riport

Több ezer család életét keseríti meg a ferihegyi légiforgalom

Ha valaki egy nemzetközi repülőtér mellé költözik, számíthat rá, hogy súlyos zajterhelésben fogja tölteni a mindennapjait. De mi a helyzet akkor, ha egy csendes kertvárosi negyed lakói egy nap arra ébrednek, hogy megváltoztatták a fel-és leszállási útvonalakat, és a repülők a házaik fölött 50-100 méterrel röpködnek?

Néha röpül a kerti bútor, reped a födém, és heti rendszerességgel bontja meg a tetőt a keletkező légörvény. Ráadásul a pilóták gyakran több száz méterrel eltérnek a kijelölt útvonaltól, és mélyen berepülnek a „tiltott” lakóterület fölé. Számos kutatási eredmény bizonyítja, hogy a repülőtér közelében a zaj és a stressz például a gyerekek tanulási teljesítményét is szignifikánsan rontja, de minden érintettnél mérhető egészségkárosodást okoz.

Több ezer család életét keseríti meg a ferihegyi légiforgalom from atlatszo.hu on Vimeo.

A nemzetközi gyakorlat szerint a repülőtérre vonatkozó szabályozás éppen ezért – a fejlettebb országokban legalábbis – kárenyhítést és kártérítést ír elő: éjszakai repülési tilalmat, szigetelést az épületekre, a leginkább érintettek esetében pedig az ingatlanok felvásárlását. A ferihegyi repülőtér (Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér) esetében mindebből szinte semmi nem valósult meg.

Szabályozási és eljárási anomáliák, és a reptér üzemeltetőinek mindent elsöprő lobbiereje vezetett a mai helyzethez, amikor is az érintett több ezer családnak lényegében nincs már hová fordulnia: légügyi hatóságtól az ügyészségen át az illetékes minisztériumokig senki nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel, hogy kikényszerítse a környéken lakók jogos érdekeinek érvényesítését – a Budapest Airporttal szemben az államigazgatás és az igazságszolgáltatás tehetetlennek tűnik.

Ebben a helyzetben pedig egészen hétköznapi jelenség, hogy több száz tonnás teherszállító repülők rázzák éjjelente a környék házait, hogy a pilóták kedvük szerint röpködnek a lakóövezet fölött – következmények nélkül. A környék lakói – Kőbányától Rákoshegyig – évek óta küzdenek a reptér változó üzemeltetőivel és az illetékes hatóságokkal. Mindeddig eredménytelenül.

Becker András – Halász Áron

 

Megosztás