riport

Ilyen az élet a francia Dzsungelben, ahonnan a menekültek Angliába próbálnak jutni

Videós és írott riportot közölt a Guardian a francia partoknál elhelyezkedő Calais mellett kialakult, Dzsungel névre hallgató menekülttábor mindennapjairól. Az év elején spontán kialakult, de egyre inkább állandósulni látszó tábor a francia Calais és az angol Dover kikötője közti Eurotunnel (Csalagút) bejáratához vezető autópálya mellett helyezkedik el, becslések szerint egyszerre nagyjából 3000 embernek adva otthont. A menekültek itt húzzák meg magukat pár napig, majd megpróbálnak felmászni a Nagy-Britanniába tartó kamionokra vagy mozgó vonatokra.

Ez a gyakorlat nagyobb feszültségeket váltott ki az utóbbi hónapokban, miután a migránsok sokszor útakadályok állításával próbálják elérni, hogy lassítsanak a teherautók, a sofőrök viszont attól félnek, hogy megbüntetik őket, ha embereket találnak a szállítmányukon. Menekültek és sofőrök, menekültek és rendőrök, valamint menekültek és menekültek között gyakoriak a konfliktusok és egyik fél sem riad vissza a sokszor durva fellépéstől.

A Guardian riportja szerint a francia hatóságok naponta 1000 embert szednek le vonatokról és teherautókról, de arról csak becslések vannak, hányan jutottak így át Angliába, ahogy arról is, hányan haltak meg a vonatokra és kamionokra való felugrás közben. A halottak száma több tucatnyira tehető. A londoni kormány mindenesetre megpróbál gátat vetni az illegális határátlépéssel szemben, a franciák pedig kerítésekkel veszik körül az autópályát és az alagút létesítményeit.

Kézenfekvő volt, hogy kipróbáljuk, hogyan jutnak egyik helyről a másikra a Magyarországra érkező migránsok, ezért megtettük azt az utat, amit közülük oly sokan: a szerbiai Martonosról indulva átkeltünk a szerb-magyar zöldhatáron. Videoriport.

Az angol videós stáb bent járt a Dzsungelnek nevezett táborban, aminek állapota a válságövezetekben kialakult menekülttáborokra vonatkozó nemzetközi sztenderdeket sem éri el. A kb. 3000 fős telep sátrakból, ponyvából, faanyagokból, molinókból épült és az újság szerint az állandósulás jeleit mutatja. Van két fából épült mecset és egy pap nélküli keresztény templom, ahogy sportpálya, több kávézó és molinókból épült bolt is. A Guardian stábja megmutatja, hogy néznek ki az ideiglenes fürdőszobák és konyhák, illetve milyen bicikliszervizt és kölcsönzőt működtet egy szudáni autószerelő a táborban. A Dzsungelben iskola is épült, ahol az épp ott lévőket önkéntesek tanítanak nyelvekre.

A riport szerint a francia hatóságok bár sokszor könnygázzal és gumibottal mennek rá az autópályára felmászni próbáló migránsokra, kimondatlanul, de beletörődtek a tábor létébe. Az utóbbi hetekben közvilágítás jelent meg a telepen, és favécéket, valamint vezetékes vizet is kapott a Dzsungel, de az egészségügyi problémákon ez legfeljebb csak enyhíteni tud.

A Guardian szerint az ide kerülő menekülteknél jobb anyagi helyzetben lévők már több száz kilométerrel korábban, embercsempészeknek fizetve szállnak fel Angliába tartó járművekre. Nem az utóbbiak közül való a riportban bemutatott szíriai nő és fia. A gyerek apja meghalt, a lábán pedig katonák mentek át szándékosan egy autóval otthon. A filmesek elkísérték őket a kamionok irányába, de – az angolul jól beszélő – gyerek állapota miatt nem sikerült feljutniuk egy teherautóra sem.

 

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1077 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás