tudósítás

Korrupcióellenes szövetséget alapított Horváth András és Hadházy Ákos

Az utóbbi idők nagy korrupciós ügyeit leleplező személyek – Horváth András, Hadházy Ákos, Vancsura István -, az olajügyeket feltáró Karancsi István és a Levegő Munkacsoportot vezető Lukács András, illetve Vágó Gábor ex-parlamenti képviselő részvételével új szervezet jött létre ma a korrupció ellen. A Kellesz (Korrupcióellenes Szövetség) célja mutyiügyek feltárása, a közérdekű bejelentők védelme és segítése, kutatás és szakértői munka, ami akár törvényjavaslatok írását is jelentheti.

Korrupcióellenes szövetség alakul from atlatszo.hu on Vimeo.

A kedd délután tartott sajtótájékoztatón Horváth András elmondta, hogy a rendszerszintű korrupció – mely kutatások szerint a szegénységet is fokozza – elleni küzdelem hiányos, a bejelentők védelmét szolgáló rendszer működésképtelen, ezért saját kezükbe veszik e tevékenységek egy részét. Bankszámlaszámot fognak indítani, melyre adományokat várnak bejelentők számára, de korrupciókutatással is foglalkoznak majd, valamint állami szervezetek, önkormányzatok és civil szervezetek számára segítenek szakmai javaslatok írásában, véleményezésében és programok alkotásában.

„Legyen következménye a korrupciónak Magyarországon” – mondta Vágó Gábor ex-képviselő, aki tényfeltáró munkát és jogi segítségnyújtást is ígért azoknak a szivárogtatni kívánó hivatali dolgozóknak, akik a korrupt hivatali rendszerekben kénytelenek közreműködni.

Hadházy Ákos, volt fideszes, ma LMP-s szekszárdi képviselő egy, az Öveges programban tapasztalt gyanús eset alapján jelezte, hogy több tízezer közalkalmazottnak kell szemet hunynia szabálytalanságok felett. Az általa nemrég feltárt esetben olyan egymástól független cégek által beadott szekszárdi pályázatok borítékairól mutatott felvételeket, melyeket ugyanazzal a kézírással címeztek meg és a pályázati dokumentációban leírtakkal ellentétben egy részüket fel sem bontották a polgármesteri hivatalban.

A sajtótájékoztató végén a Kellesz alapításáról szóló nyilatkozatot aláírók kiemelték, hogy magánszemélyek, vállalkozások és társadalmi szervezetek segítségére is számítanak, a hasonló ügyekkel foglalkozó civil szervezetekkel pedig együtt kívánnak működni.

A szövetség tagja Vancsura István, a márciusban nyilvánosság elé lépett volt adóhatósági főosztályvezető, aki egy független vizsgálóbizottság létrehozását javasolta a NAV ügyében, valamint a NAV elnökére vonatkozó szigorú, 2010-ben hatályon kívül helyezett kritériumok visszaállítását kérte a parlamenttől, melyek alapján el lehetne számoltatni Vida Ildikót.

Kérdésre válaszolva Horváth András kifejtette, hogy az áfacsalások ügyében nemrég napvilágra került ügyekben a kormány maga szivárogtat a zöld dossziéból, mert az általa leírtakban „összefüggés van azokkal az esetekkel, ahol amerikai cégektől akartak kenőpénzeket kicsikarni”. Vágó Gábor ehhez hozzátette, hogy az Ügyészség tovább tologatja az ügyre vonatkozó határidőket.

A sajtótájékoztatón Vágó Gábor azt is bejelentette, hogy egy civil szerveződés jövő csütörtökre tömegtüntetést szervez a korrupció ellen, melyen a Kellesz egyik tagja is fel fog szólalni.

A Kellesz alapítói szándéknyilatkozatát kilencen írták alá: Horváth András, Vancsura István, Hadházy Ákos, Vágó Gábor, Lukács András, Karancsi Tibor, Becker András, Paul Tamás, Király Zoltán.

A sajtótájékoztató végén egy kisebb közjáték is lezajlott. A helyszín előtti buszmegállóban szabálytalanul parkoló szlovák rendszámos fekete BMW-ből egy nagydarab férfi lépett ki, fényképezni kezdte a szövetség tagjait, majd amikor ők ezt számon kérték, visszaült az autójába és elhajtott a buszsávban.

Halász Áron

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás