A konzervatív ügyész esete a szexmunkaalapú társadalommal

 

Rengeteget beszélnek és írnak arról, hogyan lesz valaki szexmunkás. Arról viszont kevesebb szó esik, miképp válik az ügyfelükké a potenciális fizetőképes keresletet alkotó tömeg jelentős hányada. Nehezebben is lehet mindezt kideríteni, hisz e szolgáltatás igénybe vevőinek elsöprő többsége jobban rejtőzködik, mint a prostituáltak. Mikor a szerző cikket készített a témában, nyilatkozó szolgáltatót (illetve szexmunkás-érdekképviseleti vezetőt) hamar talált. Az ügyfelek tapasztalatainak, véleményének kutatása viszont jóval több akadályba ütközött.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Nem csoda, hisz amíg a prostituáltat jobb esetben „csak” áldozatnak tartja a közvélekedés (még akkor is, ha szabad akaratából űzi e hivatást), a klienst azonban társadalom bizonyos szegmensei egyenesen bűnösnek ítélik. Morálisan feltétlenül, sőt. Folyamatosan születnek olyan javaslatok, hogy az ügyfeleket büntetni kell (olyan esetben is, ha az aktus nyilvánvalóan közös megegyezéssel, nagykorú felek viszonylatában történt.)

Amellett az emberek többsége – papíron, a külvilág felé legalábbis – a monogámia híve. Vagyis a legszűkebb környezete elől is titkolja a hivatalos főáramtól elkanyarodó vágyait. A családtagokon kívül persze a közvélemény csak akkor figyel a lebukásra, amennyiben hírességről vagy hatalommal rendelkező emberről van szó. De akkor könyörtelenül. Mármint Amerikában. Nálunk diszkréten (vagyis álszenten) kezelik azt, ha valaki a nyilvánosság felé elítéli, üldözné a prostitúciót, rejtőzködve viszont igénybe veszi azt. Kurvázós politikusról, ügyészről – finoman szólva – a népességhez, vásárlóerőhöz mérve is kevesebb, moziba szánt alkotás készül nálunk, mint az USA-ban. Vajon miért? Elemzés az e témában készült amerikai filmről.

A politikusok és a prostitúció kapcsolatát is boncolgató tavalyi riportja, valamint a szexmunka témájában írt, s nagy vitát generált álláspontja után e poszt írója érdeklődéssel nézte az HBO által Titkok hálójában címmel sugárzott amerikai politikai thrillert. Melynek főhőse a Patrick Wilson által megformált, közéleti ambíciókat dédelgető ügyész, Sam Ellis, aki liberális családi háttere dacára jól fésült konzervatív – ama országban, ahol a hagyományos morálra oly kényes republikánusokat pillanatnyilag egy, ultrakonzervatív szemszögből botrányos magánéletével, válásaival hírhedté és bulvárikonná lett milliárdos képviseli.

 

 

Emberünk, Sam azonban hithű tradicionalista. A karrierjét a háziasszonyság oltárán feláldozó (a Trónok harcában Cersei Lannistert alakító Lena Headey által filmvászonra vitt) nejével és a családját övező kertvárosi idillel a hagyományos értékek karton reklámfigurája is lehetne. Fenti elveket ténylegesen is betartja. A neki szexuálisan felkínálkozó gyakornoklányt például visszautasítja. Csakhogy utána az egyik általa vizsgált bűnügy apropóján találkozik egy escortszolgáltatást nyújtó nővel, akit az ügyészség tanúként kíván felhasználni.

Félig hivatástudatból, félig kíváncsiságból megy rá az egyik online escortoldalra. Utána viszont azon kapja magát, hogy eldobható kártyás telefonról, álnéven hívja az örömlányokat kiközvetítő ügynökség számát. Kezdetben egyszeri dolognak gondolja, de aztán mindinkább rákattan a dologra: törzsvendég lesz. Annyiszor vesz igénybe fizetős szexet, hogy azt már a hitelképessége bánja.

Az egyik látogatása során pedig – mint a törvény embere – rutinos szemmel kiszúrja, hogy FBI-ügynökök készülnek razziára a lányok munkahelyéül szolgáló hotelben. Leadja a drótot az ügynökségnek, amivel cinkossá válik. Ráadásul menekülés közben balesetet szenved, aztán kórházban ébred fel. Innentől kezdve az elhallgatás már kevés, aktív hazudozással tudja csak elhárítani a lebukást. Félrevezeti nemcsak a családját, de az őt politikusnak jelölni akaró embereket, az ügyészségi kollégáit, valamint a szövetségieket is. Hivatalában átveszi a titkos FBI-egységgel közös nyomozás irányítását, hogy tévútra vigye, s eltussolja az ügyet.

De hiába – mert a család egyik újságíró barátja (Ray Winstone) is szagot fog, leleplezéssel fenyegetve őt. (Az Egyesült Államokban a prostitúcióra az úgynevezett – a filmben is emlegetett –  az 1910-es Mann-törvény vonatkozik. Ez a paragrafus a születésekor nyíltan rasszista volt. Kimondta: „Tilos erkölcstelen célból fehér nőt átszállíttatni egyik államból a másikba.” E törvényre hivatkozva ítélték el koholt módon Jack Johnson afroamerikai bokszolót, akinek bűne annyi volt, hogy fehér barátnőjének vasúti jegyet vásárolt, hogy az Pittsburgből Chicagóba utazhasson. A sportoló a büntetés elől külföldre menekült. De a prostitúcióra helyileg is többnyire rigorózus, tiltó jellegű szabályok vonatkoznak – ettől függetlenül az iparág virágzik.)

Titkok hálójában (Zipper), amerikai thriller, 2015

Rendezte: Mora Stephens, főszereplők: Patrick Wilson, Lena Headey, Ray Winstone, Richard Dreyfuss, John Cho

Idáig a történet egy sematikus, hamis közhelyekkel dobálózó erkölcsi tanmese is lehetne. De nem az. Illetve még tűréshatáron belüli. A lányokkal zajló találkozók jelenetei, mozzanatai meglepően életszerűek. Az első alkalommal rettentően ideges, az örömlány ajtajából szinte visszaforduló, a szexbe belekezdeni nem tudó, zavarában menekülni próbáló, az örömlány által nyugtatgatott leendő makktárs, (ahogy világhálós zsargonban a szexmunkások férfi látogatóit hívni szokták) a stresszoldó céllal felajánlott masszázs, valamint a legkelendőbb sztárszolgáltató lányok akik végigturnézzák az országot, hol ebben, hol abban a városban dolgozva néhány napig vagy pár hétig – úgy tűnik, a legősibb mesterségként emlegetett szakma kísérőjelenségei nagyjából ugyanazok az óceán mindkét végén.

A riporthoz végzett háttérkutatás során hasonló dolgokról jöttek értesülések a szolgáltatói, valamint ügyféli oldalról egyaránt. Hősünk, mint kliens sem tudja levetkőzni republikánus énjét. Szex után próbálja az egyik lányt „megtéríteni”, lebeszélni a munkája folytatásáról, de az illető sehogyan nem akar felszabadulni. Azt mondja, hogy ő szereti a hivatását. A férfinak pedig nem szabad emiatt bűntudatot érezni, hisz ez egy természetes ösztön, az ember úgysem tudja magát legyőzni. A történet vége felé aztán újra összefutnak. A razzia után a férfi rémülten, hajszolt külsővel ül a kocsijában, lány próbálja csitítani, erőt önteni belé. Aztán az ügyész teljesen váratlanul pénzt vesz elő, s megkérdi: nem lehetne-e szó némi szolgáltatásról?

Persze, hogy lehetne – a lányból előbújik a profi. A dolog nem igazán klisészagú, vagy legalábbis kevésbé az, mint a hollywoodi átlagtermés. Maga a közösülés jelenete sem olyan képtelenül, pornósan eltúlzott vagy épp szemérmesen lemaszkolt, amilyet megszokhattunk. Hogy még egy ilyen rizikós helyzetben is a pénzért kapható aktusra gondoljon az illető, az mennyire valószerű? Nagyon is az. „Egy makktárs mindig makktárs marad.” –  így foglalta össze riporton kívül a helyzet lényegét egy női forrás – akinek házastársa rendszeresen prostituáltakhoz jár. Arra utalva, hogy miután valaki belekóstol ebbe, ráérez az ízére, semmi nem tartja vissza, hogy folytatólagosan, szinte életvitelszerűen igénybe vegye – a hagyományos, „rendes” kispolgári lét egyszerűen túl uncsi már neki. A főhős ügyésztől a felesége, illetve az őt kettős élete tényeivel szembesítő riporter ugyanazt kérdezi: miért tette? Emberünk nem tud válaszolni a kérdésre – ahogy a rendező sem szolgál felelettel.

Pedig a magyarázat rendkívül egyszerű. Sam korán nősült, első szexpartnere egyben a felesége is lett, minek következtében el volt zárva az egyéb ilyen jellegű tapasztalatszerzéstől, ami frusztrálttá tette. A legtöbben nem szeretnek róla beszélni, (mert úgymond, nem illik) de ha valaki huszonvalahány éves korában kimondja a boldogító igent, aztán ötven-hatvan évig ugyanazon emberrel áll érzelmi, valamint szexuális nexusban, akkor eléggé ritka, hogy ilyen hosszú idő során ne legyen legalább egy, de inkább több házasságon kívüli viszonya. Elég csak felütni bármely történelmi személyiség, közszereplő vagy celeb életrajzát, óhatatlanul kitérnek a szeretőkre, kalandokra, félrelépésekre.

Naivitás azt gondolni, hogy az átlagember e téren olyannyira különbözne a politikusoktól, sztároktól. Az pedig nyilván képtelenség, hogy a házasságban élők még csak ne is gondoljanak, vágyjanak ilyesmire. A nyugati kultúrkörben sokáig tabu volt a helyzet, melyet Arthur Schnizler írt le Traumnovelle című művében. Amelynek filmadaptációját – Tágra zárt szemek – Stanley Kubrick rendezte. A párkapcsolatban élőknek is léteznek kifelé irányuló vágyaik, amelyeket törölni nem, legfeljebb elfojtani képesek.

Kapcsolódó cikkünk

“Sajtótájékoztatón elítéli a prostitúciót, aztán szépen elkocog kurvázni” – a fizetős szex és az álszent politikusok

Többféleképpen lehet reagálni minderre. Nem elterjedt, de létező és működő gyakorlat, hogy a párok az ilyen vágyaknak nem csupán a létét, de a beteljesítését is kölcsönösen tolerálják. A többség azonban manapság is a titkolózás, a másik háta mögött bonyolított görbe utak receptjét követi. Általában konformizmus és konfliktuskerülés okán. Félnek a következményektől, a házastárs reakciójától. Itt is ez történik, pedig – mint a végén kiderül – nem kellene. A feleség ugyanis bármire képes a férje védelmében – hogy egy másik témába vágó sorozatot is felidézzünk.

Odáig elmegy, hogy ugyanazt teszi, amit az általa különben megvetett és lenézett prostituáltak. Ellenszolgáltatásért lefekszik az ügyet megírni akaró újságíróval, hogy sikerüljön visszatartani a megjelenést. Törekvését siker koronázza – férje eljut Washingtonba. A filmben nincsenek a moralizálás éles fekete-fehér kontrasztjai mentén rajzolt bűnösök és áldozatok. A lányokat nem a fizikai erőszak, legfeljebb az anyagi kényszer viszi rá e munkára. Az újdonsült politikus környezete se nagyon ítélkezhet.

A kampányfőnöke cinikusan nevetgélve annyit mond, hogy amennyien csak félre soha nem lépő politikusok lennének, akkor Washington nyüzsögne a töketlen köcsögöktől. A film utolsó jelenete az, hogy Sam Washingtonban is ugyanúgy felkeres egy szállodát, melynek egyik lakosztályában az ottani lányok egyike várja.

Persze a bizalmasa, a kampánymenedzser arra inti: ezt be kéne fejeznie, de valószínűleg maga se gondolja komolyan, hogy ez így történik majd. Az ilyen utakra lépő férfiak többsége valószínűleg a jövőben sem lesz nyitott házasságban gondolkodó szexuális forradalmár, aki kendőzetlenül bevállalja önmagát. Ők sokkal inkább a kettős életvitel játszmáinak mesterei. Amennyiben valaki a családja előtt is konspirál, nem fog gondot okozni számára a választók becsapása és manipulálása sem. A csalás, a szerepjátszás, a pragmatikusan cserélgetett alteregók nagyobb gyönyört biztosítanak e körben, mint a puszta fizetős szex.

Isten parancsolna megálljt ezeknek a republikánusoknak? Ugyan már, legfeljebb megtérnek, ha túlzottan ráunnak a dologra. A nyugati világ Istene a megtért bárányokat, a tékozló fiúkat mindig is többre becsülte a soha nem vétkező jámbor birkáknál. Az emberek többsége még jó darabig a szexuális szabadságharcosok és a hithű bigott üldözők közötti szürke zónában fog elhelyezkedni. A stikában „bordélyba lógó” családos emberek, valamint a békesség kedvéért félrenéző hozzátartozóik soraiban. Pedig talán ez lehetne a következő feldolgozandó téma. „Egy titkos makktárs politikus felesége voltam” – Nem rossz cím a kasszasikerhez, ugye?

Papp László Tamás 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.