attila kormánybiztost is, aki kijelentette, hogy nem számolnak korrupciós kockázatokkal.

 

Megosztás