tudósítás

Bűnözőknek nem adózunk! – Tízezren követelték a NAV-vezetők lemondását

Becslések szerint tízezren vehették részt vasárnap este Budapesten azon a felvonuláson, amelyen az USA-ból kitiltott Vida Ildikó és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – a Horváth András által egy éve feltárt áfacsalási ügyben is feltehetően érintett – többi vezetőinek lemondását követelték.

A felvonulás a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságának Dob utcai épületénél indult, majd az Andrássy úton haladt végig és a József Nádor téren ért véget, ahol Horváth András, Vágó Gábor, Várady Zsolt wiw-alapító és Békési Zoltán vállalkozó mondott beszédet.
A tömeg az korrupt adóhivatali vezetők és Orbán Viktor lemondását követelő szólamok mellett a „Bűnözőknek nem adózunk, nem nem!” rigmust énekelte előszeretettel.

Tízezren követelték a NAV-vezetők lemondását from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás