Egyéb

A hét videója: Sorra halnak meg a 2022-es katari foci vb rabszolgái

A héten írta meg a Válasz, hogy – nyilván a „kerüljön minden nemzeti érték magyar kézbe” politikáját követve – a katari uralkodócsalád 32 éves tagja, a Katari Iszlám Bank elnöke vette meg az Andrássy úton húsz éve üresen álló Balettintézetet. A katari kormánynak viszont van egy ennél sokkal nagyobb léptékű üzlete, ami már nemzetközi felzúdulást keltett: a 2022-es foci vébé rendezési joga ugyanis sajtóhírek szerint a FIFA felső vezetőit is érintő korrupciós ügyletek nyomán került az országhoz.

És ha ez nem lenne elég, mindemellett az ország magas rangú sportvezetője, Mohammad bin Hammam (az Ázsiai Konföderáció egykori elnöke és a FIFA korábbi alelnöke) a thai, az orosz és a német kormányokkal, illetve cégvezetőkkel folytatott diszkrét megbeszéléseket az országból származó nagyméretű földgáz beszerzésekről.

És ha még ez sem lenne elég, ezen nemzetközi üzletek táplálékláncának legalján lévő több millió vendégmunkás helyzete úgy tűnik kismiska azon brazilok életkörülményeihez képest, akik a napokban zajló vébé miatt az utcán adtak hangot nemtetszésüknek.


Az ESPN sportcsatorna egy vébéről szóló sorozat részeként készítette a fenti a 17 perces dokumentumfilmet, mely bemutatja hogyan épülnek az öbölmenti földgáz- és olajnagyhatalom grandiózus, futurisztikus és a sivatagi hőmérséklet miatt légkondicionált stadionjai és egyéb „fejlesztései”.

Bár az emírség a világ legmagasabb egy főre eső GDP-jével rendelkezik, munkásainak 94%-a, mintegy 1,2 millió ember főleg Dél- Ázsia szegényebb régióiból származó vendégmunkás. Ezek a bangladesi, nepáli, indiai, pakisztáni és hasonló országokból származó emberek azok, akik a – Dubajban vagy a Szocsi Téli Olimpián is alkalmazott módszerek alapján – a jó pénz ígéretéért munkaközvetítő cégeken keresztül érkeznek az országba, hogy ott takarítóként, vagy épp építőmunkásként dolgozzanak. Az álmaik földjén viszont már nem azok a körülmények várják őket, mint amikre számítottak.

A perzsa öböl olaj-hatalmainak modern kori rabszolgatartása a kafala rendszer jogi szabályozása alá esik. E szerint a – jelen esetben képzetlen munkaerő – a munkáltató „szponzorálása” alá kerül, a felelősséget viselő cég pedig a gyakorlatban a tulajdonaként bánik a munkavállalóval. Így tudják elvenni és visszatartani az irataikat, megsemmisíteni a szerződéseiket, semennyi vagy kevesebb fizetést adni a munkásoknak, kiutazási (!) vízum-kötelezettséggel az országban tartani őket. A vendégmunkásoknak nincs joguk munkahelyet váltani, természetesen nem alakíthatnak szakszervezeteket és nem is élhetnek panasszal. Pedig lenne mire panaszkodni: a fényes városközpontoktól távol eső nyomortelepeik, a szegényes étkezés, a túldolgoztatás jellemző okai a munkások halálának.

Amiből a vébé rendezési jogának 2010 végi elnyerése óta már több mint 1200 eset volt.

A katari kormány persze a nemzetközi nyomás (már szponzor cégek is elkezdtek háborogni) hatására megígérte, hogy felülvizsgálja a rendszerét, de azt tagadja, hogy a vébé építkezések miatt bárki is meghalt volna. Sepp Blatter FIFA elnök a folyamatban lévő belső vizsgálattal párhuzamosan sietett is üdvözölni az ígéreteket, de a korrupciós botrányok és a rabszolgatartás egyelőre nem volt elég indok a 2022-es vébé máshová telepítésére.

Sebaj, addig is, amíg ez eldől, a 2018-as, Oroszországban rendezendő „sportünnep” is biztos tartogat még izgalmas híreket.

 

Megosztás