riport

Önmagát halottnak tettetve élte túl az ISIS vérengzését

Ali Hussein Kadhim egyike volt annak a több száz iraki síita katonának, akiket az ISIS nyári előrenyomulása során ki akart végezni. Ali volt az egyetlen, akit akkor, ott nem sikerült.

A New York Times videós csapatának nyilatkozó kétgyermekes férfi elmondása szerint munka és földtulajdon hiányában lépett be Irak hivatalos hadseregébe. Két hete volt a Bagdadtól 200 kilométerre északra található Tikrit melletti volt amerikai katonai bázison, amikor az iszlamista terrorcsoport támadásai elérték őket.

Az ISIS nyári előrenyomulásának egyik oka, hogy megfelelő felkészítés és morál híján az iraki katonák harc nélkül, tömegesen menekültek a bázisaikról, hátrahagyva az USA-tól kapott fegyverzetüket. Ali Hussein Kadhim bázisának katonái is civil ruhába öltözve próbáltak elszökni a a fekete ruhások elől, de elkapták őket.

A kegyetlenkedéseikről és zsákmányszerző műveleteikről propagandavideókat készítő ISIS több anyagán is látható Ali, valamint a halálmenet, mely során több százukat terelték a kivégzőhelyekre. A katonákat vagy nyílt színen vagy a Tigris folyó partján lőtték fejbe. A New York Times által több forrásból is beazonosított és megerősített történet főszereplője halottnak tettetve magát úszta meg a fejlövést.

Elmondása szerint sötétedésig várt, hogy elmenekülhessen a Tigris folyó partjáig. Ott egy, a víz által a partra sodort sebesült szabadította ki a hátrakötözött karjait. Három napnyi élelem nélküli rejtőzködés után tudott átkelni a folyón, de még ekkor is egy ISIS által ellenőrzött, szunnita területen találta magát. Szerencséjére itt három hétig különböző családok rejtegették, de a terroristák megtudták, hogy ott van, így tovább kellett mennie. Szerencséjére nem mindenki gyűlöli úgy az ellenkező felekezetbe tartozókat, mint az iszlamisták, így volt, aki elvitte egy városba.

Ali három hét után tért vissza a családjához. Most a kivégzésükről szóló videókat nézve mesélte el történetét.

Megosztás